Magyar Immunológia

Szemizomra lokalizált myositis

KISS Emese, FACSKÓ Andrea, DÉVÉNYI Katalin, DANKÓ Katalin, ZEHER Margit

2002. JÚNIUS 20.

Magyar Immunológia - 2002;1(02)

BEVEZETÉS - A dermato-/polymyositis az idiopathiás gyullásos myopathiák közé tartozó autoimmun megbetegedés, amely a harántcsíkolt vázizmok gyengeségével, gyulladásos beszűrõdésével jár. Ezt dermatomyositis esetén jellegzetes bõrtünetek kísérik. A folyamat - különösen myositisspecifikus autoantitestek jelenlétében - más szerveket is érinthet. Az izomgyulladás leggyakrabban a végtagok proximális izomzatát érinti. ESETISMERTETÉS - Az 52 éves nõ kórelõzményébõl 1994-ben rectum-adenocarcinoma miatt végzett műtét és kemoterápia emelhetõ ki. 2000. októberben jelentkezett erõs, a jobb arcüregbe sugárzó fejfájása, szemfájdalma. Glaucoma kizárását követõen, intenzív panaszai miatt végzett koponya-CTfelvételein a m. rectus medialis kiszélesedését és fokozott kontrasztanyag-halmozását látták. Neurológus konziliárius myositis lehetõségét vetette fel és 0,5 mg/ttkg dózisban kortikoszteroid szedését javasolta. A jobb szem fájdalma enyhült, de a bal szem fájdalmassá vált. A kortikoszteroid-kezelés mellett azonban hamar panaszmentes lett. A koponya-CT kontrollja során, 2000. novemberben a vizsgálók már negatív eredményt kaptak. Ezt követõen végezték az elsõ immunológiai vizsgálatot. Fizikálisan mindkét comb izomzatának minimális atrophiáját észlelték. Az enzimszintek (CK, LDH) az élettani zónában mozogtak. Az EMG-vizsgálat eredménye enyhe krónikus neurogén károsodásra utalt. A végtagi vázizomból végzett biopszia nem utalt myositisre. A pulmonalis HR-CT negatív eredményt adott. Immunszerológiai eltérés nem igazolódott, az anti-Jo-1 antitest is negatív volt. Részletes onkológiai kontroll során eltérést nem észleltek. Pajzsmirigybetegség lehetõségét kizárták. Ezek alapján egy ritka kórképet, a külsõ szemizomra lokalizált myositist véleményeztek. A panasz- és tünetmentességre tekintettel a kortikoszteroid fokozatos elhagyását javasolták, illetve rendszeres immunológiai és onkológiai ellenõrzést. MEGBESZÉLÉS - A szerzõk esetük kapcsán ismertetik az orbitalis myositis klinikai tünettanát, diagnosztikai lehetõségeit és a differenciáldiagnosztika szempontjait.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Magyar Immunológia

Az antiszintetáz-szindróma

PONYI Andrea, CONSTANTIN Tamás, DANKÓ Katalin

Az idiopathiás inflammatoricus myopathiák a szisztémás autoimmun betegségek csoportjába tartozó megbetegedések. A celluláris és a humorális immunitás ebben a betegségben leírt zavarai közül kiemelkedõ jelentõségűek a szérumban gyakran megjelenõ autoantitestek. A myositisasszociált autoantitestek más betegségekben is elõfordulnak, míg a myositisspecifikus autoantitestek kizárólag itt figyelhetõk meg. A betegeket e két antitest-pozitivitás alapján csoportosítva, klinikai tüneteikben, kórlefolyásukban, prognózisukban egymástól lényegesen különbözõ entitásokat határozhatunk meg. A myositispecifikus autoantitestek közül leggyakoribbak az úgynevezett antiszintetáz autoantitestek, amelyek jelenléte esetén megfigyelhetõ az antiszintetázszindróma tünetegyüttese: szimmetrikus nonerozív arthritis, Raynaud-jelenség, interstitialis tüdõbetegség, láz és mechanikus kéz. A leggyakoribb antiszintetáz autoantitest az anti-hisztidil-transzfer- RNS-szintetáz (anti-Jo-1). A szerzõk 65 polymyositises/dermatomyositises (PM/DM) beteg szérumában az anti-Jo-1 autoantitest elõfordulását vizsgálták. Tizenöt betegnél tudták igazolni az anti-Jo-1 autoantitest jelenlétét (a vizsgált betegek 23%-ánál). Az anti-Jo-1-pozitív betegek esetében az anti-Jo-1-negatív csoporthoz képest szignifikánsan gyakrabban tapasztalták az antiszintetáz-szindrómára jellemzõ tüneteket, valamint a kortikoszteroid-terápia mellett szignifikánsan gyakrabban volt szükség egyéb immunszuppresszív kezelésre. Valamennyi anti-Jo-1-pozitív betegünk elsõ tünete tavasszal vagy a nyár elején jelentkezett. A polymyositises és a dermatomyositises betegek esetében az anti-Jo-1 autoantitest jelenlétének vizsgálatával homogénebb betegcsoport meghatározására nyílik lehetõség az igen heterogén polymyositises/ dermatomyositises csoporton belül.

