Lege Artis Medicinae

A béta-receptor blokkoló gyógyszerekről I. rész

KÉKES Ede1

1992. NOVEMBER 30.

Lege Artis Medicinae - 1992;2(11)

Összefoglaló közlemények

A béta-receptor blokkoló gyógyszereket nem lehet a gyógyszerlistákról leszorítani a 60-as évek óta. Az angina szindróma, a magas vérnyomás betegség, a hipertrófiás cardio myopathia különböző formáiban folyamatosan alkalmazzák, illetve minden olyan kórformában szóba kerül adásuk, mikor a szimpatikus idegrendszer fokozott aktivációjával találkozunk. Az elmúlt években bizonyítást nyert, hogy a béta-receptor blokkolók csökkentik a cardio vascularis morbiditást és mortalitást hypertonia betegségben és az akut myocardialis infarctust követő időszakban. Alkalmazásukat elősegíti, hogy könnyen és megbízhatóan tudjuk őket más hatástani csoportba tartozó szerekkel kombinálni. A béta-receptor blokkoló gyógyszereknek is van mellékhatásuk, de a risk/benefit arány jó irányba tolódik el. Ennek ellenére vannak olyan problémák (hemodinamikai profil, a lipid anyagcserére gyakorolt hatás), melyek ismerete fontos az orvos számára. Ennek eredménye, hogy az úgynevezett első generációs készítményeken túljutottunk és ma már a harmadik generációs termékek felé irányul a figyelem. Ez utóbbiak direkt vagy indirekt módon a béta blokád mellett vasodilatiot eredményeznek. A fentiek miatt igen fontos, hogy a béta-receptor blokkoló gyógyszereket alkalmazó orvos pontosan ismerje e szerek sajátos farmakológiai hatásait és farmakokinetikai tulajdonságait.

AFFILIÁCIÓK

  1. Orvostovábbképző Egyetem II. Belgyógyászati Klinika Budapest

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Lege Artis Medicinae

Családterápia, egy terápiás paradoxon? I. rész

KURIMAY Tamás

A szerző áttekintést nyújt a családterápia elméleteiről és gyakorlatáról a hazai és nemzetközi irodalom és tapasztalatok alapján. Ismerteti a családterápia szervezeti struktúráját, alkalmazási lehetőségeit az orvosi gyakorlatban.

Lege Artis Medicinae

A plazmacsere mint eljárás, tapasztalati és kísérleti elemzés

JÁKÓ János, SCHOPPER János

A plazmacsere, mint technika a szupportív terápia nélkülözhetetlen eszköze. Általa meg valósulhat olyan lehetőségek és próbálkozások véghezvitele, amelyek a modern terápia új útjait jelenthetik. Az intravénás immunglobulin nem szubsztitutív meggondolásból történő alkalmazása vagy a „lymphokin activated killer" (LAK) és ,,tumor infiltrating lymphocyta" (TIL) sejtek működésében rejlő előnyök kiaknázása. A szerzők azonban felhívják a figyelmet arra, hogy az eljárásnak vannak veszélyei is, ezért igen gondosan történő mérlegelés után szabad csak alkalmaznunk.

Lege Artis Medicinae

Ars Moriendi, a jó halál

VÉGH János

Egyetlen korszakot sem ismerünk, amelyben mindenki olyan kétségbeesett igyekezettel foglalkozott volna halálának gondolatával, mint a XV. században. Az élet minden területén, a nap minden órájában ez jutott az emberek eszébe. Úgy tartották, hogy az élet a földön lehet érdekes és vonzó, vagy ellenkezőleg terhes, sőt alig elviselhető, legfőbb célja így is, úgy is az, hogy előkészítsen egy roppant fontosságú találkozást.

Lege Artis Medicinae

A pszichoanalízis és az orvoslás emberképe

BÁNFALVI Attila

Ha meg akarjuk érteni a pszichoanalízis nyújtotta szemlélet jelentőségét az orvosi gyakorlat jövője szempontjából, akkor mindenek előtt vázolni kell azt a paradigmatikus szituációt, amely ma az uralkodó praxist meghatározza.

