Sok mindent elárul, hogy egy salátatörvénybe beszuszakolva rendelkeznek az elemeire széthullott egészségügy „rendezéséről” – amit egy nap alatt elfogad az Országgyűlés. Egyértelmű, hogy a kormány is látja, hogy az ellátórendszerrel nagy a baj, de sem több pénzt, sem víziót nem ad. A felelősséget áthárítja, ahelyett, hogy őszintén szembenézne az elmúlt 14 évvel. Az eLitMednek nyilatkozó szakértőkkel értékeltük a jelenlegi helyzetet, illetve a most elfogadott salátatörvény részleteit.

Múlt hét kedden fogadta el az „Az állam működését érintő egyes törvények módosításáról” szóló salátatörvényt az Országgyűlés – a 91 oldalas módosítócsomagot a tavaszi ülésszak hajrájában, a választás másnapjának délelőttjén nyújtotta be Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes. A kormány már korábban is csinálta azt, hogy a fontos, esetleg a közvéleményt megosztó tervezeteket salátatörvénybe csomagolja, amelyben a legkülönfélébb törvények egyes pontjait egyszerre módosítják. Ezúttal a hétfőn 11:56-kor benyújtott javaslatot kedden 13:14-kor már meg is szavazta a kormánypárti többség.

Elöljáróban, mielőtt még a törvény részleteit elemeznénk, két összegzés a megkérdezett szakértőktől: Lantos Gabriella egészségügyi menedzsertől és Kincses Gyulától, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) előző elnökétől. 

„Alapvető probléma, hogy nincs egy őszinte politikai beismerés, hogy az elmúlt 14 évben érdemben és világos koncepció mentén nem nyúltak hozzá az egészségügyhöz.

A salátatörvénybe csomagolás a politikai gyengeség jele. Ráadásul egy hónapok óta rágott törvényjavaslatot nem mertek a választások előtt benyújtani, viszont utána sunyi módon pillanatok alatt letolták a képviselők torkán.

Az egészségüggyel kapcsolatos kormányzati kommunikáció tovább rombolja a bizalmat: a szektoron belül és kívül is. Olyan apró részügyeket emelnek ki időről időre, amire ugrik a lakosság, de ez erodálja az ágazatban dolgozók, orvosok, szakdolgozók iránti bizalmat, akik maguk is egy teljesen kiszámíthatatlan közegben léteznek. Nincs egy átgondolt vízió az ágazat működőképességének helyreállítására, itt tüzet oltani már csak kényszerintézkedésekkel lehet. A munkaerőkrízis olyan mértékű, hogy a világ legjobb menedzserét is idehozhatnák, ő sem tudná másként megoldani ezt a drámai helyzetet” – összegez Lantos Gabriella. Kincses Gyula, a MOK előző elnöke pedig úgy fogalmaz, „ezt az ellátórendszert ebben a szerkezetben és ennyi pénzből nem lehet működtetni, többletforrások nélkül nem lehet megúszni. Emellett súlyos probléma a felelősséghárítás, és az, hogy a rendszer szereplőit nem bevonják, hanem feleslegesen hergelik, és mára tökéletesen kiszolgáltatott helyzetbe szorították.”

Amiben mindketten egyetértettek: hadiállapotként kezeli a kormány az egészségügyet, erőből próbálja elfedni az összeomlást, a jelenlegi intézkedések pedig egészen biztosan még súlyosabb ellátási gondokat hoznak.

