Különleges nap halmozottan sérült gyermekeket nevelő szülők számára a Bükki Nemzeti Parkban
KUN J Viktória
2024. SZEPTEMBER 27.
KUN J Viktória
2024. SZEPTEMBER 27.
Szöveg nagyítása:
Megtelt a Bükki Nemzeti Parkban nemrég újranyitott lillafüredi Szent István-Barlang Fekete-terme és a vendéglátó, helyet biztosító Erdővarázs Panzió étterme, parkja is. Több mint harminc szülő és gyermek jött el a Mentor Doktor az Aktív Életért Alapítvány különleges programjára, amit a halmozottan sérült gyermekeket nevelő szülők számára szervezett. Meseterápiával a Fekete-teremben, kézműves foglalkozással kint, a szabadban töltődhettek, hogy könnyebben vegyék a hétköznapok küzdelmeit.
A legfrissebb népszámlálási adatok alapján a 24 év alatti, sérült gyereket nevelő szülőknek csupán 36 százaléka dolgozik, mivel sokszor nincsen idejük rá, ha a gyerek folyamatos gondoskodásra szorul, ráadásul könnyen magukra is maradhatnak a bajban. Megterhelő a helyzetük, különösen, ha halmozottan sérült, több fogyatékossággal élő gyermekről kell gondoskodniuk. Az egyszülős családban nevelkedő sérült gyerekek 32 százaléka autista, 19 százaléka mozgáskorlátozott, 17 százaléka pedig értelmi fogyatékos. A válaszadók negyede segítségként a nagyszülőt említette, az esetek ötödében a sérült gyerek testvéreit, és csupán minden tizedik szülő számíthat a másik szülőre.
Éppen ezért gondolta úgy a Mentor Doktor az Aktív Életért Alapítvány, hogy szervez egy feltöltő kikapcsolódást nekik, akikről a társadalom nagy része nem is tudja, milyen emberfeletti munkát végeznek nap mint nap.
„Áldottak mindazok, akik olyannak szeretnek, amilyen vagyok, és nem gondolnak arra, hogy milyen lehettem volna.” /Marjorie Chappel/ Ezzel az üzenettel indította el az alapítvány ezt a napot, amelynek meghirdetett célja a társadalmi szemléletformálás, az érzékenyítés, továbbá a halmozottan sérültek és családtagjaik társadalmi befogadásának növelése volt. Olyan világba csöppenhettünk, amit nem ismerünk, el sem képzelhetünk, de annyi szeretet és összekapaszkodás volt itt, ami mindenkinek erőt adhatna. Petinek, aki ma már 41 éves fiú, az sem megoldható, hogy kimozduljon a lakásból. Egy másfél emeletes akadályt nem tudnak meglépni, ami szinte felfoghatatlan a társadalom ezzel sosem szembesülő része számára. Szülők sora osztotta meg életét, történetét, lelkét. Krisztián 35 éves, halmozottan sérült fiú, de ötszörös MedBall országos bajnok. Ez egy speciális sport, ami az agyi működést szinkronizálja, és segíti a képességek fejlesztését. Krisztián a mozgásképtelenségből jutott el odáig, hogy ma már rendszeresen edz. Két hónapja hajszálon múlt az élete.
A rendezvénynek a Bükki Nemzeti Park lillafüredi Szent István-barlangja, illetve az Erdővarázs Panzió adott otthont. Polgár Anasztázia, a BNP lillafüredi barlangjainak vezetője mutatta be a Fekete-terem különleges adottságait, amely az elmúlt években kihasználatlan volt. Most azonban újranyitott.
„A barlang egész területén jótékony hatású a levegő. A Fekete-terem azonban a barlang legvégén található, ahová a legkevésbé tud szennyeződés bejutni. Korábban két miskolci kórházzal együttműködve, szervezett csoportokban érkeztek a betegek a barlangterápiára. Az Erzsébet Kórház pulmonológiai rehabilitációs osztályáról jöttek a légzőszervi nehézségekkel küzdő felnőttek, a gyermekek pedig a GYEK pulmonológiai kezeléséről érkeztek. A 2020-as Covid-19 járvány óta ez a lehetőség kihasználatlan, azonban idén nyáron a Fekete-terem megnyitotta kapuit azok előtt a gyógyulni vágyók előtt, akik önszántukból jönnek a légzési nehézségeikkel. A Fekete-termet hivatalosan 1991-ben nyilvánították gyógyteremmé. Kialakítottak a Szent István-barlangban egy olyan területet, amelyet jobban le tudtak választani a turisták közkedvelt útvonalairól, így békésebb körülmények között gyógyulhatnak az itt lévő betegek” – fogalmazott Polgár Anasztázia, aki örömmel fogadta, hogy a terem újra a gyógyítás szolgálatába állhat, annak meg különösen, hogy ilyen események helyszíne lehet.
