A professor emeritus, MTA doktor, egészségügyi közgazdász-szociológus a LAM szeptemberi számában elemezte nemzetközi összehasonlításban a magyar egészségügy financiális helyzetét – az összkép pedig a vártnál is lesújtóbb. Összegyűjtöttük a tanulmány legfontosabb állításait.

1. Felzárkózás helyett leszakadás jellemzi a magyar egészségügyet

Az egészségi állapot és az egészségügyi kiadások átfogó elemzése alapján megállapítható, hogy felzárkózás helyett leszakadás következett be a rendszerváltás óta eltelt bő 30 évben, ráadásul számos indikátor tekintetében nem csak a fejlett EU-országoktól (EU14), hanem a többi visegrádi országtól (V3) is növekedett a lemaradásunk. A lemaradásunk mértéke nagyobb volt a 2010-es évek végén, a 2020-as évek elején, mint a rendszerváltás időszakában. (A cikk különválasztva elemzi az 1992-2019 közötti – COVID-19 járvány előtti – és a 2020-23 közötti időszakot.)

_{TIPP: A kép jobb felső sarkában megjelenő három pontra kattintva, majd kiválasztva a megosztás alatti képernyő ikont, az ábra teljes képernyőn megnyitható.}

2. A magyar lakosság „zsebből” kénytelen kompenzálni

1992 és 2019 között az egy főre jutó egészségügyi közkiadásokat tekintve (ami egy egészségügyi rendszer fejlettségét mutatja meg) jelentősen növekedett a távolság Magyarország és az EU14 között, miközben a V3-országok közeledtek a fejlett országokhoz. Miközben 1992-ben a magyar egy főre jutó közkiadások az EU14-országok szintjének felét érték el, addig 2019-ben már alig több mint a harmadát (38%). Összehasonlításképpen: Csehországban ugyanez az arány ugyanezen időszak alatt 40%-ról 75%-ra nőtt.

Mindeközben a közkiadások elégtelensége miatt a magyar lakosság kénytelen „saját zsebből” finanszírozni az egészségügyi ellátását: a magyarországi egy főre jutó magánkiadások jelentősen közeledtek az EU14-országok szintjéhez az elmúlt harminc évben, 27%-ról 64%-ra – a magánkiadások 2019-ben nálunk voltak a legmagasabbak a visegrádi országok között. 

Magyarországon 1992-ben a közkiadások tették ki az összes egészségügyi kiadás 87%-át, 2019-ben viszont már csak a 69%-át, márpedig a közkiadások alacsony részaránya az összes kiadáson belül az ellátáshoz való hozzáférés pénzügyi nehézségeinek, egyenlőtlenségeinek az egyik legfőbb indikátora. (A cseh érték 85%, a szlovák pedig 80% volt 2019-ben.)

3. A magyar egészségügy válság idején az elsők, konjunktúrában az utolsók között van

Az egészségügyi közkiadásoknak a GDP-hez viszonyított aránya azt mutatja meg, hogy mekkora a lakosság által igénybe vett közfinanszírozott egészségügyi szolgáltatásoknak és termékeknek a részesedése a GDP felhasználásából. E tekintetben is leszakadás jellemzi hazánkat: amíg 1992-ben Magyarországon az EU14-átlaghoz hasonló (5,9%) volt a közkiadások részesedése a GDP-ből, 2019-ben már csupán 4,3%, ami közel három százalékponttal alacsonyabb az EU14 szintjénél. Ez úgy lehetséges, a magyar kormányok a gazdasági nehézségek, válságok idején drasztikusan csökkentették az egészségügyi közkiadásokat, a gazdasági növekedés periódusaiban azonban (különösen igaz ez a 2013 és 2019 közötti évekre) a gazdasági lehetőségeknél kisebb mértékű forrásokat fordítottak az egészségügyre. 

2019-ben az egészségügyi közkiadások reálértéke csupán 0,3%-kal haladta meg a 2005-ös szintet, ugyanez a növekmény Szlovákia esetében 57%, Csehország esetében 58% volt.

4. Az egészségügy nem prioritás a kormányzat számára

A magyar kormányok 1995-ben a kormányzati kiadások 10,4%-át, 2019-ben pedig a 9,9%-át fordították az egészségügyre – utóbbi Ciprus mellett a legalacsonyabb adat volt az unióban. Miközben 1995-ben az egészségügy részesedése a magyar kormányzati kiadásokból megegyezett az EU27-átlaggal, addig 2019-ben már több mint négy százalékponttal elmaradt tőle.

Ha 2019-ben az egészségügyi közkiadások az EU27-átlaghoz közeli 15%-ot tettek volna ki a költségvetésből, és a növekmény az Egészségbiztosítási Alap természetbeni kiadásaira jutott volna, akkor ezek 963 milliárd forinttal (55%-kal) lehettek volna nagyobbak a tényleges értéknél.

5. 2005 és 2019 között 3000 milliárd forintot vontak ki az egészségügyből

Az Egészségbiztosítási Alap természetbeni kiadásai/GDP arány (a lakosság által érzékelt ellátás szempontjából leginkább ez releváns) 2005-ben 4,9% volt, 2019-ben pedig már csak 3,9%. Ha 2005 és 2019 között fennmaradt volna a 2005-ös arány (bár a gazdasági feltételek ennél magasabb értéket is lehetővé tettek volna), akkor ebben a 14 éves időszakban körülbelül 3000 milliárd forinttal több forrás jutott volna az egészségügyi ellátásra – megfordítva: 14 év alatt összesen 3000 milliárd forint forráskivonásra került sor.

5+1. A koronavírus-járvány sem változtatott a trenden

A Covid-19-járvány hatására 2020-2021-ben az EU-országok túlnyomó többségében a kormányok jelentősen növelték az egészségügyi közkiadásokat – Magyarországon éves átlagban 12,9%-kal. A kiugróan magas növekedés elsősorban a korábbi szocialista országokban és a dél-európai államokban volt tapasztalható, ahol az ellátórendszerek szűkebb kapacitásai és rosszabb teljesítménye kikényszerítette a források radikális növelését a járványkezelés érdekében. Hazánk esetében azonban ez nem jelentett trendfordulót: a közkiadások 2021-ben ugyan a GDP 5,3%-ára növekedtek, de 2022-ben már újra csak a 4,9%-át, 2023-ban pedig csupán 4,5%-át érték el.