Az új antiepileptikumok nem változtatták meg az epilepsziák gyógyszeres kezelésének alapelveit, de több választási lehetőséget biztosítanak mind a fokális, mind a generalizált formakörökben. Nem szükségszerűen hatékonyabbak a hagyományos szereknél, de kedvezőbbek farmakokinetikai tulajdonságaik, kevesebb az interakciójuk, jobb a mellékhatásspektrumuk a terápia kezdetén és a krónikus fázisban is. Magzatkárosító hatásuk általában alacsonyabb a standard antiepileptikumokénál, bár a régi szerek közül terhességben a carbamazepin használható, az újak közül például a zonisamid kerülendő. A fenti jellemzők miatt jól használhatók antiepileptikus biterápiában, de monoterápiában is. A nemzetközi és a hazai ajánlások alapján a lamotrigin és a levetiracetam elsőként választható szer. Jobb tolerálhatóságukkal javítják a betegek együttműködését, az adott terápiához való kötődésüket. A kis teratogenitás miatt különösen alkalmasak fogamzásképes nők kezelésére. Speciális betegcsoportokban szintén eredményesen alkalmazhatók, így post-stroke, poszttraumás, agydaganatokat kísérő, valamint időskori epilepsziákban. Többnyire előnyösek azon betegekben, akiknél pszichiátriai, valamint kognitív károsítottságra utaló tünetek észlelhetők, illetve azok kockázata magas.

A magas hazai cerebrovascularis morbiditás és mortalitás fordította a figyelmet a stroke megelőzése és a megfelelő beteg ellátás megszervezése felé. 1990-ig ugyanis mind a cardiovascularis, mind a cerebrovascularis halálozás fokozatosan romlott hazánkban. A rizikófaktorok pontos elemzése meghatározza a primer és szekunder prevenció szempontjait. Legfontosabbnak látszik a hypertonia gondozás, a táplálkozási szokások fokozatos megváltoztatása és a dohányzás mérséklése. Az 1990-ben publikált módosított stroke klasszifikáció az ischaemiás stroke további felosztását javasolja, emboliás, atherothromboticus és lacunaris formákra. A patomechanizmust is tükröző kategóriák az eredményesebb terápia megtervezéséhez nyújtanak segítséget. Az emboliás stroke korai thrombolyticus kezelése kecsegtet sikerrel, míg hasonló kezelés a lacunaris stroke eseteiben rizikót jelenthet. A haemodilutiós és dehydráló kezelés indikációja az ischaemiás stroke különböző formáiban különböző. A diagnosztikában az eszközös vizsgálatok jól kidolgozott algoritmus szerint történnek. A thrombolysis végzésének lehetősége miatt a laboratóriumi vizsgálatok, elsősorban a haemostasis faktorok vizsgálata előtérbe kerültek.

A juvenilis idiopathiás arthritis heterogén kórképek gyűjtőneve, a leggyakoribb krónikus gyermekbetegségek egyike. Az is­me­ret­len eredetű ízületi gyulladás 16 éves kor előtt kezdődik, legalább hat hete fennáll, és a háttérben egyéb kórokok kizárhatóak. A be­tegség egyes típusai a prezentációs és klinikai tünetekben, a patogenezisben és a terápiás lehetőségben eltérnek egymástól. A kórkép hátterében álló immunológiai folyamatok felismerése kórszerű terápiák bevezetését tette lehetővé. A multidiszciplináris kezelés ellenére a betegség gyakran felnőttkorban is perzisztál, hosszú távú morbiditást és fizikai korlátozottságot okozva. Közleményünk a juvenilis idiopathiás arthritis osztályozását, a klinikai tüneteket, a differenciáldiagnózist, a kórkép kezelését és a komplikációkat elemzi.

Az első generációs kálcium-antagonista verapamil volt az első, amit coronaria tágító szerként a klinikai gyakorlatban alkalmaztak. Később bizonyosodott be, hogy jelentős anti aritmiás hatással is rendelkezik. A sinus és az atrioventricularis (AV) csomóban az elektromos folyamatok Ca++ függőek, ezért a Ca++ beáramlást gátló verapamil e két helyen hat. Fő hatása az AV csomó vezetésének a lassítása, refrakter periódusának a növelése. Ezért a Verpamil fő alkalmazási területe az olyan reentry tachycardiák acut megszüntetése, amelyek involválják az AV csomót, valamint jól alkalmazható pitvarfibrillatioban és flatternben a kamrafrekvencia csökkentésére. Mivel a kamra és a His-Purkinje rendszer elektromos aktivitását nem befolyásolja, kamrai ritmuszavarok esetében bizonyos speciális formáktól eltekintve nem alkalmazható. A dolgozat részletesen foglalkozik a Verpamil indikációs területével, a kontraindikációval, mellékhatások és gyógyszer interakciók kérdésével.

A közleményben a szerző az autoimmun betegségek néhány problémakörét tekinti át; definiálja az autoimmunitást és az autoimmun betegségeket. Az epidemiológiai adatok azt mutatják, hogy növekszik a betegek száma, ennek okait is érinti a tanulmány. A patogenetikai háttér, az immuntolerancia-vesztés sajátosságai fogalmazódnak meg. Foglalkozik a patomechanizmus jellemzőivel, a betegségek lefolyásának, progressziójának és a klasszifikációnak a kérdéseivel. Megfogalmazza a klinikusok elvárásait a prediktív molekuláris medicina irányába.