Részletes keresés

Ideggyógyászati Szemle

1959. MÁJUS 01.

Malignus melanomák központi idegrendszeri metastasisai

LEEL-ŐSSY Lóránt, TÖRÖK Pál

A szerzők öt központi idegrendszeri m. m. metastasis klinikopathológiai leírását adják és annak értékelése során a következő megállapításokhoz jutnak : 1. A m. m. központi idegrendszeri metastasisai egyéb malignus tumor metastasisok között 8—12 százalékban fordulnak elő. 2. Felhívják a figyelmet a naevusok, melanomák eltávolításának veszélyére. 3. Leggyakoribb klinikai kép a subarachnoidealis vérzés. A multiplex metastasis tünetei gyakran nehezen ismerhetők fel. 4. Egy gócra utaló tünetek mellett idegsebészeti beavatkozás szükségességét hangsúlyozzák. A szöveti kép alapján a melanomák neuroectodermalis eredete mellett foglalnak állást. Magyarázatot igyekeznek adni a gyakori subarachnoidealis vérzés pathomechanismusára és foglalkoznak a metastasis keletkezésének módjával.

HUN 1959;12(05)

Ideggyógyászati Szemle

1954. MÁJUS 03.

A seniummal együttjáró idegrendszeri szövettani elváltozásról

HORÁNYI Béla

1. Az agyvelő senilis atrophiájának foka rendszerint nem áll arányban sem a korral, sem a szellemi és egyéb teljesítménynek fokával. 2. A senium nem hoz létre minőségileg új szövettani elváltozásokat. 3. Az úgynevezett kopási pigment nem az idegsejt elhasználódásának, öregedésének morfológiai kifejezője. 4. A senilis idegsejt elváltozások működő elemek pusztulásához vezethetnek (nagy agyi kéreg, subcorticalis dúcok, tractus olfactorius stb.) 5. A seniumban a corpus pineale még sok ép parenchymasejtet tartalmazhat; a corpus pinealenak a semiumban is van funkciója. 6. A senium problémáinak egyik súlypontja az erek permeabilitási kérdése. 7. Az Alzheimer-féle fibrillumelváltozás és a senilis paque nem obligált kísérője a seniumnak, viszont jelenlétük nem jelent okvetlen kóros funkciót. 8. Az egyes egyének kompensáló funkcionális kapacitása a senilis idegrendszeri szöveti elváltozásokkal szemben különböző. 9. A senilis idegrendszeri elváltozások kiterjedése nem mutat semmiféle válogatási elvet.

HUN 1954;7(02)

Ideggyógyászati Szemle

1953. NOVEMBER 20.

A "primaer-infectiosus" polyradiculoneuritis egyes kérdései

JUBA Adolf

Két egészen heveny (2 nap és 7-8 nap alatt) halálosan végződött "felszálló polyradiculoneuritis" klinikai és kórszövettani leleteinek ismertetése után szerző a kóroktan kérdéseivel foglalkozik, amire az esetek hevenységére tekintettel a kórszövettan elég megfelelő kiindulást biztosít. A szöveti folyamat súlypontja a gyöki ideg és a csigolya-közti dúc területére esik. A gyulladásos beszűrődések azonban kezdetben igen gyérek, végig lymphocytákból állnak és nem lépik túl a parenchymapusztulás területét; vagyis nem valódi, hanem "reparativ gyulladásnak" felelnek meg. A morphologiailag igazolható parenchymasérülés kezdetben szintén nem arányos a súlyos klinikai kiesésekkel és teljes terjedelmében csak kb. 1 hét alatt bontakozik ki. Mindez az általánosan elfogadott virus-eredet ellen szól; a Pette által felvetett allergiás eredet igazolása nem szövettani, hanem klinikai-laboratóriumi vizsgálatok útján történhet.