„Orvosként sok-sok betegtörténettel találkozom, olyan élethelyzetekkel, amelyek akár egyik pillanatról a másikra változtatják meg emberek, családok életét. Mind inkább szembesülök azzal, hogy a betegeimet egész emberként kell látnom, nemcsak a szívüket, az érrendszerüket érinti a betegség, hanem kihat a lelkükre, egész életükre. És akkor látom ezeket a családokat, akiknek nem egy átmeneti állapot, hanem a mindennapjaik része az ápolás, gondozás és meg kell, hogy mondjam, minden tiszteletem az övék. Ezt érzem, amikor megismerem a történeteiket, látom a küzdelmüket. Éppen ezért örülök az ilyen kezdeményezésnek, ami egy olyan lehetőség, ami feltöltődést ad és segít a mindennapi küzdelmek folytatásában, azt könnyebbé teszi. Ehhez az alapítványunk által működtetett Fekete-terem kiváló helyszín, a mostanra szervezett meseterápia pedig azt gondolom, hogy nagy lelki muníciót ad majd” – mondta el a rendezvényen Dr. Gellér László kardiológus professzor, a Városmajori Klinika elektrofiziológiai részlegének vezetője, a Magyar Kardiológiai Társaság leendő elnöke, a Mentor Doktor az Aktív Életért Alapítvány alapítója.
„A mi közösségünk húsz éve egy összetartó csapat, egymásra számíthatunk mindenben és mindenkor. Olyan szülőket fogunk össze, akik sérült gyermeket nevelnek, nem adták be intézetbe, nem mondtak le róla, vállalták azt a sokszor embert próbáló életet, ami bizony ezzel jár. Leginkább feltöltődésre, kikapcsolódásra lenne szükségük, a sérült gyermeket egyedül nevelő szülők közül a legtöbben az anyagi nehézségek mellett a jövőtől való szorongásra panaszkodnak, félnek, hogy mi lesz a gyermekükkel, ha már nem tudnak róla gondoskodni. Sokan említik a magányt és az elszigetelődést is, ezért jó a mi kis közösségünk” – fogalmazott Domán Tibor a Halmozottan Sérültek Heves Vármegyei Szülőközösségének vezetője.
„Egy betegséggel való szembesülés az mindig egy új feladat az életünkben. Legyen az egy átmeneti állapot, vagy krónikus helyzet, fontos, hogy nekünk legyenek megküzdési eszközeink. A Mentor Doktor az Aktív Életért Alapítvány épp ebben szeretne segítséget nyújtani. Olyan utakat, programokat, lehetőségeket adni, amelyekkel mi magunk tehetünk azért, hogy az életünk így is a legteljesebb lehessen. Egy betegség után, vagy együtt élni azzal. A szülők, akik ma itt vannak, minden nap együtt élnek a betegséggel, gondozzák, ápolják a számukra legfontosabb embert, a gyermeküket. Minden energiájukra, kreativitásukra szükségük van ehhez, amit nem csak csodálhatunk, de tanulhatunk is tőlük. Mi alapítványként, emberként annyit adhatunk, hogy segítünk abban, hogy kicsit kikapcsolódjanak, töltődjenek. Mindenkinek mást jelent a teher, az akadály, legyen az egy asztma, allergia, egy szívbetegség, jelentheti adott helyzetben a legnagyobb problémát, de a megküzdésben pont az ilyen lehetőségek adhatnak erőt, energiát” – mondta Török Giselle Ildikó, a Mentor Doktor az Aktív Életért Alapítvány elnöke.
