Hírvilág

Depresszió követheti a stroke-ot

2011. AUGUSZTUS 15.


Ha egy stroke-túlélő nem is szenved el komolyabb mentális sérülést, kisebb eséllyel tud újra önálló életet élni, ha depressziós, idős, vagy egyéb orvosi problémával küszködik - derült ki egy új kutatásból.

Kutatók 367 olyan túlélő adatait vetették össze, akik átlagéletkora 62 év volt, és nem éltek át komolyabb nyelvi vagy gondolkodásbeli károsodást. Közülük 174-nél diagnosztizáltak depressziót a szélütést követő hónapban.

A betegek önállóságát egy 0-tól 5-ig terjedő skálán osztályozták, amelyen a legnagyobb szám jelölte a leginkább magatehetetlen embereket. A stroke után három hónappal a vizsgált személyek 20 százaléka kapott 3-as vagy magasabb osztályzatot, ami azt jelenti, hogy ennyien nem voltak képesek még az önálló életre. Az idősek és azok, akik depresszióban vagy más betegségben szenvedtek, sokkal kevésbé bizonyultak önállónak, mint fiatalabb, egészséges társaik.

A tanulmány a Neurology című folyóirat március 15-i számában jelent meg.
„A stroke-ot követő depresszió mindennapos probléma. Az Egyesült Államokban évente 795 ezer ember szenved el szélütést, akiknek egyharmadánál jelentkezik később a kedélybetegség” – mondja a tanulmány szerzője, Arlene Schmid, az Indianai Egyetem és a Richard L. Roudebush Veterán Egészségügyi Központ munkatársa.

A kutatók azt nem vizsgálták, hogy a depresszió kezelése segít-e a normális életbe való visszatérésben: „Noha a stroke-ot követő depresszió kezelése hatással lehet a gyógyulásra, rendkívül fontos az állapot mielőbbi felismerése, mivel ennek elmulasztása komoly egészségi és társadalmi károkkal járhat” – véli a szakember.

Forrás: Medipress


Kapcsolódó anyagok: Stroke központok létesítése és a halálozás



Megmentik a beteget a bénulástól




A stroke új kezelése



Harc a szélütés ellen



Stroke: szomorú tények



Problémamegoldó terápia depressziós vagy idősebb betegeknél



HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Kapcsolódó anyagok

Klinikum

A bél-agy-tengely újabb összefüggései

Gyulladásos bélbetegség esetén több mint duplájára nő a demencia kockázata; IBD-ben szenvedőknél 7 évvel korábban kezdődik az elbutulás.

Agykutatás

A stroke új kezelése

Kutatók egy új terápiás eljárást ismertettek, mellyel csökkenthetőek az agyi infartus okozta károsodások, az elhalt idegek újra növekedhetnek, a kiesett működések helyreállhatnak. Ráadásul az eddigiekkel szemben „a terápia hosszú idővel a stroke után is hatékony” - állítja Gwendolyn Kartje, a cikk első szerzője.

Klinikum

A hyperuricaemia diétás vonatkozásai

MEZEI Zsuzsanna

A húgysav keletkezésének vannak endogen (purinszintézis, sejtpusztulás) és exogen (táplálkozás) forrásai. A kezelésnek tehát ennek megfelelően kell, hogy legyen nem csak endogen, hanem exogen útja is, ami magát a táplálkozást (és a helyes életvitelt is) foglalja magába.

Agykutatás

Omega-3-zsírsavak a depresszió ellen

Az étrend-kiegészítőként forgalmazott omega-3-zsírsavak hatásosak a major depresszió kezelésében.

Agykutatás

Ki kapjon jogosítványt stroke után?

A kérdés inkább az, hogy kinél kell elvégezni az alkalmassági vizsgálatot, állapították meg belgiumi kutatók 27 vizsgálat eredményeinek áttekintése alapján.