Még mindig dobogón az öngyilkosságok terén, de jelentős a javulás
STATISZTIKA eLitMed
2024. SZEPTEMBER 10.
STATISZTIKA eLitMed
2024. SZEPTEMBER 10.
Szöveg nagyítása:
Szeptember 10-e az öngyilkosság megelőzésének világnapja, ennek apropóján bemutatjuk az EUROSTAT legfrissebb vonatkozó statisztikáit. 2021-ben Magyarországon volt a harmadik legmagasabb az öngyilkossági ráta, de – ahogy az egész unióban, úgy hazánkban is – jelentősen csökkent az elmúlt tíz évben ez a mutató.
2021-ben (jelenleg ez a legfrissebb adat) 47 346 ember követett el befejezett öngyilkosságot az Európai Unióban, azaz minden 100 ezer emberből körülbelül 10 fő. Az összes haláleset 0,9%-a volt abban az évben öngyilkosság. Fontos megemlíteni ugyanakkor, hogy tíz év alatt mintegy 2,2-vel csökkent a gyakorisága – ahogy Málta, Spanyolország, Hollandia és Svédország kivételével mindenhol mérséklődött.
A legmagasabb öngyilkossági arányt Szlovéniában regisztrálták (19,8), szorosan mögötte Litvániával (19,5).
A litvánok kapcsán kiemelendő viszont, hogy tíz év alatt a balti országban következett be a legnagyobb mértékű javulás ebben a tekintetben (-13,9).
TIPP: A kép jobb felső sarkában megjelenő három pontra kattintva, majd kiválasztva a megosztás alatti képernyő ikont, az ábra teljes képernyőn megnyitható.
A kontinens egészét régiók szerint vizsgálva az látható, hogy Franciaország nyugati, észak-nyugati területein, a Magyarországgal szomszédos balkáni régiókban és Kelet-Magyarországon, valamint a már említett Litvániában és egyes skandináv régiókban az átlagosnál magasabb az öngyilkossági ráta (>15), míg Dél-Európában, kiváltképpen Görögországban és Dél-Olaszországban 5 alatt marad a mutatószám.
Magyarország a lista harmadik helyét foglalja el (15,7), mután 2021-ben 1 554 honfitársunk vetett véget önkezével az életének: 1 196 férfi és 358 nő. (A nemek közötti ilyen markáns különbség minden országban megfigyelhető.)
Az adatokból az is látható, hogy a nyugdíjaskorú népesség körében csaknem háromszor magasabb az öngyilkosság valószínűsége, mint a 65 év alattiaknál (30,3 versus 12,2).
Pozitívum ugyanakkor, hogy a ráta az elmúlt évtizedben kiemelkedően, 8,9-cel csökkent, ami Litvánia után a második legjelentősebb javulás, az uniós átlag azonban még mindig messze van.
Jelentősek a különbségek régiós szinten.
2021-ben a Dél-Dunántúlon volt a legalacsonyabb a ráta (12,9), míg a Dél-Alföldön a legmagasabb (21,7) – utóbbi európai viszonylatban is a második legmagasabb érték a régiók között.
Meglepő adat, hogy míg a férfiak körében Budapesten volt a legkisebb az öngyilkossági ráta (19,6), addig a nők esetében éppen fordítva, a fővárosban követték el arányaiban a legtöbb befejezett öngyilkosságot (9,2) 2021-ben.
Forrás: EUROSTAT
Van segítség! A nap 24 órájában ingyenesen hívható lelki elsősegély szolgálat várja a hívásokat a 116-123 és 06-80-810-600 telefonszámon, illetve e-mailt is írhat az [email protected] címre (72 órán belüli válaszadás). Ha öngyilkossági gondolatai vannak, kérjük, olvassa el ezt az oldalt, mielőtt kárt tenne magában. Ha másvalakiért aggódik, ezen az oldalon talál tanácsokat, mit tud tenni. |
Helyünk a világban
Az EUROSTAT április végén közzétett legfrissebb adatai szerint Magyarországon 2021-ben valamivel több mint 60 ezer ember halála lett volna elkerülhető megfelelő gyógykezeléssel vagy prevencióval. Ez Tatabánya lakosságszáma.
Helyünk a világban
Az OECD adatai szerint a magyarok harmada túlsúlyos, negyede pedig elhízott, ezzel összességében az 5. legrosszabb mutatóval rendelkezünk az Európai Unióban.
Helyünk a világban
2021-ben az európai lakosság kétharmada keringési zavarokban, rákbetegségben vagy koronavírus által hunyt el. Ez utóbbiban Magyarország az éllovasok között állt.
Az OECD elérhető legfrissebb, 2021-es adatai szerint az összes egészségügyi kiadás – egy főre vetítve – nem éri el az uniós szint felét sem, a tartós ápolás-gondozás esetében pedig mindössze tizede annak.
Több mint hét évvel rövidebb élethosszra számíthatott 2023-ban egy újszülött Magyarországon, mint Spanyolországban. Jelentősek a különbségek a férfiak és nők között is.
Helyünk a világban
Az EUROSTAT április végén közzétett legfrissebb adatai szerint Magyarországon 2021-ben valamivel több mint 60 ezer ember halála lett volna elkerülhető megfelelő gyógykezeléssel vagy prevencióval. Ez Tatabánya lakosságszáma.
Helyünk a világban
Az EUROSTAT legfrissebb adatai szerint az uniós tagállamokat tekintve ennél csak három országban rosszabb a helyzet, ráadásul hazánkban jelentősen romlott az adat a 2022-es évhez képest.
Egészségpolitika
A magyar soros uniós elnökség a szív- és érrendszeri betegségek kapcsán tapasztalt nemek közötti egyenlőtlenségekkel is foglalkozni fog: eltérő tünetek, növekvő esetszám, alacsony részvételi arányok a klinikai kutatásokban.
Helyünk a világban
Az EUROSTAT legfrissebb adatai szerint bár hazánk a 24,4 százalékos aránnyal az uniós középmezőnyben helyezkedik el, a szülők iskolai végzettségének jelentős befolyása rámutat a társadalmi egyenlőtlenségekre is.
Helyünk a világban
Az EUROSTAT egyetlen látványos grafikán foglalta össze a 18 év alattiakkal kapcsolatos legfontosabb statisztikákat – mutatjuk az ábrát és kiemeljük a legfontosabbakat.
Merj segítséget kérni!
A napfényes órák és a (violens) öngyilkosságok számának összefüggése Magyarországon
1.
2.
3.
4.
5.
Egészségpolitika
Hadiállapotként kezeli és így is reagál a kormány az egészségügy „rendezésére”1.
Helyünk a világban
A felzárkózás kudarca – 5+1 súlyos megállapítás Orosz Éva tanulmányából2.
3.
Idegtudományok
Neurofeedback: az ADHD-val küzdő gyerekek fejlesztéséhez is használható módszert oktatnak Vácon4.
5.
Orvoslás és társadalom
Országos férfiegészség-kampány és PSA-szűrés indul a prosztatarák ellen