Részletes keresés

Magyar Radiológia

2003. JANUÁR 20.

Az ízületi protektív fenomén paradoxona: a csökevényes kéz súlyosabb károsodása rheumatoid arthritisben

SZÁNTÓ Dezső, SZŰCS Gabriella, DITRÓI Edit

A biomechanikai teljesítőképesség csökkenése megvédi az ízületeket a rheumatoid arthritistől. A jelenséget három évtizeddel ezelőtt elemezték és nevezték el ízületi protektív fenoménnek.

HUN 2003;77(01)

Magyar Immunológia

2002. JÚNIUS 20.

Szemizomra lokalizált myositis

KISS Emese, FACSKÓ Andrea, DÉVÉNYI Katalin, DANKÓ Katalin, ZEHER Margit

A dermato-/polymyositis az idiopathiás gyullásos myopathiák közé tartozó autoimmun megbetegedés, amely a harántcsíkolt vázizmok gyengeségével, gyulladásos beszűrõdésével jár.

HUN 2002;1(02)

Magyar Immunológia

2002. JÚNIUS 20.

Az antiszintetáz-szindróma

PONYI Andrea, CONSTANTIN Tamás, DANKÓ Katalin

Az idiopathiás inflammatoricus myopathiák a szisztémás autoimmun betegségek csoportjába tartozó megbetegedések. A celluláris és a humorális immunitás ebben a betegségben leírt zavarai közül kiemelkedõ jelentõségűek a szérumban gyakran megjelenõ autoantitestek.

HUN 2002;1(02)

Ideggyógyászati Szemle

1998. JANUÁR 01.

Malignus agydaganatokat kísérő ödéma methylprednisolon kezelése

VITANOVICS Dusán, ÁFRA Dénes

Az agydaganatokat kísérő ödéma gyakran fontos szerepet játszik az intracranialis nyomásfokozódás és góctünetek létrejöttében. Kortikoszteroidok - gyakran nagy dózisú - alkalmazása az ödémát jelentősen csökkentheti. Erre a célra leginkább dexamethason használatos, de nem ismeretlen a vízoldékony methylprednisolon terápiás hatása sem.

HUN 1998;51(01-02)

Ideggyógyászati Szemle

1994. MÁJUS 20.

A SZOTE neurológiai klinikája

Újabb adatok a sclerosis multiplex patogeneziséhez. Az elektrofiziológiai vizsgálatok jelentősége a sclerosis multiplex diagnosztikájában. A sclerosis multiplex diagnózisa és modern terápiája. A sclerosis multiplexes betegek rehabilitációja. Az izolált opticus neuritis kortikoszteroid kezelése. Klinikapatológiai konferencia.

HUN 1994;47(05-06)

Lege Artis Medicinae

1994. ÁPRILIS 27.

Methylprednisolon bolusterápia szisztémás lupus erythematosusban

GERGELY Péter

A retrospektív tanulmány célja a methylprednisolon bolusterápia hatásának és mellékhatásainak vizsgálata volt. Harmincöt szisztémás lupus erythematosusban szenvedő beteget részesítettünk methylprednisolon boluste rápiában (lupus nephritis, súlyos haemolysis, antifoszfolipid szindróma következtében ki alakult agyi vasculitis, artériás occlusio és thrombocytopenia miatt), melyet fenntartó kortikoszteroid (és cyclophosphamid) kezeléssel folytattunk. 34 beteg került remisszióba átlagosan 4,7 hét után, a remisszió átlagos tartama > 2,7 év volt. Hat betegben exacerbáció következett be 1–2,5 év után. 28 beteg jelenleg is remisszióban van. A boluskezelés alatt mellékhatást nem tapasztaltunk. A methylprednisolon bolus terápia hatásos és biztonságos mind lupus nephritisben, mind súlyos központi idegrend szeri manifesztáció esetén. A megfelelően megválasztott fenntartó kezelés is lényeges.

HUN 1994;4(04)

Lege Artis Medicinae

1993. JÚLIUS 28.

Recidív polychondritis

FENYVESI András, JÁKÓ János, SCHOPPER János, IRSY Gábor

A recidív polychondritis ismeretlen etiológiájú, autoimmun patogenezisű kórkép, mely az irodalmi adatok szerint elsősorban a porcszövet gyulladásos elváltozását okozza, de számos más szervet is érinthet, sokszor szövődményekkel jár. Prognózisa rossz, az ötéves túlélés 74 százalékos. Kezelésében kortikoszteroidok, immunszuppresszív szerek és az utóbbi időben tért hódító cyclos porin A használhatóak. A szerzők az irodalom áttekintése után két beteg esetét ismertetik, majd arra hívják fel a figyelmet, hogy eseteikben a kórlefolyás nem volt olyan súlyos, mint az az irodalmi adatok alapján várható lett volna.

HUN 1993;3(07)

Ideggyógyászati Szemle

1990. OKTÓBER 01.

A mellékvesekéreg aktivitása és a DST összefüggései a pánikbetegek elektrodermálisan különböző alcsoportjaiban

KOPP Mária, ARATÓ Mihály, MAGYAR István, BUZA Kristóf

A stressz és az azzal járó pszichofiziológiai jelenségek fogalmának kialakulása óta (Selye, 1976) a kortikoszteroidok és a katecholaminok szerepét az adaptációs folyamatokban alapvetőnek tartjuk.

HUN 1990;43(10)