Részletes keresés

Ideggyógyászati Szemle

1993. SZEPTEMBER 20.

Antiallergikumok szedatív (mellék)hatásának EEG- vizsálata: a szetasztin nem szedatív antihisztamin

RAJNA Péter, VERES Judit

A szetasztin (Loderix-R) farmako-EEG hatását vizsgáltuk 10 egészséges fiatal férfinél, két - különböző erősségű szedatív mellékhatással rendelkező - referens antihisztamin (Teldane-R és Suprastin-R) alkalmazásával, keresztezett, kettős vak, placebo kontrollált vizsgálati elrendezésben. A két referens készítmény központi idegrendszeri hatásának különbségét a hátsó területi alfa/théta paraméter érzékenyen tükrözte. A Loderix ezen marker paraméter szempontjából a Suprastinnal ellentétesnek, a Teldanehoz hasonlónak bizonyult, emellett mindkét félteke középső területén a béta-frekvenciatartományt valamint az EEG összteljesítményt is növelte. Ezen utóbbi változások a Loderix önálló EEG-hatásának lehetőségét is felvetik. (Az észlelt,saját hatás sem hozható összefüggésbe tudatéberségi szint csökkenésével.) Eredményeink megerősítik, hogy a Loderix EEG hatása a szedativitás szempontjából klinikailag igen kedvező Teldane EEG-változásaihoz áll közel, és a szer az EEG spektrális paramétereiben nem idéz elő olyan irányú változást, mely szedatív hatás mellett értékesíthető. Munkánk további (módszertani) eredménye, hogy az általunk alkalmazott farmako-EEG eljárás segítségével különböző gyógyszerek központi idegrendszeri (pszichotróp) mellékhatása spektrális EEG-paraméterekkel objektív módon leírhatónak tűnik.

HUN 1993;46(09-10)

Lege Artis Medicinae

1993. JANUÁR 27.

A béta-receptor blokkoló gyógyszerekről II. rész

KÉKES Ede

A béta-receptor blokkoló gyógyszereket nem lehet a gyógyszerlistákról leszorítani a 60-as évek óta. Az angina szindróma, a magas vérnyomás betegség, a hipertrófiás cardio myopathia különböző formáiban folyamatosan alkalmazzák, illetve minden olyan kórformában szóba kerül adásuk, mikor a szimpatikus idegrendszer fokozott aktivációjával találkozunk. Az elmúlt években bizonyítást nyert, hogy a béta-receptor blokkolók csökkentik a cardio vascularis morbiditást és mortalitást hypertonia betegségben és az akut myocardialis in farctust követő időszakban. Alkalmazásukat elősegíti, hogy könnyen és megbízhatóan tudjuk őket más hatástani csoportba tartozó szerekkel kombinálni. A béta-receptor blokkoló gyógyszereknek is van mellékhatásuk, de a risk/benefit arány jó irányba tolódik el. Ennek ellenére vannak olyan problémák (hemodinamikai profil, a lipid anyagcserére gyakorolt hatás), melyek ismerete fontos az orvos számára. Ennek eredménye, hogy az úgynevezett első generációs készítményeken túljutottunk és ma már a harmadik generációs termékek felé irányul a figyelem. Ez utóbbiak direkt vagy indirekt módon a béta blokád mellett vasodilatiot eredményeznek. A fentiek miatt igen fontos, hogy a béta-receptor blokkoló gyógyszereket alkalmazó orvos pontosan ismerje e szerek sajátos farmakológiai hatásait és farmakokinetikai tulajdonságait.

HUN 1993;3(01)

Lege Artis Medicinae

1992. NOVEMBER 30.

A béta-receptor blokkoló gyógyszerekről I. rész

KÉKES Ede

A béta-receptor blokkoló gyógyszereket nem lehet a gyógyszerlistákról leszorítani a 60-as évek óta. Az angina szindróma, a magas vérnyomás betegség, a hipertrófiás cardio myopathia különböző formáiban folyamatosan alkalmazzák, illetve minden olyan kórformában szóba kerül adásuk, mikor a szimpatikus idegrendszer fokozott aktivációjával találkozunk. Az elmúlt években bizonyítást nyert, hogy a béta-receptor blokkolók csökkentik a cardio vascularis morbiditást és mortalitást hypertonia betegségben és az akut myocardialis infarctust követő időszakban. Alkalmazásukat elősegíti, hogy könnyen és megbízhatóan tudjuk őket más hatástani csoportba tartozó szerekkel kombinálni. A béta-receptor blokkoló gyógyszereknek is van mellékhatásuk, de a risk/benefit arány jó irányba tolódik el. Ennek ellenére vannak olyan problémák (hemodinamikai profil, a lipid anyagcserére gyakorolt hatás), melyek ismerete fontos az orvos számára. Ennek eredménye, hogy az úgynevezett első generációs készítményeken túljutottunk és ma már a harmadik generációs termékek felé irányul a figyelem. Ez utóbbiak direkt vagy indirekt módon a béta blokád mellett vasodilatiot eredményeznek. A fentiek miatt igen fontos, hogy a béta-receptor blokkoló gyógyszereket alkalmazó orvos pontosan ismerje e szerek sajátos farmakológiai hatásait és farmakokinetikai tulajdonságait.

