Klinikum

Kettős thrombocytaaggregáció-gátlás vs. minor akut ischaemiás stroke-ban

2023. NOVEMBER 14.

Szöveg nagyítása:

-
+

A jelenlegi irányelvek alapján akut ischaemiás stroke-ban a tünetkezdettől számított 4,5 órán belül jelentkező betegeknél kontraindikáció híján intravénás altepláz alkalmazása javasolt. Az irányelvek a NINDS és az ECASS III vizsgálatok eredményein alapulnak, melyekből az enyhe stroke-on átesett betegek kizárásra kerültek, ugyanakkor az enyhe stroke egyik vizsgálatban sem volt pontosan meghatározva. Felmerül, hogy a gyakran előforduló minor stroke-ok (melyeket NIHSS 5-ként definiálunk) esetén az altepláz alkalmazásának várható haszna (kedvezőbb funkcionális kimenetel) nem feltétlenül haladja meg a várható kárt (tünetes intracranialis vérzés). A PRISMS vizsgálat felvetette, hogy a thrombocytaaggregációgátló-kezelés (antiplatelet therapy, APT) ebben a betegcsoportban elérheti a thrombolysis hatékonyságát, de további vizsgálatok szükségességére hívta fel a figyelmet.

A bevezetőben említett multicentrikus, open-label, vakosított végpontú randomizált klinikai vizsgálatban 760 beteg szerepelt, akik mind 18 évnél idősebbek voltak, a felvételkor koponya-CT- vagy -MR-képalkotás készült róluk. A tünetek kezdetétől a kezelés megkezdéséig legfeljebb 4,5 óra telt el. A betegek tünetei megfeleltek akut ischaemiás stroke-nak, melynek súlyossága a NIHSS-skálán legfeljebb 5 volt, ezen belül a látás, beszéd, neglect, végtaggyengeség skálákon legfeljebb 1, a tudatzavarskálán 0 pontot értek el. Kizárták azokat a betegeket, akiknek a premorbid funkcionális státusza kedvezőtlen volt (mRS 2), korábban intracranialis vérzésen estek át, vagy egyértelmű indikáció állt fenn az antikoagulációra. A betegeket beválasztást követően két karra randomizálták, az egyik karon az alteplázzal végzett thrombolysis, majd az irányelvek szerint 24 órával a thrombolysist követően megkezdett APT állt (alteplázkar): A másikon 300 mg clopidogrel és 100 mg aspirin adása, majd a következő 10–14 napban 75 mg clopidogrel és 100 mg aspirin adása, végül az irányelvek szerint folytatott APT 90 napig állt (DAPT-kar). A vizsgálat elsődleges végpontja a kiváló 90. napi funkcionális kimenetel (mRS 0–1), a biztonságossági végpont a 90. napig elszenvedett tünetes intracranialis vérzés volt. 


Az eredmények a következőképp alakultak: a végső analízisben 719 beteg szerepelt, a tünetkezdettől a kezelés megkezdéséig eltelt idő mediánja 181 perc, a randomizációkor a NIHSS pontszám mediánja 2 volt, a vizsgált betegek 78%-ában a stroke az elülső keringést érintette. Az elsődleges végpont a DAPT-karon 93,8%-ban, míg az altepláz-karon 91,4%-ban következett be, a DAPT statisztikailag noninferiornak bizonyult az alteplázhoz képest. Tünetes intracranialis vérzés a DAPT-karon 0,3%-ban, míg az alteplázkaron 0,9%-ban következett be. A legtöbb másodlagos végpontban, mint a kedvező 90. napi funkcionális kimenetelben (mRS 0–2), a 24 órán belüli neurológiai javulásban, a 24 órán belüli NIHSS medián változásában és a 90. napi halálozásban sem volt szignifikáns különbség a két csoport között. A másodlagos végpontok közül a DAPT-csoportban kevesebb betegnél következett be neurológiai romlás 24 órán belül, mint az alteplázcsoportban.


A vizsgálat fő limitációi a mindkét csoportban magas arányban bekövetkező elsődleges végpont („ceiling effect”), valamint a feltehetően kardioembóliás eredetű stroke-ok kizárása volt, mely a vizsgálat általánosíthatóságát megnehezítheti. A vizsgálat eredményei alapján a DAPT noninferior az alteplázzal szemben minor, rokkantságot nem okozó stroke-okban, így ebben a betegcsoportban megfontolandó altepláz helyett a DAPT alkalmazása.

Szemlézte:
Cséke Balázs dr.