HUN 1953;6(04)

Ideggyógyászati Szemle

1951. DECEMBER 19.

Adatok a CO-mérgezés agyszövettani elváltozásaihoz és azok keletkezésmódjához

FAZEKAS I. Gyula, GERÉB Tibor

CO-mérgezés után 3 hónap múlva meghalt 33 éves férfi agyát vizsgáltuk szövettanilag a következő eredménnyel: 1. Az agykéreg és a törzsdúcok dúcsejtjein nagy fokú elzsírosodás, továbbá úgy a kéreg, mint a velőállomány ereinek endothel elzsírosodása mutatkozott , perivascularis szemcséssejt-felhalmozódással. Az erek meszesedését sehol nem észleltük. 2. Emellett a mikroglia élénk burjánzása, a makroglia hypertrophiája és hyperplasiája, valamint a mikroglia és oliodendroglia szemcséssejtekké alakulása volt megfigyelhető, általános vizenyős jelenségek kíséretében. 3. Mindkétoldali lencsemaglágyulás mellett a nagyagy fehérállományában a diffus foltos demyelinisatiót találtunk, az erek környékének gyűrűszerű megkíméltségével. Úgy a demyelinisalt, mint a megkíméltségi gyűrűk, valamint a többi épnek látszó agyterületeken is nagyfokú zsírlebontást (zsírral telt szemcsés sejtek) észleltünk. 4. Esetünk arra mutat, hogy a fehérállomány megbetegedése diffus és nagyfokú lehet negativ, vagy jelentéktelen elváltozást mutató velőshüvely-kép mellett is. 5. A CO-mérgezés pathomechanismusára vonatkozóan az anoxaaemiás állapotot tartjuk elsőrendű tényezőnek. Emellett azonban kétségtelen, hogy a CO közvetlen szövetlélegzést bénító hatása folytán maga is szerepet játszik az agyszöveti elváltozások keletkezésében. 6. Esetünk szövettani képe és az újabb élettani észleletek alapján nem tartjuk kizártnak Hallervorden azon felfogását, hogy a fehérállomány laesio létrejöttében az oedémának is bizonyos szerepe lehet, mégpedig nézetünk szerint valószínűleg azáltal, hogy a koponyaűri, illetve agynyomás növekedése által akadályozza az agyvérkeringést és így fokozza az anoxaemiát s ez utóbbi vezet a kóros elváltozások kifejlődéséhez. 7. A perivascularis megkíméltségi gyűrűket azzal magyarázzuk, hogy az erek közvetlen környéke a keringő vérből még kap annyi oxygent, hogy szöveti elemeiben súlyosabb destructio nem következik be, viszont a távolabbi szövetelemek már nem jutnak kellő mennyiségű oxygenhez s az anoxiás állapot ezen szövetelemek pusztulásához vezetnek.

HUN 1951;4(04)

Ideggyógyászati Szemle

1951. MÁRCIUS 05.

A myelitis necroticans kérdése

JUBA Adolf, PÉTERFAI János

Szerzők a myelitis necroticans két újabb esetét ismertetve, a pathogenesis és az aetiologia kérdéseit és azt vizsgálták, hogy önálló kórképről van-e szó. Megállapítható, hogy a klinikai tünettan változatos és az újabb esetek az eredeti leírással teljesen csak ritkán egyeznek. Kórszövettanilag a gerincvelő egyes szelvényeinek elhalása minden egyes esetben jelen van, ez azonban - Foix és Alajouanine adataitól eltérve - nemcsak a centralis szakaszra terjed ki és az ágyéki szelvényeken kívül magasabban is megindulhat. Az eredetileg leírt extra- és intraspinalis érfolyamat több esetben hiányzik, vagy jellege módosul, kevésbé kifejezett. A pathogenesisben az érfolyamatnak elsődleges szerepet tulajdonítani nem lehet, ez a gerincvelő-parenchyma pusztulásával párhuzamos jelenség. A kóroktanban a fertőzéses-gyulladásos jelleg - tekintettel arra, hogy valódi szöveti gyulladás még a heveny esetekben is hiányzik - nem igazolható és a gerincvelő beolvadása valószínűen különböző toxicus agensek hatása. Igy kóroktani szempontból egységes megbetegedésről beszélni nem lehet és a "myelitis necroticans" név helyett a "necrotisáló myelopathia" megjelölés indokolt.

HUN 1951;4(01)