Hírvilág

Vegyi fegyverektől védő új hatóanyag

2012. DECEMBER 12.

Szöveg nagyítása:

-
+

Az izraeli hadsereg több tízezer adag vegyi fegyvereket semlegesítő ellenmérget szerzett be és oszt szét a következő hónapokban – írta az izraeli hadsereg lapja, a Bamahane. A diazepám nevű hatóanyag görcsoldó hatású, vegyi fegyverekben alkalmazott idegmérgek, például a szarin ellen alkalmazzák. A hadsereg felcsereinél eddig csak az atropin nevű, légzőrendszert védő szer volt, a központi idegrendszerre ható diazepámot csak injekciós formában és csak néhány harci egység kapta meg. A felcsereknek olyan injekciókat osztanak majd ki, amelyeket a katonák maguknak is be tudnak adni. „A kezelést fél-egy órával hamarabb, és tízszer több embernél lehet majd megkezdeni” – nyilatkozta a katonai lapnak Miha Kszirer alezredes, a nem konvencionális fegyverek elleni orvosi részleg vezetője. A létéért küzdő szíriai rezsimé a világ egyik legjelentősebb vegyi fegyverarzenálja, amely komoly nemzetközi aggodalmat okoz a térségben. Az amerikai hadseregben a vegyi támadásnak kitett egységek minden katonájánál van diazepám és atropin, melyet be tud adni magának vagy társának - írja az izraeli lap. Kszirer alezredes szerint a gyors kezelés megmentheti a sebesültet az agykárosodástól vagy a haláltól. MTI 2012. december 11., kedd

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Kevesebb stressz: jobb egészség a szívnek és a vesének

Világszinten minden tizedik ember krónikus vesebetegséggel küzd, 13-ból 1 pedig szív- vagy keringési problémákkal. Egy 2018-as tanulmány szerint az emberek 74%-a érezte az adott évben, hogy nem képes megküzdeni egy adott élethelyzettel.

Klinikum

Másképp működik az infantilis agy

A csecsemőkori amnézia rejtélye azt sugallja, hogy a fejlődő agyban másképp működik a memória. Bármennyire is valóságosnak tűnnek, becsben őrzött legkorábbi emlékeink valószínűleg fényképek láttán vagy a szüleink elmesélése alapján alakultak ki, írja a Science folyóirat.

Ember és környezet

A ftalátok hatása a női reproduktív egészségre

Egy az Environmental Health Perspectives szaklapban nemrég megjelent tanulmány a ftalátok női reproduktív egészségre gyakorolt hatásának vizsgálatáról számol be. Mivel a témakörben napvilágot látott kutatási eredmények nem egyértelműek, a kutatók célja az volt, hogy hozzájáruljanak az ellentmondásos eredmények tisztázásához.

Hírvilág

Hétvégi lapszemle: ne szégyelljünk aludni hétvégén!

LAPSZEMLE eLitMed

A hétvégi alvás jótékony hatásai, tinédzsereket védő korlátozások a YouTube-nál, rémisztő magánpszichiátria az USA-ban; nehéz helyzetbe került veseátültetettek Budapesten. Hétvégi lapszemle – külföldről és itthonról.

Hírvilág

Fiatalok mentális egészségét védő intézkedéseket hozott a YouTube

LAPSZEMLE eLitMed

A YouTube szerint bizonyos típusú videók ismételt megtekintése árthat a tinédzserek önbecsülésének és testképének, ezért a videó-streaming platform úgy döntött, korlátozza a hozzáférésüket bizonyos tartalmakhoz.