Lege Artis Medicinae

Kalcitonintermelő ovarialis struma carcinoid

ÉSIK Olga, NÉMETH György, SZEPESHÁZI Károly

Az ovarialis struma carcinoid klinikai képét, patológiai jellegzetességeit, lehetséges hisztogenezisét elemzik a szerzők, majd ismertetik egy beteg kórtörténetét. A 38 éves nő érett cisztikus petefészek terato májában olyan 3 mm nagyságú struma carcinoid jelentkezett, melyben a pajzsmirigyszövet és a kalcitonintermelő neuroectodermalis sejtek szoros kapcsolata alakult ki. Bár a pajzsmirigykomponens fénymikroszkóposan tipikus képet mutatott, immunhisztokémiai vizsgálattal nem lehetett bizonyítani tireoglobulin vagy tiroxin jelenlétét. A daganat sejtekben immunreaktív kalcitonin volt kimutatható, ami a kétféle szövet átmeneti zónájában lévő tumorsejtekben is megjelent. Az amyloid, argentaffin és argirofil reakciók negatívnak bizonyultak. A funkcionálisan tökéletlen pajzsmirigy szövet és a neuroendokrin markert termelő daganat közötti szoros kapcsolat egy olyan közös őssejt létezését látszik támogatni, mely több irányban képes differenciálódni.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Hypertonia és Nephrologia

A cyclothym affektív temperamentum és a hypertonia kapcsolata

NEMCSIK János, BATTA Dóra, KŐRÖSI Beáta, RIHMER Zoltán

Az affektív temperamentumok (cyclothym, hyperthym, depresszív, szorongó, ingerlékeny) a személyiség stabil részét képezik, serdülőkor után csupán kismértékű változatosságot mutatnak. Kapcsolatuk a pszichopatológia több területével is leírásra került; a depresszív temperamentum szerepet játszik a major depresszió, a cyclothym a bipoláris II-es betegség, a hyperthym a bipoláris I-es betegség kialakulásában. Emellett az utóbbi évtized kutatásainak eredményei azt igazolják, hogy az affektív temperamentumok a szomatikus betegségekkel is összefüggésbe hozhatók. A hypertoniával, úgy tűnik, legszorosabb kapcsolatban a cyclothym temperamentum áll. A hypertonia prevalenciája és a domináns cyclothym temperamentum kapcsolata mellett a kórelőzményben előforduló cardiovascularis események is gyakoribbnak bizonyultak a domináns cyclothym temperamentum jelenléte mellett. Krónikus hypertoniás betegekben a cyclothym temperamentum mértéke magasabb szisztolés vérnyomásértékkel, nőbetegeknél a hypertonia korábbi kialakulásával függött össze. A kapcsolatok hátterében elsősorban a közös rizikófaktorok (dohányzás, elhízás, alkoholizmus) cyclothym temperamentum melletti gyakoribb jelenléte állhat. A személyiségtípusok, ezeken belül is az affektív temperamentumok és a szomatikus betegségek kapcsolatának vizsgálata segíthet a nagyobb rizikójú alcsoportok azonosításában.

Lege Artis Medicinae

Hasonlóságok és különbségek a hypertoniabetegség ellátásával foglalkozó legjelentősebb nemzetközi irányelvekben

KÉKES Ede, VÁLYI Péter

A hypertonia diagnózisával és kezelésével foglalkozó irányelveknek óriási szerepe van Földünkön az egészség fenntartásában, hiszen a megbízható előrejelzések szerint 2025-ben már 1,6 milliárd feletti magasvérnyomás-betegségben szenvedő egyénnel kell számolnunk. Az irányelvek betartása létkérdés minden hypertoniás beteg számára, ennek ellenére még a gazdasági szempontból fejlett országokban sem kielégítő a jól kontrollált hypertoniások aránya. Földünk öt kontinensén az irányelvek sajnos több szempontból is eltérő vagy nagyon eltérő javaslatokat adnak a vérnyomás mérése, a diagnózis felállítása, a cardio­vascularis kockázat becslése, a célérték meghatározása vonatkozásában, bár az utóbbi években bizonyos területeken megindult a „konszenzusra” irányuló törekvés. Közleményünkben ezeket a különböző véleményeket és állásfoglalásokat kívánjuk bemutatni az ACC/AHA, az ESC/ESH, a NICE, a kanadai és az ausztrál irányelvek elemzésével. Figyelembe vettük a WHO és az ISH állásfoglalásait is. Leírjuk az irányelvekben észlelhető elvi és gyakorlati közeledéseket és a már megvalósult konszenzusokat.