Eredeti közlemény:

Chen HS, Cui Y, Zhou ZH, et al. Dual Antiplatelet Therapy vs Alteplase for Patients With Minor Nondisabling Acute Ischemic Stroke: The ARAMIS Randomized Clinical Trial. JAMA. 2023;329(24):2135-2144.

https:/doi:10.1001/jama.2023.7827

A rovat további cikkei

Klinikum

Az inzulinrezisztencia gyógyszeres kezelése

Az inzulinrezisztencia több betegség, szindróma pathogenezisében részt vesz, ezek közül a legfontosabb a metabolikus szindróma, a 2-es típusú cukorbetegség, a polycystás ovarium szindróma

Klinikum

A Janus-kináz-gátlás alapjai – mi történik a sejten belül? - A Figyelő 2017;1

POLGÁR Anna

A rheumatoid arthritis (RA) patomechanizmusának ismert résztvevői az aktivált T-sejtek által stimulált B-sejtek és a monocyta-macrophag rendszer sejtjei, amelyek jelentős mennyiségű gyulladásos citokint termelnek. A citokinek hatásukat a különböző sejteken megjelenő receptorok közvetítésével fejtik ki.

Klinikum

A biológiai terápia leépítésének tapasztalatai rheumatoid arthritisben - A Figyelő 2015;2

ROJKOVICH Bernadette

Rheumatoid arthritisben (RA) a krónikus progresszív ízületi gyulladás krónikus fájdalomhoz, az ízületek destrukciójához, funkciókárosodáshoz, a komorbiditások révén élethosszcsökkenéshez vezet. A krónikus gyulladás minél korábbi megfékezése javítja a betegség hosszú távú lefolyását, az ízületi károsodások kialakulását.

Klinikum

A hyperuricaemia diétás vonatkozásai

MEZEI Zsuzsanna

A húgysav keletkezésének vannak endogen (purinszintézis, sejtpusztulás) és exogen (táplálkozás) forrásai. A kezelésnek tehát ennek megfelelően kell, hogy legyen nem csak endogen, hanem exogen útja is, ami magát a táplálkozást (és a helyes életvitelt is) foglalja magába.

Klinikum

A bél-agy-tengely újabb összefüggései

Gyulladásos bélbetegség esetén több mint duplájára nő a demencia kockázata; IBD-ben szenvedőknél 7 évvel korábban kezdődik az elbutulás.

Kapcsolódó anyagok

Klinikum

Kezelhető az intracerebralis vérzés

A 2023-as év végén a The Lancet Neurology több közleményt jelentetett meg, melyben az egyes neurológiai megbetegedéseket érintő, az idei évben közölt fejleményeket foglalják össze. Az alábbiakban a stroke-kal kapcsolatos eredményeket mutatjuk be. A fő üzenet, hogy az intracerebralis vérzés kezelhető állapot, melyet három fontos klinikai vizsgálat igazol.

Klinikum

Az Anton-szindróma

Az anosognosia egy olyan neurológiai tünet, melyben az érintett beteg nincs tudatában a saját neurológiai vagy pszichiátriai problémáinak. Az anosognosia egyaránt érintheti a nyelvi funkciókat, az ítélőképességet, az érzelmeket, az emlékezőképességet, az egzekutív és a motoros funkciókat is.

Klinikum

Korábbi thrombocytaaggregáció-gátlás hatása az endovascularis kezelésre akut ischaemiás stroke-ban

A stroke világszerte a halálozás és a rokkantság egyik vezető oka. A betegség egyik fontos rizikótényezője az életkor: az életkor előrehaladtával a stroke kockázata is egyre nő. Az akut stroke-ok mintegy 80-85%-a akut ischaemiás stroke (AIS). Az idős betegpopulációkra számos társbetegség együttes megjelenése és többféle gyógyszer együttes használata jellemző.

Klinikum

Hogyan csökkenthető a szegények stroke-halálozása?

Világviszonylatban a stroke a harmadik vezető halálozási és rokkantsági ok. Korábbi vizsgálatok szerint az alacsony társadalmi-gazdasági státusz (TGS) – függetlenül attól, hogy azt országok között vagy országokon belül mérik – összefüggésbe hozható a stroke fokozott kockázatával, a súlyosabb stroke-kal és a rossz kimenetellel, beleértve a magasabb halálozást és a súlyosabb rokkantságot.

Klinikum

Akut obstruktív hydrocephalus

Az American Heart Association (AHA) irányelvei alapján sikeres újraélesztést követően (return of spontaneous circulation, ROSC) a komatózus betegeknél 24 órán belül natív koponya-CT-vizsgálat javasolt, mely a keringésmegállást követő neuroprognosztikáció részét képezi.