Magyar Immunológia

Autoimmun thyreoiditis jelenléte remisszióban lévõ Hodgkin-kóros betegeknél

BÍRÓ Edit, BAKÓ Gyula, SZEGEDI Gyula, ILLÉS Árpád

BEVEZETÉS - Korábban igazolták, hogy a hosszan túlélõ Hodgkin-kóros betegek esetében a hypothyreosis elõfordulása gyakoribb, amely lehet a Hodgkin-kór kezelésének, így a nyaki radioterápiának következménye, de más etiológia is felmerül. BETEGEK ÉS MÓDSZEREK - A hypothyreosis lehetséges okait keresve a szerzõk az 1970-tõl gondozásba került, legalább egy éve betegségmentes 151 Hodgkinkóros beteg pajzsmirigy-működését és a pajzsmirigy elleni antitest jelenlétét [anti-tireoidea-peroxidáz antitest (aTPO), anti-humántireoglobulin antitest (aHTG), TSHreceptor- ellenes antitest (TRAK)] vizsgálták. EREDMÉNYEK - Huszonnyolc beteg (18,5%) esetében (20 nõ, 8 férfi) találták aHTG- vagy aTPO-, 1,3%- ban TRAK-pozitivitást. Az antitestpozitív betegek közül 26 esetben volt elvégezhetõ a pajzsmirigy ultrahangés vékonytű-aspirációs citológiai vizsgálata, amely a thyreoiditist megerõsítette. Az antitestpozitív thyreoiditises és az antitestnegatív betegek átlagéletkora, szövettani altípusa, stádiuma nem tért el szignifikánsan egymástól. Az antitestpozitív betegek között szignifikánsan több nõ volt, valamint a betegek 53,6%-ánál a pajzsmirigy kóros működése volt kimutatható (két hyper-, 13 hypothyreosis). Bár a nyaki irradiáción átesett betegeknél gyakoribb volt az antitest-pozitivitás, nem volt szignifikáns összefüggés a Hodgkin-kór kezelési formája és a thyreoiditis között. Ez alapján nem tudták megerõsíteni azt a feltevést, hogy a Hodgkinkór nyaki irradiációja után a károsodott pajzsmirigybõl felszabaduló autoantigének az elindítói a thyreoiditisnek. Mivel a kezelés formájától függetlenül gyakoribb a thyreoditis a Hodgkin-kóros betegek között, valószínűleg ebben inkább a Hodgkin-kórban jól ismert immunregulációs zavar játszhat szerepet, és a hypothyreosis többtényezõs folyamat végeredménye. KÖVETKEZTETÉS - Eredményeik Hodgkin-kóros betegek gondozása során a pajzsmirigyhormon- és a pajzsmirigy elleni antitestek szintjének folyamatos ellenõrzésére hívják fel a figyelmet. Thyreoiditisben, euthyreoid állapotban is - izohormonális kezelésként - elkezdett levothyroxin alkalmazása megakadályozhatja a hypothyreosis kialakulását, javíthatja a betegek életminõségét.