Vegyük sorra a salátatörvény néhány kiragadott elemét: vármegyei irányítás, arcfelismerő beléptetés, méltányosság alapú gyógyszertámogatás

Az irányító vármegyei intézmény vezetője jogosult az irányítása alá tartozó városi intézmény kapacitásai átcsoportosítására – ideértve az irányító vármegyei intézmény javára történő kapacitásátcsoportosítást is –, csökkentésére, illetve szakmai összetételének módosítására. A városi intézmény 200 000 forint feletti értékű eszközeinek vagyonkezelője az irányító vármegyei intézmény lesz. A vármegyei kórház irányítói jogosítványa kiterjed lényegében mindenre, vagyis tetszése szerint szabhatja át a városi kórházak struktúráját, osztályait, személyi állományát, a városi kórházak minden dolgozója feletti minden munkáltatói jog átkerül a megyei intézmény vezetőjéhez. Folytatódik a centralizáció, gyakorlatilag megszűnik a városi intézmény vezetőjének minden lényeges önálló hatásköre. Sőt, einstandolhatja a 200 ezer forintnál nagyobb értékű műszereit, eszközeit. Mit eredményezhet ez?

Kincses Gyula szerint „tovább folyik a centralizáció. Az állam eltolja magától a felelősséget, ez az egész törvény is ezt tükrözi.  Muszáj valamit tenni, de nem úgy, hogy rábízom a megyei vezetőkre. Ha enyém a régió, én vagyok a centrum és a periféria igazgatója, és mindenütt rossz a helyzet, akkor inkább saját intézményemet erősítem, mert egy megyei kórházat muszáj működtetni, így a kisebbektől vonok el, gyengítve ezzel a perifériát.

Elindul az átalakítás, de nem a szükségletekre tekintettel, hanem ahol nincs pénz, nincs orvos, ott szűnik majd meg az ellátás. Ha a kapacitások átrendeződése nem szükséglet alapján történik, akkor pont ott lesz még nagyobb az ellátatlanság, ahol a legnagyobb szükség lenne rá. Ez egy kikényszerített vezetői döntés, ami még nehezebb helyzetet teremt. Ha nincs pénz, nincsenek orvosok, mindez mit oldhatna meg?

És a másik óriási hiba, hogy kis kórházakat nem lehet úgy bezárni, hogy ezt egy stabil alap- és szakellátási rendszerrel, egynapos sebészettel, ügyelettel előbb ne erősítsük meg. Óhatatlan, hogy még többen maradnak megfelelő ellátás nélkül. Ez a központilag vezérelt átalakítás a működést lehetetleníti el, hiszen a helyi okos és gyors válaszok szűnnek meg, ehelyett a lassú, összességében biztosan drágább megoldások születnek” – fogalmazott lapunknak a MOK korábbi elnöke.

Lantos Gabriella úgy véli, „ha már megyei intézmények dőlnek be, akkor elkerülhetetlen a centralizáció. Nemrég Győrben leállt a mellkassebészet, ami gyakorlatilag azt jelentette, hogy az M1-es 150 kilométeres körzetében életveszélyben volt az ilyen ellátást igénylő ember. Vagy Szegeden a klinikán hónapokra leállt a gyermeksebészet. Ilyenkor a tűzoltás elkerülhetetlen. Nem véletlenül rendeltek mindent Pintér Sándor kezébe. Őt nem lehet hibáztatni, hiszen rendőr, a saját módszereivel keresi a megoldást. Erőből. Az még nem világos, hogy most arra kapnak-e megbízást a megyei vezetők, hogy mentsék a megyei intézményeket, vagy a feladat az, hogy a politikailag fontos városi kis kórházak működését stabilizálják?” – teszi fel a kérdést a szakértő, aki egy példán keresztül mutatja be a helyzet tarthatatlanságát. „Mondok egy esettanulmányt, ami magában rejti a megoldást. Van egy picike megye, benne két hasonló kisváros, az egyikben van kórház, a másikban nincs. Utóbbiban, a szakrendelőben 3-4 orvos végzi a belgyógyászati szakrendelést, nagyobb zökkenők nélkül folyamatosan működik az ellátás. Ahol viszont kórház van belgyógyászati osztállyal, ott lényegesen nagyobb orvosi, szakdolgozói létszám szükséges a hétszer 24 órás működés miatt. Ezért állandó az emberhiány, akiket a megyei kórházból vezényléssel próbálnak pótolni. Így viszont már nem csak a városi kórház osztálya, hanem a megyei kórház osztályának a működése is veszélybe kerül. Pedig a betegek 95%-ának ebben a városban is elegendő lenne egy háziorvosi praxisközösség a megerősített szakellátással és 24 órás sürgősséggel. A meglévő műtőt is fel lehetne használni egynapos sebészetre. Az osztály helyén ki lehetne alakítani nappali kórházat, meg egy ápolási osztályt idősgondozással. Így szinte minden lakóhelyközeli igényt ki lehetne elégíteni, mivel a betegek 5 százalékának van szüksége komolyabb kórházi ellátásra. Nekik kell egy igazi kórházba, a megyei kórházba kerülniük, oda, ahonnan nem megy tovább a mentő! De ma semmi jele annak, hogy a városi kórházakat egy ehhez hasonló koncepció mentén alakítanák át a leggyakoribb helyi problémák ellátására” – magyarázza a szakértő.

