CÉLKITŰZÉS - Az utóbbi években egyre több megfigyelés mutatja, hogy diabetes mellitusban zavart szenved a különbözõ sejtek (vörösvérsejtek, thrombocyták, neutrophil granulocyták) intracelluláris kalcium-anyagcseréje. Ismert, hogy károsodik az immunrendszer működése is, fokozva az infekciók iránti fogékonyságot. Ezeknek az elváltozásoknak az oka még tisztázatlan. A szerzõk megvizsgálták a diabetes mellitusban fennálló egyik kóros anyagcsere-tényezõ, a hyperglykaemia in vitro hatását az immunkompetens sejtekre (Jurkat-sejtek - humán T-sejtes leukaemia). Ehhez a sejteket különbözõ glükózkoncentrációjú tápfolyadékokban tenyésztették egy hétig, majd vizsgálták a sejtek citoplazmatikus kalciumszintjét, kalciumszignálját specifikus és nem specifikus aktiváció után, illetve jelátviteli fehérjék foszforilációját. ANYAGOK ÉS MÓDSZEREK - A citoplazmatikus kalciumszintet és annak idõbeli változásait ionszelektív fluoreszcens indikátorral áramlási citométeren vizsgálták. Aktivációra ionomycint (nem specifikus aktivátor) és monoklonális anti-CD3 antitestet (OKT3, specifikus Tsejt- aktivátor) használtak. A jelátviteli fehérjék tirozinfoszforilációját monoklonális antifoszfotirozin-antitesttel, intracelluláris indirekt immunfluoreszcens jelöléssel szintén áramlási citométeren vizsgálták. A sejten belüli fehérjék glükozilációját a fruktózaminszint meghatározásával mérték. EREDMÉNYEK - A hyperglykaemiás körülmények mellett tenyésztett Jurkat-sejtekben nõtt a nyugalmi citoszolikus kalciumszint a kontrollokhoz viszonyítva. A sejtek aktiválhatósága (kalciumszignál) mind ionomycinnel, mind monoklonális anti-CD3 antitesttel való stimulációt követõen csökkent. A tirozinfoszforiláció mértéke a magasabb glükózkoncentráción tartott sejtekben monoklonális anti-CD3-antitest-aktiváció után alacsonyabb volt, mint a kontrollokban. A hyperglykaemia hatására a sejtek lizátumában (a kontrollokhoz viszonyítva) emelkedett a fruktózaminszint. KÖVETKEZTETÉSEK - A hyperglykaemia károsítja a Jurkat-sejtek citoplazmatikus kalcium-homeosztázisát és jelátviteli funkcióit (kalciumszignalizáció, illetve tirozinfoszforiláció). Ennek hátterében a hyperglykaemia miatt fokozódó nem enzimatikus glükoziláció állhat, amely károsíthatja a kalcium-homeosztázis fenntartásában szereplõ membránfehérjék (kalciumtranszport-fehérjék) és az intracelluláris jelátvivõ fehérjék funkcióját.

BEVEZETÉS - A dermato-/polymyositis az idiopathiás gyullásos myopathiák közé tartozó autoimmun megbetegedés, amely a harántcsíkolt vázizmok gyengeségével, gyulladásos beszűrõdésével jár. Ezt dermatomyositis esetén jellegzetes bõrtünetek kísérik. A folyamat - különösen myositisspecifikus autoantitestek jelenlétében - más szerveket is érinthet. Az izomgyulladás leggyakrabban a végtagok proximális izomzatát érinti. ESETISMERTETÉS - Az 52 éves nõ kórelõzményébõl 1994-ben rectum-adenocarcinoma miatt végzett műtét és kemoterápia emelhetõ ki. 2000. októberben jelentkezett erõs, a jobb arcüregbe sugárzó fejfájása, szemfájdalma. Glaucoma kizárását követõen, intenzív panaszai miatt végzett koponya-CTfelvételein a m. rectus medialis kiszélesedését és fokozott kontrasztanyag-halmozását látták. Neurológus konziliárius myositis lehetõségét vetette fel és 0,5 mg/ttkg dózisban kortikoszteroid szedését javasolta. A jobb szem fájdalma enyhült, de a bal szem fájdalmassá vált. A kortikoszteroid-kezelés mellett azonban hamar panaszmentes lett. A koponya-CT kontrollja során, 2000. novemberben a vizsgálók már negatív eredményt kaptak. Ezt követõen végezték az elsõ immunológiai vizsgálatot. Fizikálisan mindkét comb izomzatának minimális atrophiáját észlelték. Az enzimszintek (CK, LDH) az élettani zónában mozogtak. Az EMG-vizsgálat eredménye enyhe krónikus neurogén károsodásra utalt. A végtagi vázizomból végzett biopszia nem utalt myositisre. A pulmonalis HR-CT negatív eredményt adott. Immunszerológiai eltérés nem igazolódott, az anti-Jo-1 antitest is negatív volt. Részletes onkológiai kontroll során eltérést nem észleltek. Pajzsmirigybetegség lehetõségét kizárták. Ezek alapján egy ritka kórképet, a külsõ szemizomra lokalizált myositist véleményeztek. A panasz- és tünetmentességre tekintettel a kortikoszteroid fokozatos elhagyását javasolták, illetve rendszeres immunológiai és onkológiai ellenõrzést. MEGBESZÉLÉS - A szerzõk esetük kapcsán ismertetik az orbitalis myositis klinikai tünettanát, diagnosztikai lehetõségeit és a differenciáldiagnosztika szempontjait.