Magyar Immunológia

A T-lymphocyták jelátvitelének változásai hyperglykaemia hatására

BOLDIZSÁR Ferenc, BERKI Tímea, MISETA Attila, NÉMETH Péter

CÉLKITŰZÉS - Az utóbbi években egyre több megfigyelés mutatja, hogy diabetes mellitusban zavart szenved a különbözõ sejtek (vörösvérsejtek, thrombocyták, neutrophil granulocyták) intracelluláris kalcium-anyagcseréje. Ismert, hogy károsodik az immunrendszer működése is, fokozva az infekciók iránti fogékonyságot. Ezeknek az elváltozásoknak az oka még tisztázatlan. A szerzõk megvizsgálták a diabetes mellitusban fennálló egyik kóros anyagcsere-tényezõ, a hyperglykaemia in vitro hatását az immunkompetens sejtekre (Jurkat-sejtek - humán T-sejtes leukaemia). Ehhez a sejteket különbözõ glükózkoncentrációjú tápfolyadékokban tenyésztették egy hétig, majd vizsgálták a sejtek citoplazmatikus kalciumszintjét, kalciumszignálját specifikus és nem specifikus aktiváció után, illetve jelátviteli fehérjék foszforilációját. ANYAGOK ÉS MÓDSZEREK - A citoplazmatikus kalciumszintet és annak idõbeli változásait ionszelektív fluoreszcens indikátorral áramlási citométeren vizsgálták. Aktivációra ionomycint (nem specifikus aktivátor) és monoklonális anti-CD3 antitestet (OKT3, specifikus Tsejt- aktivátor) használtak. A jelátviteli fehérjék tirozinfoszforilációját monoklonális antifoszfotirozin-antitesttel, intracelluláris indirekt immunfluoreszcens jelöléssel szintén áramlási citométeren vizsgálták. A sejten belüli fehérjék glükozilációját a fruktózaminszint meghatározásával mérték. EREDMÉNYEK - A hyperglykaemiás körülmények mellett tenyésztett Jurkat-sejtekben nõtt a nyugalmi citoszolikus kalciumszint a kontrollokhoz viszonyítva. A sejtek aktiválhatósága (kalciumszignál) mind ionomycinnel, mind monoklonális anti-CD3 antitesttel való stimulációt követõen csökkent. A tirozinfoszforiláció mértéke a magasabb glükózkoncentráción tartott sejtekben monoklonális anti-CD3-antitest-aktiváció után alacsonyabb volt, mint a kontrollokban. A hyperglykaemia hatására a sejtek lizátumában (a kontrollokhoz viszonyítva) emelkedett a fruktózaminszint. KÖVETKEZTETÉSEK - A hyperglykaemia károsítja a Jurkat-sejtek citoplazmatikus kalcium-homeosztázisát és jelátviteli funkcióit (kalciumszignalizáció, illetve tirozinfoszforiláció). Ennek hátterében a hyperglykaemia miatt fokozódó nem enzimatikus glükoziláció állhat, amely károsíthatja a kalcium-homeosztázis fenntartásában szereplõ membránfehérjék (kalciumtranszport-fehérjék) és az intracelluláris jelátvivõ fehérjék funkcióját.

Magyar Immunológia

Az immunológia kezdetei Magyarországon

Az emberiség történetének legõsibb korszakáig vezethetõ vissza a betegségekkel szembeni ellenálló- képesség mágikus hatalmának megszerzése.

