Helyünk a világban

Keringési betegségek és rák az EU haláloki listája élén

STATISZTIKA eLitMed

2024. ÁPRILIS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+

Az Európai Bizottság március végén publikált riportja szerint az Európai Unióban 2021-ben 5,4 millió ember halt meg, kétharmaduk keringési zavarokban, rákbetegségben vagy koronavírus által.

Az összes haláleset csaknem harmadát (32%), azaz 1,7 millió ember halálát keringési zavarok okozták, míg rákbetegségben valamivel több mint 1,1 millióan (22%) hunytak el. 2021-ben – a koronavírus-járvány harmadik és negyedik hulláma idején – a Covid-19 csaknem hatszázezer (11%) ember haláláért volt felelős az unió területén.

Összességében 2021-ben 100 ezer emberre 115,5 Covid-19 okozta haláleset jutott, de jelentős területi szórás volt megfigyelhető: míg Európa nyugati, déli és északi régióiban az arányszám többnyire 100 alatt maradt, addig Kelet-Európában szinte mindenhol 200 fölé emelkedett. A legmagasabb halálozási arányokat Bulgária három régiója szenvedte el (367–391).

Hazánkban Észak-Magyarországon alakult legrosszabbul ez a mutató (357), a többi régió 200 és 300 közötti arányszámokat produkált, az ország nyugati felében regisztráltak valamivel kevesebb halálesetet. Kiemelendő ugyanakkor, hogy Budapest a többi magyarországi régiónál jelentősen kedvezőbb koronavírus-halálozási mutatóval zárta 2021-et (189).

Magyarországnál rosszabb mutatókat 2021-ben csak Szlovákia, Szerbia és Bulgária jegyzett.

Forrás: Circulatory diseases, cancer: 54% of all EU deaths in 2021

A rovat további cikkei

Helyünk a világban

Egy közepes városnyi ember halálát lehetett volna megakadályozni

STATISZTIKA eLitMed

Az EUROSTAT április végén közzétett legfrissebb adatai szerint Magyarországon 2021-ben valamivel több mint 60 ezer ember halála lett volna elkerülhető megfelelő gyógykezeléssel vagy prevencióval. Ez Tatabánya lakosságszáma.

Helyünk a világban

Súlyos probléma Magyarországon az elhízottság – élen járunk az EU-ban

STATISZTIKA eLitMed

Az OECD adatai szerint a magyarok harmada túlsúlyos, negyede pedig elhízott, ezzel összességében az 5. legrosszabb mutatóval rendelkezünk az Európai Unióban.

Helyünk a világban

Magyarország az egészségügy minden elemére kevesebbet költ, mint az uniós átlag

STATISZTIKA eLitMed

Az OECD elérhető legfrissebb, 2021-es adatai szerint az összes egészségügyi kiadás – egy főre vetítve – nem éri el az uniós szint felét sem, a tartós ápolás-gondozás esetében pedig mindössze tizede annak.

Helyünk a világban

Csak három uniós országban alacsonyabb a várható élettartam, mint Magyarországon

STATISZTIKA eLitMed

Több mint hét évvel rövidebb élethosszra számíthatott 2023-ban egy újszülött Magyarországon, mint Spanyolországban. Jelentősek a különbségek a férfiak és nők között is.

Helyünk a világban

Több mint egymillió magyar él súlyos nélkülözésben

STATISZTIKA eLitMed

Az EUROSTAT legfrissebb adatai szerint az uniós tagállamokat tekintve ennél csak három országban rosszabb a helyzet, ráadásul hazánkban jelentősen romlott az adat a 2022-es évhez képest.

Kapcsolódó anyagok

Járványügy

Mit tanított nekünk a COVID 19?

A tudomány megreformálására szólít fel a Covid-19-pandémia kezelésének abszurd vonásait összefoglalva a Journal of Evaluation in Clinical Practice cikke. Kemény kijelentéssel kezdik „Mit tanított nekünk valójában a Covid-19 a tudományról, a bizonyítékokról és a társadalomról?”

Klinikum

Mi befolyásolja a citokinválaszt?

Mint arra a Covid-19-járvány is felhívta a figyelmet, az egyének immunválasza jelentősen különbözik. Ismert, hogy az életkor, a nem és a genetika nagyban befolyásolja a fertőzésre adott immunválaszt.

Helyünk a világban

Csak három uniós országban alacsonyabb a várható élettartam, mint Magyarországon

STATISZTIKA eLitMed

Több mint hét évvel rövidebb élethosszra számíthatott 2023-ban egy újszülött Magyarországon, mint Spanyolországban. Jelentősek a különbségek a férfiak és nők között is.

Helyünk a világban

Uniós átlag alatt a magyar emberek elégedettsége

STATISZTIKA eLitMed

Nálunk csak a horvátok, a lettek, a görögök, a németek és a bolgárok elégedetlenebbek az életükkel – ezzel szemben a nyugati és a keleti szomszédunk is a rangsor élén áll.

Honnan ered a SARS-CoV-2? - interjú Müller Viktorral és Kemenesi Gáborral