HUN 1992;2(11)

Lege Artis Medicinae

1992. AUGUSZTUS 26.

Az infarktus túlélésének első nemzetközi vizsgálata

MATOS Lajos

A kezelési időszakban (0–7 nap) a vascularis halálozás szignifikánsan alacsonyabb volt az atenolol csoportban (3,89%), mint a kontrollok között (4,57%), ami 15% kos mortalitás csökkenést jelent, azonban igen tág 95%-kos konfidencia határok között (1– 27%). A vascularis halálozás egy év során is szignifikánsan alacsonyabbnak bizonyult (atenolol: 10,7%, kontroll: 12,0%,2 p <0,01). A 365. nap után kissé több lett a vascularis halálozás az aktív szerrel kezelt csoportban, de ez nem volt szignifikáns (2p = 0,07). A beta-blockoló adása jelentősen növelte az inotrop szerek használatát (az atenolol csoportban 5%, a kontrollban 3,4%, 2p < 0,001), főleg az első két napon (0–1 nap), ennek ellenére a vascularis halálozásra vonatkozó javulás éppen ebben az időszakban volt a legkifejezettebb (atenolol: 121, kontroll: 171 haláleset)

HUN 1992;2(08)

Lege Artis Medicinae

1992. JÚLIUS 29.

Napi egyszer adott netilmicin + ceftriaxon vs napi kétszer adott netilmicin + ceftazidim klinikai hatékonysága súlyos nozokomiális infekciók kezelésében

LUDWIG Endre, MAGYAR Tamás, LÁNYI Péter, SZÉKELY Éva

A súlyos nozokomiális infekciók kezelésének elfogadott módja az aminoglikozid + béta Taktám kombináció. A szerzők a naponta egyszer adott ceftriaxon + netilmicin és a naponta kétszer adott ceftazidim + netilmicin kombináció klinikai hatékonyságát hasonlították össze. A betegek súlyos, nozokomiális infekcióban szenvedtek. Állapotukat az APA CHE II, a szepszis és a sérülési pontrendszer alapján jellemeztük. Az 1. csoport (30 beteg) 2 g ceftriaxont +2–7 mg/ttkg netilmicint kapott naponta egyszer. A 2. csoport (30 beteg) naponta 2x2 g ceftazidimet +2–7 mg/ttkg netilmicint kapott két adagra osztva. A laboratóriumi paramétereket, a netilmicin koncentrációt, a hallást rendszeresen ellenőriztük. Pneumoniák kezelésében 70%, a többi infekció (húgyúti, hasi és lágyrész) kezelésében 90%-os gyógyulási) javulási arányt értünk el. Legrosszabbul a Pseudomonas aeruginosa infekciók reagáltak mindkét csoportban. Az 1. csoportban jobb eredményt találtunk a bacteriaemia betegek kezelésében (5/7 vs 4/8). A 2. csoportban hétből 4 Staphylococcus aureus fertőzés kezelése sikertelen volt. A naponta egyszer illetve kétszer adott netilmicin egyaránt biztonságos volt. Súlyos nozokomiális infekciók kezelésében mindkét kombináció hatékony, de az egyszeri dozírozás a betegnek kényelmesebb, ugyanakkor kisebb költségekkel is jár.

HUN 1992;2(07)

Lege Artis Medicinae

1992. JÚNIUS 30.

A kálcium-antagonista verapamil, Alaptulajdonságok, farmakokinetika, interakciók, mellékhatások

KÉKES Ede, FARSANG Csaba

A calciumantagonista szerek családja igen nagy és ebben a verapamil (monofenilalkylamin) klasszikus lassú Ca csatorna blokkoló szer, mely a szívizomzatra, az ingerképző és ingervezető rendszerre kifejtett hatása mellett erőteljes általános vasodilatátor. Farmakokinetikájára jellemző a gyors felszívódás (oralis adagolás), a nagy mértékű máj metabolizmus (first-pass metabolizmus) és a lassú elimináció (T50 = 5–7 óra), mely a szer elhúzódó hatását biztosítja. Orális kezelésnél a verapamilt igen jól tűrik a betegek. Ritkán lépnek fel gyomor-bélpanaszok, székrekedés. Előfordulhat szédülés, fejfájás, arckipirulás és viszketés. Intravénás kezelés esetében a legkomolyabb gond a kialakuló hypotonia, ritkán AV vezetési zavar (blokk), vagy bradycardia. A verapamil együttes adását kerülni kell béta receptor blokkolóval, digitalissal és disopyramiddal (Palpitin).