Magyar Immunológia

KONGRESSZUSI NAPTÁR

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Magyar Immunológia

Pseudolymphoma orbitae

VÁNCSA Andrea, GERGELY Lajos, NEMES Zoltán, BÍRÓ Edit, ILLÉS Árpád, BAKÓ Gyula

BEVEZETÉS - A pseudolymphomák felismerése és hatásos kezelése sokszor okoz gondot a klinikusok, patológusok számára. A diagnózist mindig a két szakma közös álláspontja alapján állítják fel. ESETISMERTETÉS - A 38 éves férfibeteg anamnézisében krónikus sinusitis, rhinitis allergica, asthma bronchiale, könny- és nyálmirigyduzzanat, majd ethmoidectomia, polypectomiák szerepelnek. Ismételt, az exokrin mirigyekből és a nazális nyálkahártyából vett szövettani mintavételek krónikus, nem specifikus, néhol hegesedéssel járó gyulladást igazoltak; a beteg csak tüneti terápiában részesült. Harmincéves korában jelentkezett bal oldali unilateralis exophthalmusa. Harmincnégy éves korában a klinikánkon elvégzett CT-, illetve MR-vizsgálattal a tünetek hátterében a n. opticust is komprimáló pseudotumor orbitae gyanúja merült fel. A pajzsmirigybetegséghez társult autoimmun ophthalmopathia lehetőségét kizártuk, vasculitis és Sjögren-szindróma sem igazolódott. A n. opticus dekompressziója céljából medialis orbitotomiát kellett végezni; az orbita szövetéből vett ismételt biopszia egyértelműen igazolta a pseudotumor orbitae lymphoid altípusát. Metilprednisolon-lökésterápia, majd irradiáció során is csak részleges regressziót sikerült elérni, ezért a teljes tünetmentesség eléréséhez az alacsony malignitású lymphomák terápiájában alkalmazott kombinált immunszuppresszív terápia - hat ciklus CVP, majd három CHOP, majd IFN-α + kortikoszteroidterápia - vált szükségessé. KÖVETKEZTETÉSEK - A betegnél nyolc évvel a betegség kezdete után bal oldali unilateralis exophthalmus hátterében pseudotumor orbitae-t diagnosztizáltunk. Jelenleg tünetmentes, teljes klinikai regressziót sikerült elérni.

Lege Artis Medicinae

Multiplex tüdőtályoggal társuló súlyos polymyositis esete

SZABÓ Katalin, VINCZE Anett, NAGY-VINCZE Melinda, DANKÓ Katalin, GRIGER Zoltán

BEVEZETÉS - Az idiopathiás inflammatorikus myopathiák a harántcsíkolt izmok immunmediált gyulladásával jellemezhető autoimmun betegségek. ESETISMERTETÉS - 62 éves férfi beteg esetét ismertetem, akinél 2017 decemberében kezdődő alsó végtagi túlsúlyú izomgyengeség, járásképtelenség, nyelési nehezítettség hátterében elektromiográfián észlelt myogen laesio, emelkedett kreatinkináz alapján polymyositis volt valószínűsíthető. A radiológiai vizsgálat kétoldali multiplex tüdőelváltozásokat igazolt, aminek hátterében tumor, tuberculosis, vasculitis és tályog le­he­tősége is felmerült. A beteg állapota pro­g­rediált, nasogastricus szondán keresztüli táp­­lálás, pulzusszteroid-kezelés indult, mely­­nek hatására a beteg kreatinkináz-ér­tékei csökkentek, de izomereje nem javult. Az elvégzett vizsgálatok alapján a beteg állapotának hátterében végül a myositis talaján kialakult nyelészavar, krónikus as­piráció, következményes multiplex tüdő­tá­lyog-képződés igazolódott. Folyamatos cél­zott antibiotikus terápia mellett szteroid­kezelést folytattuk, majd egyedi engedély birtokában havi 80 g intravénás immunglobulin-kezelést kezdtünk. Ezek hatására a be­teg állapota fokozatosan javult, nyelés­zavara megszűnt, kontrollvizsgálatokon az üregárnyékok szanálódtak. A folyamatos gyógy­torna, rehabilitációs kezelés hatására a beteg ismét járóképessé vált. KÖVETKEZTETÉSEK - A myositissel társuló nyelészavar esetén azonnali nasogastricus táplálás javasolt az aspiráció megelőzése céljából. Infekcióval társuló terápiarefrakter esetekben intravénás immunglobulin adása hatékony lehet.

