Részletes keresés

Kérjük, állítsa be a paramétereket!


 

Találatok száma: 17

Lege Artis Medicinae

2022. JÚLIUS 18.

A wuhani és delta vírusvariánsok által okozott Covid-19 terápiájában alkalmazott természetes anyagok és gyógynövények a klinikai vizsgálatok tükrében

CSUPOR Dezső

A 19 betegség új, máig sem tökéletesen megoldott kihívás elé állította az egészségügyi ellátórendszert. A világjárványban megbetegedett milliók hatékony gyógyítására nem álltak és máig sem állnak rendelkezésre megfelelően hatásos és biztonságos vírusellenes szerek. Ez nem meglepő, hiszen egy korábban nem ismert kórokozó elleni új hatóanyagok kifejlesztése szerencsés esetben is éveket vesz igénybe – a SARS-CoV-2 vírust pedig mindössze mintegy két és fél éve ismerjük.

Idegtudományok

2020. JÚLIUS 29.

A Homo sapiens és a pszichoaktív növények közötti kapcsolat

A pszichoaktív növények fogyasztásának az emberré válásban, az emberi kultúra kialakulásában játszott alapvető szerepét mutatják be az Akadémiai Kiadó gondozásában kiadott angol nyelvű folyóirat, a Journal of Psychedelic Studies 2019 végén megjelent különszámának tanulmányai.

PharmaPraxis

2019. ÁPRILIS 08.

Az expediálás során bekövetkező hibák megelőzése

Az expediálás során bekövetkező leggyakoribb, következménnyel járó hiba a nem megfelelő gyógyszer, illetve a nem megfelelő erősségű vagy formájú gyógyszer kiadása. Egyesült államokbeli felmérés szerint a patikákban 250 receptből átlagosan 4 kerül tévésen kiadásra (1,6%), míg egy hollandiai felmérés szerint a hibás diszpenzációk 41%-a esetében nem megfelelő gyógyszer kiadása volt a hiba. A hibák egyharmada következik be hasonló gyógyszernevek miatt, és majdnem a hibák fele esetében nem megfelelő erősségű gyógyszer kerül kiadásra.

Idegtudományok

2019. JANUÁR 08.

Neurokannabisz

Főleg a Cannabis/kender hatóanyagainak idegrendszeri működéséről és neurológiai, pszichiátriai kórképekben kifejtett terápiás hatásairól volt szó a második magyarországi Orvosi Kannabisz Konferencián, aminek első napján a szakemberek, második napján a betegek és a laikus érdeklődők nyelvén folyt a kommunikáció.

Hírvilág

2012. DECEMBER 12.

Vegyi fegyverektől védő új hatóanyag

Vegyi fegyverektől védő új hatóanyagot osztanak ki az izraeli hadseregben

Hírvilág

2011. AUGUSZTUS 15.

Kórházon kívüli szívmegállás – felesleges az azonnali gyógyszerelés

Az intravénás gyógyszeres kezelés nem javítja a neurológiai prognózist, sem a túlélést kórházon kívüli szívmegállás esetén.

Ideggyógyászati Szemle

1980. SZEPTEMBER 01.

A physostigmin mint az atropin és atropin hatású anyagok antidotuma

DR DEGRELL István

A szerző a physostigmin „ébresztő" hatását vizsgálta atropin comában. Kvantitatív összefüggést talált a comát okozó atropin és az ébresztéshez szükséges physostigmin adagjai között. Megfigyelései szerint physostigminből az atropin mennyiségének tizedrésze ébreszti a comából a beteget. Tárgyalja a physostigmin alkalmazásának lehetőségeit és javallatait toxikus állapotokban.

Ideggyógyászati Szemle

1977. FEBRUÁR 01.

A vizuális kiváltott válasz változása therápiás atropin coma alatt

DR CZOPF József, DR KARMOS György, DR GASZNER Péter, DR KELLÉNYI Lóránd

Donnadieu ( 1938) kísérlete után Forrer az 1950-es években használt toxikus dózisú atropint pszichiátriai betegek kezelésére, elsősorban a „gátoltsággal" jellemzett képekben. Jó hatást észlelt a gyógyeljárástól. Azóta az eljárás elterjedt somatikus kezelési mód lett.

Ideggyógyászati Szemle

1974. AUGUSZTUS 01.

Adatok az Atropin hatásmechanizmusának kérdéséhez

DR. MOLNÁR László, DR. ZSADÁNYI Ottó

Szerzők a fájdalom-, a tapintási-, a fény- és a szag-ingereknek az EEG-re gyakorolt hatását tanulmányozták 1. éber, 2. barbiturátokkal altatott és 3. Atropin-comában levő betegeken. Vizsgálták, hogy az említett körülmények között miként változtatják az ingerek hatását a catecholaminok és a Papa-verin. — Az Atropin és a barbiturátok egyaránt alváshoz hasonló állapotot idéznek elő, de — a szerzők nézete szerint — az Atropin-coma jellegzetességei inkább hasonlítanak a physiológiás alváshoz, mint a barbiturát-alvás sajátságai. Az Atropin-coma „accelerált alvásnak” tekinthető, amelyet a physiológiás alvástól főként az „orthodox” és a „paradox phasisok” gyors váltakozása különböztet meg. Feltehető, hogy az Atropin-coma therapiás hatása azokon a mechanizmusokon alapszik, amelyeknek a physiológiás alvásban is döntő jelentőségük van. — Elemzik az Atropin és a catecholaminok, valamint a Papaverin — a barbiturátok és a catecholaminok, valamint a Papaverin hatásai közti kapcsolatokat.

Ideggyógyászati Szemle

1974. ÁPRILIS 01.

Az atropin-coma therapia methodikájáról, különös tekintettel az atropin-érzékenység változására

DR. GASZNER Péter

A szerző psychiatriai indicatio alapján 61 betegnél végzett atropin coma therapiát intravénásán adott atropinsulphattal. Azt tapasztalta, hogy az egyes betegek atropin érzékenysége igen különböző és ez az érzékenység a kezelés során jelentősen változhat. A dosis nagyságát individuálisán választotta meg, a gyógyszert lassan, a coma jelentkezéséig adagolva. A legkisebb hatásos dosis 0,5 mg/tskg, a legnagyobb 8,2 mg/tskg volt. Az egyes betegek atropinsulphat iránti érzékenységének változását figyelembe vette és ennek megfelelően a therapiás dosist növelte, illetve csökkentette. Így a kezelések során szövődményt nem észlelt.