Az egész találkozó legfontosabb üzenete volt, hogyha segíteni nem tudsz, legalább ne ítélkezz és bántsd a sérült embereket, mert olyan élettörténetek és küzdelmek vannak mögöttük, amiket még csak nem is ismerünk.
Orvoslás és társadalom
A koleszterinszint célértékének elérése 12 százalék a férfiaknál – ez is lesújtó adat, de az, hogy mindez a nőknél mindösszesen 2 százalék, az már „megdöbbentő” – a második EgészségÉRTÉS – Női egészség programon jártunk, ahol ezúttal a szív- és érrendszeri betegségek voltak fókuszban.
Orvoslás és társadalom
Péter kétszer kapott új esélyt az életre az elmúlt 10 évben, pedig ő igyekezett mindent megtenni egészségéért. Csakhogy öröklött szívbetegsége van: úgynevezett obstructív hypertrophiás cardiomyopathia. Az érintetteknek tudatosságra, a többieknek újraélesztési tudásra van szüksége.
Orvoslás és társadalom
A Qubit többek között az eLitMed és a LAM főszerkesztőjét, Kapócs Gábort kérdezte arról, mivel jár ma a demencia, hogyan érinti a betegeket és a hozzátartozóikat. (VIDEÓ)
Orvoslás és társadalom
Az akár éveken át tünet- és panaszmentesen fejlődő prosztatarák a harmadik leggyakoribb daganatos halálok a magyar férfiak körében; évente több, mint 1 300 férfi hal meg a betegségben.
Orvoslás és társadalom
A Qubit többek között az eLitMed és a LAM főszerkesztőjét, Kapócs Gábort kérdezte arról, mire lenne szükség ahhoz, hogy egy jobban működő ellátórendszer jöhessen létre Magyarországon, mit látnak problémának a szociális intézményekben és a kórházakban. (VIDEÓ)
Egészségpolitika
A blokkolóórák után most már személyesen ellenőrök is figyelik, ki tartózkodik a kórházakban. Ki dolgozik, ki fekszik a kórházi ágyakon, és hogyan használják például a diagnosztikai képalkotókat. Bármely nap és a nap bármely órájában érkezhet a mobilegység. Figyelnek, ellenőrzik, leleplezik, „lógnak”-e az egészségügyben dolgozók.
„Ez egy veszélyes irány” – az eLitMednek nyilatkozó szakértőkkel értékeltük a jelenlegi helyzetet, illetve a most elfogadott salátatörvény részleteit.
Klinikum
A légzőgyakorlatokat könnyű megtanulni, és hatékonyak a vérnyomáscsökkentésben, javítják a diabetest, csökkentik a stresszt és a depressziót.
Egészségpolitika
Kapócs Gábor interjúja Álmos Péterrel, a MOK frissen megválasztott és a leköszönt elnökével, Kincses Gyulával. A MOK két vezetője beszél a kamara elmúlt 4 évéről, a sikerekről és kudarcokról. Beszámolnak a vezetőség előtt álló feladatokról, a társkamarákkal való kapcsolatokról, a közeljövő terveiről és feladatairól. Az interjúban szóba kerül a kormányzattal való viszony is.
Gondolat
Az ember számára olykor fontosabb, hogy meg tudja élni érzelmeit, mint hogy azonnal csökkentse, vagy elviselhetőbbé tegye azokat. Ebben a folyamatban sok esetben egy film is segíthet. Kapitány-Fövény Máté pszichiáter, az „Ember a filmben” videók alkotója a filmek pszichológiájáról mesélt.
Hétvégi lapszemle: megélni 102 ezer forintból?!
A vesecarcinoma első vonalas kezelésének lehetőségei, korai tapasztalatok az immun-immun kombinációval
1.
2.
3.
4.
5.
Egészségpolitika
Hadiállapotként kezeli és így is reagál a kormány az egészségügy „rendezésére”1.
Helyünk a világban
A felzárkózás kudarca – 5+1 súlyos megállapítás Orosz Éva tanulmányából2.
3.
Idegtudományok
Neurofeedback: az ADHD-val küzdő gyerekek fejlesztéséhez is használható módszert oktatnak Vácon4.
5.
Orvoslás és társadalom
Országos férfiegészség-kampány és PSA-szűrés indul a prosztatarák ellen