Lege Artis Medicinae

Mastoiditis képében jelentkező Wegener-granulomatosis Diagnosztikus kihívás

NAGY Pál, Z.SZABÓ László, DOMJÁN Gyula, GADÓ Klára, BALOGH Károly

BEVEZETÉS - A Wegener-granulomatosis bizonytalan patomechanizmusú, valószínűleg autoimmun megbetegedés. A célszervek típusos esetben az orr, a melléküregek és az alsó légutak nyálkahártyája, a tüdő és a vesék. A beteg pansinusitis, visszatérő pneumonia vagy microhaematuriával, pyuriával és azotaemiával járó vesebetegség tüneteivel fordul orvoshoz. Láz, polyarthralgia, polyarthritis szintén jelentkezhetnek. Patológiai szubsztrátuma: nekrotizáló vasculitis, granulomák, parenchymanecrosis. A diagnózis a klinikai képen, kórszövettani leleten és a cANCA-immunfluoreszcens vizsgálaton alapul. ESETISMERTETÉS - Egyoldali mastoiditis tünetei miatt kezelték a 27 éves nőbeteget. Hét hónap alatt a kérdéses etiológiájú, helyileg progresszív, destruktív, szeptikus állapotba torkolló kórkép miatt négy intézetben hétszer operálták. A klinikum nem volt típusos, a szövettani képet kezdetben aspecifikus gyulladásként értékelték, a cANCAteszt nem volt bizonyító erejű. Ismételt mintavételek, a kórszövettani preparátumok többszörös revíziója, konzílium, differenciáldiagnosztikai megfontolások után, majd a szteroid- és cyclophosphamidkezelés hatásossága alapján végül „forme fruste” a Wegener-granulomatosis diagnózis született. A beteg 32 hónapja remisszióban van. KÖVETKEZTETÉS - A jól kidolgozott diagnosztikai kritériumok ellenére a Wegener-granulomatosis bizonyítása - főleg lokalizált vagy limitált formában - nehéz lehet. A helyes kórisme hónapokat, akár éveket késhet. Szokatlan légúti, illetve fülészeti tünetek mellett, a konvencionális gyógyszeres és sebészi kezelés hatástalansága esetén gondolni kell rá. Nem típusos klinikai kép, bizonytalan szövettani, radiológiai és laboratóriumi leletek esetén siker csak az érintett szakorvosok szoros együttműködésétől, esetleg konziliáriusok bevonásától várható. A korszerű terápia kedvező prognózissal kecsegtet.

Ideggyógyászati Szemle

Zárványtestes myositis - egy ritkán felismert betegség

DÉZSI Lívia, DANIELSSON Olof, GÁTI István, VARGA Edina, VÉCSEI László

A zárványtestes myositis az idiopathiás gyulladásos myopathiák közé sorolt izombetegség. A leggyakoribb krónikus progresszív, mozgáskorlátozottságot okozó izombetegség 50 éves kor felett. Férfiak körében gyakoribb. A betegség kialakulásában a T-sejt-mediált autoimmunitás mellett - amelyben in situ klonális expanziót mutató CD8-pozitív citotoxikus T-sejtek MHC-I-expressziót mutató nem necroticus izomrostokba vándorolnak be - degeneratív folyamatok, mint a kóros fehérjeaggregáció és a vakuólumképződés is jellemzőek. Az alsó és a felső végtagokat egyaránt érintő, aszimmetrikus, a felső végtagokban döntően distalis, az alsó végtagokban döntően proximális izomgyengeség és izomatrófia lassan alakul ki és lassan progrediál. Az alapos anamnézis sokszor már hosszú évek óta fennálló panaszokat tár fel. A klinikai megjelenés már sok esetben irányadó, a diagnózist azonban szövettani kritériumok alapján lehet felállítani. A zárványtestes myositis kezelésére nem áll rendelkezésre bizonyítékokon alapuló szakmai protokoll. A prednison, az azathioprin, a methotrexat, a cyclosporin és az IFN-β nem hoztak eredményt, és az oxandrolon sem javította a tüneteket. Az intravénás immunglobulin (IVIG) -kezelés átmeneti javulást eredményezett az izomerőben és a nyelési nehezítettségben, de a vizsgálatok eredményei összességében nem biztatóak. Egy T-sejt-ellenes monoklonális ellenanyaggal (alemtuzumab) végzett kis terjedelmű vizsgálatban hat hónapos időtartamra igazolható volt a betegség progressziójának a lassulása. Ismételt szövettani ellenőrzéssel kimutatták az izomerővesztés mértékének a csökkenését, továbbá csökkent az endomysialis gyulladás és a stresszor molekulák jelenléte is. Egy sikeres kezelésnek a betegség patomechanizmusának mindkét összetevőjére, így a gyulladásra és a degenerációra is hatásosnak kell lennie.