Rosszabbul és rövidebb ideig élnek
2011. AUGUSZTUS 15.
2011. AUGUSZTUS 15.
Szöveg nagyítása:
Az egészségüket veszélyeztető tényezők miatt sokkal többször betegednek meg, és várható élettartamuk is jóval alacsonyabb mint az átlag polgároké, ezért a Nemzeti Egészségügyi Tanács (NET) minden olyan programot támogat, ami javíthatja a Magyarországon élő romák helyzetét – foglalta össze a NET legutóbbi, március 29-i ülésén elhangzottakat dr. Papp Zoltán professzor, a Tanács elnöke gyűlésüket követő sajtótájékoztatóján. Az eddigi, a romák segítésére irányuló cél- és eszközrendszer kialakítására szánt programokban a jó szándék eddig is megvolt, eredményük azonban csekélynek bizonyult, jelentős javulás a roma társadalom egészségi állapotában nem történt. Igaz, a rossz beidegződésekből, szemérmességből eredően kevés statisztikai adat áll rendelkezésre, amely objektíven bemutatná a közösség valós állapotát, de hátrányos helyzetük a hiányos mutatók alapján is világossá válik. Ezt támasztotta alá dr. Gara Imre NET alelnök beszámolója is. Elmondta, a romák közül nagyon kevesen érik meg az idős kort, 7-8 évvel kevesebbet élnek, mint a többségi társadalom tagjai. Körükben sokkal magasabb arányban pusztítanak a szív- és érrendszeri, vagy a daganatos megbetegedések, de az olyan krónikus kórok is gyakoribbak, mint például a diabétesz. Elrettentő az az adat is, mely szerint több mint 70 százalékuk dohányzik. Sanyarú helyzetük ellenére 56 százalékuk jónak minősíti saját egészségi állapotát, pedig a kutatások szerint mind a fekvő- mind a járóbeteg ellátásban sokkal rosszabbak a hozzáférési esélyeik, s sok esetben még hátrányos megkülönböztetés is éri őket az ellátás során. Ahhoz, hogy a később megvalósuló tervek sikeresek legyenek, nagy szükség lenne a partneri viszony, az iskoláztatásuk javítására. Továbbá olyan programokra, amelyek figyelembe veszik sajátos kultúrájukat, tradícióikat. Egy ilyen országos programról számolt be a testületnek Nótár Ilona roma- és egészségügyi szakértő. Terveik szerint a 12-22 éves korosztályt céloznák meg új kommunikációs elvek alapján kialakított programjukkal, a tudatos családtervezés témakörében. Az egy évre tervezett középtávú projekttel – amely hangsúlyosan nem szexuális ismeretterjesztés – első sorban a nőkre koncentrálnak, mert a roma családokban ők nem csak a biológiai terhet viszik, hanem rájuk hárul a családok összetartásának feladata, a gyerekek körüli teendők, az értük való felelősség. Ezért minden, az egészségügyi állapotuk javítására irányuló program alapja, a hosszú távú siker elérésének záloga a roma asszony, mert nem csak életmintát ad a kicsinyeknek, hanem „tanítja is őket cigányságra, magyarságra.” Jelenleg a program elején tartanak, így Nótár Ilona lapunk kérdésére válaszolva még nem tudta megmondani, pontosan mikor indul el a projekt a „terepen”. Országos lefedettséget szeretnének elérni, a most kiválasztásra kerülő mentoroknak minden hazai településre el kellene majd jutniuk, különösen fókuszálva a hátrányos helyzetben lévő területekre. eLitMed.hu, T.O. 2011-03-30
Hírvilág
A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.
Hírvilág
Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.
Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).
Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.
A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.
Egészségpolitika
A blokkolóórák után most már személyesen ellenőrök is figyelik, ki tartózkodik a kórházakban. Ki dolgozik, ki fekszik a kórházi ágyakon, és hogyan használják például a diagnosztikai képalkotókat. Bármely nap és a nap bármely órájában érkezhet a mobilegység. Figyelnek, ellenőrzik, leleplezik, „lógnak”-e az egészségügyben dolgozók.
Enélkül a hazai orvostechnikai eszközbeszállítók akár negyven százaléka is csődbe mehet már idén.
Amikor már az akut stroke-ellátás is szünetel egy megyei kórházban – az eLitMednek nyilatkozó szakemberek szerint valójában már 3-4-5 éve szükségállapot van, a kormányzati intézkedések is ezt mutatják.
Gondolat
Hamvas Szilárd pszichiáter, a Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika Affektív Pszichiátriai Osztályának (B1) vezetője szabadidejében fest, szobrászkodik, már több kiállításon részt vett, miközben betegeit katatím imaginatív pszichoterápiával is kezeli. A pszichiáter szerint sok pszichiáter érdeklődik a művészetek iránt, akár alkotói, akár befogadói oldalról, és sokan kutatják a művek esetleges pszichopatológiai jelentéstartalmát is. Hamvas Szilárd emellett jártas a keleti orvoslásban is, bár úgy véli, hogy e módszerek hátterében ott működik a placeboeffektus.
Egy friss amerikai kutatás szerint az elmúlt öt évben tíz felnőttből kilenc próbált lefogyni valamilyen módon. A megkérdezettek több mint fele jelenleg is szeretne karcsúsodni, ugyanakkor a válaszadók csak alig több mint negyede volt biztos abban, hogy meg is tudja ezt tenni.
Színházi társasjáték a mélyszegénységről
A hosszú távú életkilátások egyeztetése
1.
2.
3.
4.
5.
1.
2.
3.
4.
Klinikum
Véletlen folytán, egy egyszerű vérvétellel derülhet ki az egyik legsúlyosabb gyerekbetegség5.
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás