Moncrieff és munkatársai (2022) egy nemrég megjelent összefoglaló tanulmányukban, amely a témakörben eddig publikált 361 major depressziós betegeken végzett vizsgálatot összegző 17 metaanalízisre épül, nem találtak egyértelmű bizonyítékot arra, hogy a „depresszióban” csökkent szerotoninaktivitás vagy -koncentráció mutatható ki. A Molecular Psychiatry hasábjain megjelent cikk napokon belül rendkívül nagy médiafigyelmet váltott ki, és a közösségi médiában, valamint több tévécsatornán ismételten exponálták ezt a sommás végeredményt, szinte minden esetben azt sugallva, hogy a depresszió gyógyszeres kezelése (elsősorban a szerotoninreuptake-gátló szerek miatt) „fals” teóriára épül. Ez a fajta publicitás a média laikus képviselőit még a legnagyobb jóindulat mellett is félrevezető konklúziókra sarkallja, és ami még ennél is fontosabb, alkalmas arra, hogy lerombolja a depressziós betegek és hozzátartozóik bizalmát a gyógyszeres kezelést illetően, még olyan esetekben is, amikor a beteg az alkalmazott antidepresszívum hatására tünetmentessé vált. Ugyanakkor ez a cáfolat „árnyékra vetődik”, mivel soha senki nem állította, hogy minden depresszió hátterében feltétlenül szerotoninzavar áll. A depressziók több mint 50 éve megfogalmazott szerotoninhipotézisét a maga eredeti formájában (csökkent központi idegrendszeri szerotoninaktivitás = depresszió) már több évtizede túlhaladottnak tekintjük. Régóta tudjuk, hogy a depresszió nemcsak genetikailag és klinikailag, hanem biológiailag és (farmako)terápiás vonatkozásban is heterogén betegség. A depressziók patogenezisében kétségtelenül fontos, de egészen biztosan nem kizárólagos oki szerepet játszó szerotonin csökkent (pontosabban diszregulált) aktivitása csak egy, a major depressziós betegek körülbelül egyharmadát kitevő depressziós alcsoportra jellemző. A klinikai képet többnyire a felerősödött negatív érzelmek, az agitáció, a szorongás, az inszomnia, az étvágytalanság, az önvádlás és a szuicidális tendenciák dominálják, és ezek a betegek elsősorban szerotoninforgalmat növelő (SSRI) antidepresszívumra reagálnak. Ezért van az, hogy a depressziós betegek csak körülbelül fele reagál jól, és csak egyharmaduk válik tünetmentessé SSRI kezelés hatására. Ezzel szemben a csökkent pozitív affektusokkal járó (anhedóniás, anergiás és gátolt tünetekkel, illetve csökkent kognitív funkciókkal jellemezhető) depressziók esetében főleg a dopamin és/vagy a noradrenalin anyagcsere zavara áll fenn. Ezeknél a betegeknél elsősorban a kettős hatású, szerotonin- és noradrenalin- vagy noradrenalin- és dopaminforgalmat növelő (SNRI vagy NDRI) szerek hatékonyak. A kérdéskör rendkívül nagy volumenű irodalma tehát egyértelműen arra utal, hogy a major depresszió biokémiai hátterében a szerotonin mellett a noradrenalinnak és a dopaminnak, valamint más neurotranszmitter (kolinerg, glutamáterg, GABAerg stb.) rendszereknek és egyéb mechanizmusoknak (például neuroplaszticitás, neurogenezis, corticalis hálózati kapcsolatzavar, neuroinflammáció) is igazolt szerepe van a betegség kialakulásában, és – mint fentebb jeleztük – ezeknek a biokémiai különbségeknek megvannak a maguk klinikai vonzatai. Mindezek alapján látható, hogy mivel a csökkent (pontosabban diszregulált) szerotoninforgalom csak a depressziós betegek körülbelül egyharmadára jellemző, a csökkent/diszregulált szerotoninaktivitást minden depresszió esetén „elvárni”, majd ennek hiányában a szerotoninnak a depresszió kialakulásában betöltött szerepét teljes mértékben negligálni tudományos szempontból megalapozatlan következtetés. Az antidepresszívumok bizonyítottan hatékonyak a major depresszió kezelésében, és ezt minden országban a legmagasabb szinten hatóságilag engedélyezik/szabályozzák. Azt is több mint ötven éve tudjuk, hogy – mivel, mint már jeleztük, a depresszió biológiailag-farmakológiailag is heterogén kórkép – különböző depressziós betegek az antidepresszívumok különböző farmakológiai csoportjaira reagálnak, és ezek közül csak az egyik a szerotoninforgalmat növelő gyógyszercsalád. Nagyjából ugyanezen szempontok alapján kritizálta Moncrieff és munkatársai vizsgálatát nyolc nemzetközileg is kiemelkedő európai és USA-beli szakember, köztük a brit Royal College of Psychiatrists szóvivője is (Expert reaction, 2022). Magyar Pszichiátriai Társaság Tájékoztató irodalom Borroto-Escuela DO, Ambrogini P, Chruscicka B, et al. (2021). The role of central serotonin neurons and 5HT heteroreceptor complexes in the pathophysiology of depression: A historical perspective and future prospects. Int. J. Mol. Sci. 22:1927. Cowen P.J., Browning M. (2015). What has serotonin to do with depression? World Psychiatry, 14: 158-160. Expert reaction to a review paper on the „serotonin theory of depression”, Science Medical Care, 20 July, 2022 Malhi GS, Bell E, Bassett D, et al, (2021). The 2020 Royal Australian and New Zealand College of Psychiatrists clinical practice guideline for mood disorders. Australian and new Zealand Journal of Psychiatry, 55: 7-117. Mann J.J. (2013). The serotonergic system in mood disorders and suicidal behavior. Phil Trans R Soc B, 368: 20120537. Manchia M, Capriniello B, Valtorta F, et al, (2017). Serotonin dysfunction, aggressive behavior, and mental illness: Exploring the link using a dimensional approach. ACS Chemical Neuroscience, 8(5): 961-972. Moncrieff J, Cooper R.E., Stockmann T, et al, (2022). The serotonin theory of depression: A systematic umbrella review of the evidence. Molec Psychiatry, 20, July, 2022. Nutt D, Demyttenaere K, Janka Z, et al, (2008). The other face of depression, reduced positive affect: The role of catecholamines in causation and cure. Journal of Psychopharmacology, 21; 461-471. Stahl S.M.(2008). Essential Psychopharmacology Series. Stahl’s Essential Psychopharmacology: Neuroscientific Basis and Practical Applications. 3rd ed. New York, NY, US: Cambridge University Press, 2008. Stahl, SM. Stahl’s Essential Psychopharmacology Neuroscientific Basis and Practical Applications. Fifth Edition. Cambridge University Press, Cambridge, UK. 2021.