A salátatörvényben foglaltak szerint az állami kórházakban egységes beléptetőrendszert vezetnek be. Az indoklás szerint azért, hogy ellenőrizzék az alkalmazottak munkaidejének betartását, az intézménybe történő be- és kilépését. Mondván: akinek nyolc órát fizetünk, az legyen benn nyolc órát. Az orvosoknak és más dolgozóknak az intézmény be- és kijáratainál elhelyezett készülékeken kell lehúzniuk a mágneskártyájukat. Az eszköz videófelvételt is készít a személyről, hogy a kártyákkal ne lehessen visszaélni. Ezzel ellenőrizhetik az egészségügyi szolgáltatóval munkavégzésre irányuló jogviszonyban álló személy munkaidejének betartását, az intézménybe történő be- és kilépését. Mit old meg ez az intézkedés?

Kincses Gyula véleménye szerint nem sok mindent: „Ha ennyi a válasz összesen, akkor az nagyon nagy baj. Ha azt gondolja az állam, hogy majd megbüntetjük a lógós orvosokat és majd működik az ellátás, hát nem! Az ellátás feltételeit kell biztosítani, motivációt adni. Mi van, ha valaki több telephelyen tölti ki a munkaidejét? Ha esetleg később megy, de éjszakába nyúlóan marad, ha mondjuk más intézményben ad konzíliumot, vagy van ezernyi ok, ami átírja a munkaidőt? Mennyiben mérhető ezzel valóban az elvégzett munka mennyisége, minősége? És mi van, ha a betegellátás érdekében a hivatalos munkaidő után hagyja el a dolgozó az intézményt? Kifizetik? Ellenőrzik a túlmunka szakmai indokoltságát? Mi van a heti 40 óra munkaidőkerettel? Mi van a több pavilonos, több tagintézményből álló kórházaknál a konzíliumokkal?”

Lantos Gabriella ugyanakkor kicsit máshogy látja a helyzetet, szerinte nem feltétlenül indokolatlan a lépés. „Menedzsmentszempontból ez érthető, Excelben kezelhető is az összes adat: a telephelyek rendelési idői, az osztályos orvosi beosztás és a beléptető rendszer adatai. Egyébként nem láttam még olyan komoly magánegészségügyi szolgáltatót, ahol ne követnék pontosan, hogy melyik orvosuk milyen teljesítményt nyújt, mire fizetnek. Ezt hívják erőforrás-gazdálkodásnak. Ma az állami rendszerben nincs módja erre az intézményvezetőnek.” A szakértő ugyanakkor hozzáteszi, mindez megfelelő ösztönzők és minőségbiztosítás nélkül nem sokat ér:

„Az nyilván más kérdés, hogy egy ilyen intézkedéstől mitől lenne ösztönözve jobb munkára a szakember. Ennek a kitalálása az osztályvezető dolga… Persze 15 év alatt semmiben nem segítettek neki, mert nincs egységes minőségbiztosítási rendszer, nincsenek meghatározott output indikátorok és a jó teljesítményt díjazó bónuszok. Ezek nélkül valóban nehéz megállapítani és jutalmazni azt, hogy ki milyen munkát végez egy osztályon. Ez a munkaidőkontroll így egy látszatintézkedés”

– mondja a szakértő.

