Szeptember 19-én kerül mozikba Szimler Bálint rendező (Itt vagyok, Balaton Method) Fekete pont című játékfilmje, melyben egy Berlinből hazaköltöző ötödikes kisfiú, Palkó és egy pályakezdő tanárnő, Juci nézőpontjából ismerhetjük meg a magyar oktatási rendszer problémáit – és talán annál is többet.

A Fekete pont nem állami támogatásból készült, és nem is bánik kesztyűs kézzel a közoktatással. A megnézése után sokakban az is felmerülhet, hogy kissé igazságtalan az igazgatókkal, a pedagógusokkal, az iskolai személyzettel szemben, hiszen ahány iskola, annyi közösség. Bizonyára nem minden magyar iskolaigazgató hagyja ennyire magára a saját tanárait, nem minden tantestület közösíti ki azt, aki új pedagógiai módszerekkel próbálkozik a gyerekeknél, és nem minden iskolai portás ragaszkodik ahhoz, hogy helyzettől függetlenül csak a jobboldali ajtón szabad bejönni és a baloldalin ki. A tanárok többsége biztos nem azzal fogad egy új tanulót (mint a filmben Palkót), hogy gyorsan kijelöli azt az osztálytársát, aki majd számontartja a fekete pontjait. És bizonyára vannak olyan iskolaépületek is, amelyekből nem hullik ki váratlanul egy ezeréves ablak, vagy ha oda is csattan az udvarra, az érintett tankerület megbízottja talán konstruktívabban áll a dologhoz, mint a filmben szereplő. 

Mégis, azt a fajta attitűdöt, amiről a Fekete pont szól, mindannyian ismerjük, és tudjuk, hogy számot kell vetni vele, különben nincs út előre semmilyen területen, legyen az akár az oktatás, akár az egészségügy, akár a szociális ellátás.

Ezért fontos ez a film, és ezért támogatták annyian az elkészülését, hogy végül tizenkilenc producere lett. Ha azok, akik egy rosszul működő rendszer részei, fásultan alkalmazkodnak ehhez a diszfunkcionális működéshez, akkor ez a túlélésüket megkönnyítheti, de a fejlődést csírájában fojtja el. 

Természetesen nem az iskolaigazgatók hibája, hogy egész nap a hiányzó munkaerő és eszközök pótlásával kell foglalkozniuk, az pedig nem a tanárok hibája, hogy nem kapnak korszerű pedagógiai továbbképzéseket és segítő szakembereket a munkájukhoz. Ugyanakkor mindenki megválaszthatja, hogy szót emel-e egy gyerekért (a filmben Palkóért), akit egy szóvicc miatt akarnak fegyelmi eljárás alá vonni, vagy egy kollégáért (a filmben Kornélért), akit homályos indokkal, egy levélben rúgnak ki az egyik szünetben. Az én hősöm mindenesetre a film Zoltánja, aki magára vállalja a kiesett ablaküveg cseréjének intézését, és – bár udvariaskodó tanárként nem jut dűlőre sem a mesteremberekkel, sem a tankerület képviselőjével – mégsem adja fel, hanem tovább gondolkozik a lehetséges ablaküveg-pótlási megoldásokon. (Amúgy egyértelműen ez a történetszál adja a film komikus csúcspontjait.)

A fent említett témákból már egyértelmű lehet, hogy a Fekete pont nagyrészt azt nyújtja, amire a nézője számít. A német iskolához szokott Palkó (Paul Mátis) a filmben nem érti, miért kell unatkozva álldogálnia a forró udvaron az ünnepélyes tanévnyitó alatt, a tanárok meg nem értik, hogy miért gondolja, hogy akkor leülhet a betonra. A helyzet pedig egyre csak durvul, annak ellenére, hogy Palkótól a büntetések kiadásakor mindig megkérdezik a tanárai, hogy „De érted, ugye, hogy mi volt a baj?”, mert hiába bólogat eleinte Palkó, valójában nem érti, hiszen nincs is sok értelme annak, ami történik vele. A helyzetét leginkább megértő helyettesítő osztályfőnök, Juci (Mészöly Anna) pedig szintén új a tanári karban, ezért nemcsak a fiúért nehéz kiállnia, hanem még önmagáért is. Mondjuk úgy, hogy egy sokkal erőtlenebb, naivabb változata John Keatingnek a Holt költők társaságából, vagy Louanne Johnsonnak a Veszélyes kölykökből. 