Hypertonia és Nephrologia

Ritmuszavarok hypertoniában

ZÁMOLYI Károly

A hypertonia a cardiovascularis betegségek – szívelégtelenség, coronariabetegség, stroke és krónikus veseelégtelenség – fő és leggyakoribb rizikófaktora. A hypertoniás szívbetegség egyik klinikai manifesztációja a különböző ritmuszavarok megjelenése, amely a myocardium strukturális és funkcionális patofiziológiai változásával magyarázható. Hypertoniában a leggyakoribb ritmuszavar a pitvarfibrilláció, de más supraventricularis és kamrai arrhythmiák is előfordulnak főleg balkamra-hypertrophia vagy szívelégtelenség esetén.

Lege Artis Medicinae

A hypertonia jelentősége a cardiovascularis halálozás megelőzésében

NEMCSIK János, PÁLL Dénes, JÁRAI Zoltán

A hypertonia, mint önálló betegség, a legnagyobb mértékben járul hozzá a szív- és érrendszeri halálozáshoz, így megelőzésének, korai felismerésének, megfelelő kezelésének és többnyire élethosszig tartó gondozásának kiemelt népegészségügyi jelentősége van. Összefoglaló közleményünkben a hypertoniagondozás különböző as­pektu­saira mutatunk rá. Ismertetjük a Ma­gyar Hypertonia Társaság szűrő­prog­ram­jait, utalunk a gyógyszeres kezelés aktuálisan ajánlott formáira, illetve kitérünk a beteg­gel való együttműködéssel kapcsolatos tudnivalókra. Miután a nyugat-európai országokhoz képest jelentős az elmaradásunk a halálozási statisztikákban, így az is­me­ret­anyag minél szélesebb körű terjesztése ki­emelt jelentőségű.

Lege Artis Medicinae

Érfali rugalmatlanság, az artériás stiffness klinikai jelentősége időskorban

BENCZÚR Béla

A magasvérnyomás-betegség és a cardiovascularis kockázat az életkor előrehaladtával egyre gyakoribbá válik. Ugyanakkor az öregedés folyamata bizonyos egyénekben sokkal gyorsabbnak tűnik, ami tükröződik a korai vascularis öregedés (early vascular aging, EVA) tünetegyüttesében. Az ütőerek falának rugalmatlanná válásában, az artériás stiffness kialakításában a hypertonia és az öregedés játssza a legfőbb szerepet, amely lényege az EVA-nak: a nagy elasztikus arté­riák (főleg az aorta) falának középső rétege veszít a rugalmasságából. Ez a folyamat jól mérhető a pulzushullám terjedési sebességével. Az idős hypertoniás egyénekben a nagy artériák rugalmatlansága, a szisztolés és diasztolés vérnyomás különbsége fokozódik, a pulzusnyomás megnő, köszönhetően a hullám-visszaverődésnek. Az érfali rugalmatlanságnak prediktív szerepe van a ké­sőbbi szív-ér rendszeri események (koszorúér-betegség, stroke, vascularis dementia), de még az összmortalitás szempontjából is. A korai vascularis öregedés és a szupernormális vascularis öregedés (supernormal vascular aging, SUPERNOVA) koncepciója segít ér­telmezni, miért alakulnak ki egyesekben korai célszervkárosodások és érrendszeri szövődmények, mások miért maradnak jó­val „fiatalabbak” kronológiai életkoruknál. Új gyógyszereket fejlesztettek az EVA kezelésére, melyeknek akkor lehet szerepük, ha az életmódkezelés és a hagyományos, ri­zi­kó­faktorokat csökkentő gyógyszerek hatása már nem elegendő.