HUN 1992;2(01 KLSZ)

Lege Artis Medicinae

1991. DECEMBER 25.

Metoprolol kezelés dilatativ cardiomyopathiában

DÉKÁNY Miklós, NYOLCAS Noémi, FIÓK János, VÁNDOR László, SEREG Mátyás, BALOGH Ildikó

A szerzők 20 dilatativ cardiomyopathiás beteget kezeltek metoprolollal. A betegek szívelégtelensége NYHA beosztás szerint II-IV, az átlag 2,5 volt. A metoprolol kezelést előzőleg beállított digitális, diureticum, vasodilatator terápia mellett alkalmazták. Összehasonlították a szer alkalmazása előtti és végleges adagjának elérése után 2-4 héttel (rövidtávú hatás), valamint 3-6 hónappal (középtávú hatás) nyert klinikai és noninvaziv adatokat. Három esetben korai intolerancia lépett fel: fokozódó szívelégtelenség (2 beteg), ill. panaszt okozó hypotonia (1 beteg). Az aktuálisan kezelt 17 beteg vizsgálati paramétereinek átlagos változását értékelve, a szívelégtelenség klinikai jeleinek szignifikáns mérséklődését, az ejectiós funkciós paraméterek kedvező, bár nem minden esetben szignifikáns változását, a becsült bal pitvari töltőnyomás csökkenését észlelték. A kedvező változások rendszerint csak a középtávú kezelési periódusban jöttek létre, ill. értek el szignifikáns mértéket. A szer hatásaként a cardialis beta-1 receptorok „down-regulációja", a toxikus myocardialis katecholamin hatás, valamint a szívizom oxigénigénye csökken, ugyanakkor a szívizom vérellátása javul. A szerzők az irodalmi adatok és saját tapasztalataik alapján – elsősorban kardiológiai cent rumokban – javasolják a metoprolol kezelés megkísérlését dilatativ cardiomyopathiában, ha a korábbi kezelés ellenére súlyos szívelégtelenség észlelhető.

HUN 1991;1(18)

Lege Artis Medicinae

1991. MÁJUS 29.

Az asthma bronchiale predictiv tényezői gyermekkori rhinitis allergiában

BITTERA István, GYURKOVITS Kálmán

A rhinitis allergicában szenvedő betegek 20–30%-ában a későbbiek során asthma bronchiale alakul ki. A szerzők keresik azokat a rizikó tényezőket, amelyek segítségével időben kiszűrhetők az asthma bronchiale várományosai. Egy prospektív vizsgálat keretében az ismert hajlamosító kórtörténeti adatokon, klinikai jeleken és laboratóriumi leleteken túlmenően vizsgálták a rhinitis allergicában szenvedő betegek bronchus reaktivitását (hisztaminnal és adenozinnal szemben), valamint a lymphocyták beta-adrenerg receptor számát és affinitását. Vizsgálataik során azt találták, hogy hisztaminra 31/40, adenozinra 20/40 gyermek válaszolt bronchusconstrictióval. 16 betegben mindkét provokációval pozitív reakciót kaptak. A beta-adrenerg receptorok számát és affinitását a kontroll csoporttal megegyezőnek találták. A szerzők véleménye az, hogy az asthma bronchiale kialakulása szempontjából azok a betegek veszélyeztetettek, akiknek kórosan fokozott a bronchusérzékenysége, illetve akiknek a lymphocyta beta-adrenerg receptor száma a gyermekkori normál érték alatt van, vagy évek alatt ez csökkenő tendenciát mutat. A választott módszerek prognosztikai értékét retrospektív vizsgálat dönti el.

HUN 1991;1(09-10)

Ideggyógyászati Szemle

1991. JANUÁR 01.

Human Leukocyta Antigen (szerológiai és DNS) vizsgálatok narcolepsia gyanúja esetében

DR. SZŰCS Anna, DR. GYÓDI Éva, DR. TAKÁCS Katalin, DR. MIGLÉCZI György

A különböző népességek narcolepsiás betegeinek közel 100%-a hordozza az egészségesek között is gyakran előforduló HLA-DR2, DQwl és DW2 antigént; mindnyájukban kimutatható bizonyos DQ-béta és DQ- alfa DNS fragmens is. Ennek ismeretében a narcolepsia diagnózisa immungenetikai szempontból is alátámasztható vagy kizárható.

HUN 1991;44(01)

Ideggyógyászati Szemle

1987. MÁJUS 01.

Paranoiditás és alacsony dopamin-béta hidroxiláz aktivitás

DR. NÉMETH Attila, DR. FRATER Rózsa, DR. BAGDY György, DR. ARATÓ Mihály

A szerzők 131 beteg serum dopamin-béta-hidroxiláz (DBH) aktivitását vizsgálták, és BPRS tünetbecslő skálát alkalmaztak a paranoiditás mértékének megítélésére.

HUN 1987;11(05)