A Fekete pont azonban se nem könnyes dráma, se nem vidám karikatúra, inkább a téma pesszimista–realista megközelítése. (A Palkó és Juci történetébe ékelt, emelkedett hangulatú és tökéletesen kivitelezett színielőadás ezért erősen ki is lóg a filmből.)

A célja talán az, hogy megragadjon valamit az „iskolai élet” generációkat összekötő, negatív tapasztalataiból (tanártípusok, szülői értekezlet, tornaóra, menza, felelés a virág részeiből), és ezeket annyira hitelesen mutassa be, hogy a mozi után mindannyian azt sóhajtsuk: Ez azért sokáig már nem mehet így tovább – valaminek változnia kell a közoktatásban.

Annak elősegítésére, hogy a jelenetek tényleg valóságosnak hassanak, a rendező többféle módszert is alkalmazott. A filmbeli szerepeket szándékosan kevésbé ismert színészek vagy teljesen amatőrök kapták, illetve többen is a valódi szakmájuk miatt kerültek be – például az egyik ablaküveges szakit egy igazi ablaküveges szaki alakítja, aki a saját szakvéleményét mondja el az egyre jobban aggódó Zoltánnak. A Palkó szerepét játszó Paul Mátis tényleg külföldön élő magyar szülők gyereke, a filmbeli szülői értekezleten pedig a Fekete pontban játszó gyerekek igazi szülei (!) vitatkoznak egymással az osztálykirándulás által felvetett, sokkal mélyebbre nyúló problémáról.

A hitelességet tovább erősíti, hogy a jelenetek többségében a párbeszédek improvizációk során alakultak ki. „Anna olvasta a forgatókönyvet” – mesélte Szimler Bálint a film Uránia moziban tartott díszbemutatóján a Jucit játszó Mészöly Annára utalva, a közönségnek pedig eltartott pár másodpercig, mire felfogta, hogy ez mit jelent. Azt, hogy a többiek meg nem. A filmben szereplők – bizonyos keretek között – a saját szavaikkal, saját élményeiket is felhasználva építhették fel a dialógusokat. Támpontokat persze kaptak, de (az egyébként létező) előre megírt szövegeket nem. A gyerekszereplőkkel forgatott jelenetek esetében ez nem is különösebben furcsa, hiszen nyilván hitelesebb a vásznon, ha a tízéves fiúk egyszerűen csak kimondják a menzakajával vagy az Anyám tyúkjával kapcsolatos első gondolataikat. De a tanári szobában játszódó jeleneteknél például kifejezetten érdekes lehetett a folyamat, amelynek során kialakult, hogy a pedagógusok milyen sorrendben és pontosan mit mondanak a végső verzióban. 

Szinte hihetetlen, de mint a díszbemutatón kiderült, a Fekete pont utolsó jelenete sem volt eredetileg a forgatókönyv része. Szimler Bálint egyszerűen meglátott egy csapat munkást a forgatás helyszínéül szolgáló iskolánál, és tudta, hogy az ő tevékenységük (spoileres lenne, ha megmondanám, micsoda) tökéletes zárása lesz majd a filmnek. És valóban az.

Pontosan érzékelteti, hogyan nem adnak választ bizonyos (ál)intézkedések az oktatás valódi problémáira – ahogy ez sokszor az egészségügyben is megtörténik –, és rámutat arra is, hogy az egyéni menekülőutak sem nyújtanak hosszútávú megoldást.

Változtatni csak közös akarattal, együtt lehet.

Szerző: Lőrincz Dalma