Nagy örömmel indítottuk útjára a Magyar Immunológia című folyóiratot. Az elsõ szám ez év február végén csaknem 2500 példányban jelent meg; a számos visszajelzésbõl, gratulációból arra következtettünk, hogy a lap tartalma és formája megnyerte az olvasótábor tetszését.

BEVEZETÉS - Korábban igazolták, hogy a hosszan túlélõ Hodgkin-kóros betegek esetében a hypothyreosis elõfordulása gyakoribb, amely lehet a Hodgkin-kór kezelésének, így a nyaki radioterápiának következménye, de más etiológia is felmerül. BETEGEK ÉS MÓDSZEREK - A hypothyreosis lehetséges okait keresve a szerzõk az 1970-tõl gondozásba került, legalább egy éve betegségmentes 151 Hodgkinkóros beteg pajzsmirigy-működését és a pajzsmirigy elleni antitest jelenlétét [anti-tireoidea-peroxidáz antitest (aTPO), anti-humántireoglobulin antitest (aHTG), TSHreceptor- ellenes antitest (TRAK)] vizsgálták. EREDMÉNYEK - Huszonnyolc beteg (18,5%) esetében (20 nõ, 8 férfi) találták aHTG- vagy aTPO-, 1,3%- ban TRAK-pozitivitást. Az antitestpozitív betegek közül 26 esetben volt elvégezhetõ a pajzsmirigy ultrahangés vékonytű-aspirációs citológiai vizsgálata, amely a thyreoiditist megerõsítette. Az antitestpozitív thyreoiditises és az antitestnegatív betegek átlagéletkora, szövettani altípusa, stádiuma nem tért el szignifikánsan egymástól. Az antitestpozitív betegek között szignifikánsan több nõ volt, valamint a betegek 53,6%-ánál a pajzsmirigy kóros működése volt kimutatható (két hyper-, 13 hypothyreosis). Bár a nyaki irradiáción átesett betegeknél gyakoribb volt az antitest-pozitivitás, nem volt szignifikáns összefüggés a Hodgkin-kór kezelési formája és a thyreoiditis között. Ez alapján nem tudták megerõsíteni azt a feltevést, hogy a Hodgkinkór nyaki irradiációja után a károsodott pajzsmirigybõl felszabaduló autoantigének az elindítói a thyreoiditisnek. Mivel a kezelés formájától függetlenül gyakoribb a thyreoditis a Hodgkin-kóros betegek között, valószínűleg ebben inkább a Hodgkin-kórban jól ismert immunregulációs zavar játszhat szerepet, és a hypothyreosis többtényezõs folyamat végeredménye. KÖVETKEZTETÉS - Eredményeik Hodgkin-kóros betegek gondozása során a pajzsmirigyhormon- és a pajzsmirigy elleni antitestek szintjének folyamatos ellenõrzésére hívják fel a figyelmet. Thyreoiditisben, euthyreoid állapotban is - izohormonális kezelésként - elkezdett levothyroxin alkalmazása megakadályozhatja a hypothyreosis kialakulását, javíthatja a betegek életminõségét.

Az emberiség történetének legõsibb korszakáig vezethetõ vissza a betegségekkel szembeni ellenálló- képesség mágikus hatalmának megszerzése.