A felzárkózás kudarca. 1. rész. A magyarországi egészségügyi közkiadások trendjei nemzetközi összehasonlításban

Túl a Covid korszakon, a tavalyi nagysikerű nagygyűlés után, újabb seregszemlére készül a magyar nephrológia. A bezártság és bizonytalanság, a „zoom” időszak után jó volt látni, ahogy elemi erővel tört fel az igény a személyes találkozásokra. A találkozókat pedig tartalommal kell megtölteni; szerencsénkre, inkább a „bőség” zavarával küszködünk, a témák, az új felfedezések, a klinikai megfigyelések sokasága feszegeti a konferencia időkorlátait.

Harminc évesek lettünk. Alkalom és lehetőség ez arra, hogy visszatekintsünk és emlékezzünk az elmúlt három évtizedre. Az első Magyar Hypertonia Symposiumot 1991-ben Dr. Török Eszter, Dr. de Châtel Rudolf és Dr. Farsang Csaba szervezte az Európai Hypertonia Társaság (ESH) Milánóban tartott kongresszusának szatellita rendezvényeként. Ezen a kongresszuson az a tény, hogy több mint 400 magyar résztvevő volt, már jelezte a téma iránti nagy hazai érdeklődést.

[A kombinált centrális és perifériás demyeli-nisatio (CCPD) ritka kórkép. A központi idegrendszer (CNS) és a perifériás idegrendszer (PNS) egyidejű érintettségével járó betegségkezdet és kiújulás kivételes. Az esetek 70%-ában kimutatták az antineurofascin antitestek jelenlétét, de léteznek szeronegatív betegek is. Bemutatunk egy szeronegatív recidiváló CCPD-esetet. ]

[Ennek a prospektív vizsgálatnak a célja a videós fejimpulzusteszt (vHIT) és a cervicalis vestibularis kiváltott myogen potenciál- (cVEMP-) eredmények különbségeinek vizsgálata volt olyan vertebrobasilaris elégtelenségben (VBI) és Meniere-kórban (MD) szenvedő betegek között, akiknél epizodikus szédüléses rohamok jelentkeznek.

A vizsgálatba összesen 27 VBI- beteget és 37 MD-beteget vontunk be egy tercier szakorvosi központban. A felvételi kritériumokat akkor teljesítették a betegek,
ha legalább két korábbi szédüléses rohamuk volt, és a roham alatt nem volt semmilyen neurológiai tünetük. Minden betegnél a tiszta hang audiometriai vizsgálatokat követően horizontális csatornás (h)-vHIT- és cVEMP-értékelést végeztünk. Először a vHIT- és a cVEMP-eredményeket elemeztük a VBI-bete-gek alacsony és magas áramlási oldalára vonatkozóan. Ezt követően a VBI-betegek alacsony áramlási oldalának és az MD-bete-gek érintett oldalának adatait hasonlítottuk össze.

Az átlagos vHIT-érték a VBI-betegek alacsony és magas áramlási tér-fogatú oldalain 0,68, illetve 0,88 volt. Az MD- betegeknél az érintett és az egészséges oldal átlagos vHIT-értékei 0,77 és 0,87 voltak. A VBI-betegek 66,7%-ánál és az MD-betegek 51,4%-ánál rendellenes eredményeket figyeltünk meg, és az eredmények között nem volt statisztikailag szignifikáns különbség (p > 0,05). Az érintett oldal vizsgálatakor a cVEMP-válaszok az MD-betegek 41%-ánál és a VBI-betegek 48%-ánál hiányoztak, a csoportok között nem volt statisztikailag szignifikáns különbség (p > 0,05).

A vHIT- és a cVEMP-érté-kelések a radiológiai vizsgálatokat kiegészítő eszközként használhatók a VBI klinikai diagnózisában és utánkövetésében. Mindazonáltal, a vHIT- és a cVEMP-leletek között nem észleltünk szignifikáns különbségeket az MD- és a VBI-betegeknél.]

17. századi helyzetkép: „…eb a török, kutya német és ezek ketten megemésztenek bennünket” – írta egyik levelében Bethlen Miklós (1642–1716) Teleki Mihálynak (1634–1690) 1677-ben. Ez a fél mondat röviden és kifejezően jellemzi azt az áldatlan állapotot, ami Magyar­országon a három részre tagolt ország korában uralkodott. A lakosság körében igen nagy volt az ínség minden tekintetben, hanyatlás jellemezte a kultúrát, a tudományokat, elvétve lehetett csak orvost, patikust találni.

A korábban elindított sorozatunk a Budapest nagyvárossá válásával párhuzamosan kiépülő közegészségügy intézményei közül a legfontosabbnak, a közkórházak kialakulásának ered a nyomába, elsősorban kultúrtörténeti szempontból. Aktualitását az adja, hogy a 21. század követelményeinek megfelelő egészségügyi hálózat tervezett kialakítása során ezek a jórészt a 19. század végén, illetve a 20. század első évtizedeiben emelt épületek részben eltűnnek, részben alapvetően átalakulnak. Telepítésük idején az angol eredetű pavilonos rendszer számított korszerűnek, akkor elsősorban gyógyászati megfontolásból. Az, hogy a parkos, barátságos környezet sokat javít a betegek közérzetén, és így alapvetően befolyásolja a gyógyulás folyamatát, a következő évszázad felismerése volt, és bár ma az orvosi gyakorlat a centralizált intézmények működtetését követeli meg, az ezeket tervező építészek tisztában vannak azzal, hogy „gyógyító gyárak” helyett humán emberi környezet kialakítása a feladat. A 20. század a mindent megújítani akaró modernitás jegyében telt, és jogos volt a törekvés a gyorsan átalakuló életformának megfelelő környezet kialakítására. A 21. század egyre erősödő vonzódása a történeti kultúra és építészet hagyatéka felé jelzi, hogy felismertük, nem szabad a fürdővízzel együtt a gyereket is kiönteni. Igyekszünk a múlt értékeit átmenteni, szellemi és anyagi mivoltukban egyaránt. A két évszázaddal ezelőtt alapított kórházaink történetét bemutató sorozat Lugosi Lugo László fotó-művész képei, és Zöldi Anna építész-újságíró szövegei révén ennek a „virtuális értékmentésnek” a darabjai.