A törvénymódosítás további fontos eleme, hogy méltányossági alapon adnának támogatást bizonyos gyógyszerekhez: egy újonnan létrehozott szervezet, a Batthyány-Strattmann László Alapítvány adhatna támogatást azoknak, akik Magyarországon szakmailag elfogadott, de társadalombiztosítási támogatással nem rendelhető gyógyszerekhez, gyógyászati segédeszközökhöz szeretnének hozzáférni. Ehhez a kormány 2025-től évente adna támogatást az alapítványnak. 

„Ez egy veszélyes irány” – kezdi Kincses. „Ma Magyarországon az úgynevezett méltányossági eljárás valójában nem méltányosság. Vagyis arról van szó, hogy a korszerű, szakmailag elfogadott, igazoltan hatékony, drága gyógyszerekhez így jutnak hozzá a betegek. Ha azt a szakma indokoltnak tartja, megkapják a betegek. Azzal, hogy ezt kiszervezik egy alapítványhoz, az állam itt is eltolja magától a felelősséget, pedig ennek biztosítása állami feladat, ezt nem lehet az állampolgárok szolidaritására bízni, ráadásul egy teljesen bizonytalan anyagi fedezettel. De az egésznek az alapja, hogy tisztességes befogadáspolitika kell, azaz biztosítani kell a hatékony új készítmények támogatotti körbe kerülését. Ez az egyetlen tisztességes út” – véli a MOK korábbi elnöke.   

És a salátatörvényen túl: „kiképzőtábor” a kórházi vezetőknek 

A Népszava információi szerint a Belügyminisztérium bentlakásos kiképzésén kell részt venniük azoknak a kórházi vezetőknek, akik a tavaly év végén váratlanul és extra gyorsasággal felmentett főigazgatók helyére kerülhetnek. Rekord határidővel kell „bevonulniuk” az érintetteknek a remeteszőlősi Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ Rendőrképző Akadémiájára. A belügy a lap kérdésére közölte, egy „személyes jelenlétet igénylő továbbképzés” indul. 

„Igen, az intézményvezetésben szükség van korszerű tudásra, egységes menedzsmentszemléletre, de megint itt ez a módszer, és a mindent eláruló szóhasználat!

Ez teljesen illeszkedik a pintéri trendbe: hogy csend, rend, fegyelem! Ahogy az egész egészségügyi rendszer átalakítása is egy rendőrminiszter technikáin alapul.

Azzal, hogy a kórházi vezetők egységes menedzsmentszemléletű képzést kapnak, egy együttes gondolkodást elindítunk, nem is lenne semmi baj. De ez a kiképzés, ez annyira idegen az egész egészségügy szellemétől, világától. Ez megint arról szól, hogy túltolnak valamit, agresszívan és erőszakkal” – mondja az eLitMednek Kincses.

Lantos Gabriella még sarkosabban fogalmaz: „Na, ez már a vicc kategóriája.  Pintér körbenézett, hol tudna ennyi embert egy helyen elszállásolni, és akkor beugrott neki a remeteszőlősi rendőrképző. Így tekintenek az egészségügyi dolgozókra. Árulkodó, hogy nem egy komoly tanácsadó cég állított össze egy rövid menedzsmentprogramot, amire pedig biztosan szükség lenne a közellátásban. Hanem lesz ehelyett egy rendőrakadémia. Georges-Louis Leclerc de Buffon már 250 éve megmondta: a stílus maga az ember.”