Gondolat

Színházi társasjáték a mélyszegénységről

2019. JÚLIUS 08.

Öt évvel ezelőtt készült el az a színdarab – a Szociopoly – amely műfajában és eszközeiben jelentősen eltér a színház eddigi fogalmi kereteitől, amelyet készítői „interaktív színházi társasjáték”-nak neveztek el. Herczog Noémi színikritikus szerint ez az egyik leginvenciózusabb forma az elmúlt tíz év magyar színházában.

Mi az a Szociopoly?

Tíz évvel ezelőtt Fodor Kata szociális munkással együtt készítettük el a Szociopolyt, egy táblás társasjátékot, amely a mindenki által ismert „Gazdálkodj okosan” játék mintájára készült, de annak éppen a fordítottja. A Szociopolyban a játékosok nagyon szegények, egy észak-magyarországi kistelepülésen élnek, jövedelmük segélyekből, alkalmi munkalehetőségekből tevődik össze, és a játék célja, hogy a játékosoknak ilyen bevételekből túl kell élniük egy hónapot. Mindenki kipróbálhatja, hogy ő milyen döntést hozna, ha ebben az élethelyzetben kellene „gazdálkodnia”. A játék talán legfontosabb jellemzője, hogy bevételek és kiadások összegei és az esélyek valóságosak, így a játékbeli sikerünk vagy kudarcunk azonnal egy tágabb és realisztikus térben értelmeződik.

A játékmezők, amelyekre kockadobásokkal kerülnek a játékosok, valóságos helyzetek, amelyek megoldásáról a játékosok döntéseket hozhatnak: kifizetik-e a villanyszámlájukat, vásárolnak-e hitelre a helyi kisboltban, költenek-e kezelésre, ha megbetegednek, dolgoznak-e feketén, vagy ragaszkodnak a bejelentett munkához, elmennek-e az uzsoráshoz, ha elfogyott a pénzük stb.

A társasjátékból 2014-ben készült el a színházi előadás Fábián Gábor rendezésében, a Szputnyik Hajózási Társaság elnevezésű alternatív színházi műhely és a Gyerekesély Egyesület koprodukciójában. (A Szputnyik Hajózási Társság 2015-ben megszűnt, a Szociopolyt ezután a társulat tagjaiból alakult Mentőcsónak Egység vitte tovább.) A darabban 10-15 nézőből álló csapatoknak, akik négy tagú családokat – szülők és két gyermek – képviselnek, egy hónapig kell megélniük a fenti forrásokból. A hónap napjait jelző táblán haladnak, miközben színészek mutatják be rövid jelenetek keretében a falu nevezetesebb lakóit: az uzsorást, a rendőrt, a polgármestert. A színészek közvetlenül meg is szólítják a nézőket, akiknek döntéseket kell hozniuk kiadásaikról és bevételeikről, és az egyes élethelyzetek megoldásáról.


Csak ne szóljon hozzám senki!

A darabot öt éve sikerrel játsszuk, több mint kétszáz előadást tartottunk már diákoknak és felnőtteknek, laikusoknak és szakembereknek, a VIII. Kaposvári ASSITEJ Nemzetközi Biennálén pedig elnyertük a legjobb előadásnak járó Üveghegy-díjat. A darab sikeres, miközben a téma – a mélyszegénység – nem tűnik túl vonzónak, az interaktivitástól pedig a nézők többsége idegenkedik. A Szputnyik egyik korábbi vezetője, Tóth Péter így írt a darab megszületéséről: „Én nem szeretem az úgynevezett „interaktív” előadásokat. Nagyon nem. Feszélyez, nem érzem magam jól, zavar. Amikor elkezdtük próbálni a Szociopolyt, már volt bennem egy előítélet, még úgy is, hogy ez „saját gyerek”, mi hozzuk létre. Úgyhogy kettős érzés volt bennem, ami abban a pillanatban elmúlt, amikor belefeledkeztem a játékba. Máshol nem tapasztaltam ezt, kizárólag ennél az előadásnál.”

A darab lényege a bevonódás, az interakció – és ezt a keserű pirulát a játék ostyája teszi elfogadhatóvá. Szerepelni senki sem akar – de játszani mindenki szeret. A hátsó sorokban ülő nézők néhány perc után előrejönnek, és szeretnék befolyásolni a csapat döntéseit, érvelnek: mondjuk amellett, hogy a rövidlátó gyereknek akkor is vegyenek szemüveget, ha bizonytalan, hogy ezután marad-e pénzük bevásárolni (vagy fordítva). Jászay Tamás színikritikus így nyilatkozott a darabról: „Jobban szeretem, ha engem nézőként békén hagynak a színházban. Ásatag kritikusi reflex: bemegy, ül, néz, gondol, hazamegy, ír. A Szociopoly hatékonyan bombázza szét ezt a modellt, amikor tudatosítja bennem, hogy itt nincs „csak” néző. Azonnal beszippant és magával ragad a dolog; zavartan veszem észre (hál’ istennek nemcsak magamon), hogy mindennél jobban akarom a továbbjutást, legyőzni a többieket, nyerni és büszkén felállni.”

Egyetemi oktatóként tudom, hogy a hallgatóság mindig kész megoldásokra vár, és nagyon nehéz elérni, hogy egy problémáról valaki hajlandó legyen elgondolkodni. A Szociopoly azért izgalmas darab (vagy társadalmi kísérlet), mert itt minden este ez történik. Ráadásul a nézők által kidolgozott megoldások rendre eltérnek a saját polgári életükben természetesnek tűnő reakcióktól. „Azon remegtem, kap-e a csapatunk egy ezresnél picit többet is, ha aláírjuk a velejéig gazember polgármester kopogtató céduláját, vagy hogy a fiam megfelelően alázatos hangnemben jelentkezzen kapálni, nehogy arrogánsnak tűnő stílusa miatt ne ő kapja aznap a munkát.” (Bombera Krisztina)

„A játékostársaimmal veszítettem, nem is keveset, tulajdonképpen két óra alatt tönkrement a játékbeli életünk, és két óra alatt sokkal jobban megértettük a mélyszegénység fojtó légkörét, mint bármilyen részletes tanulmány elolvasása után.” (Till Attila). Egy szociális szakember így fakadt ki a Szociopoly után: „el sem hiszem, hogy szerencsejátékoztam!”


Jobb is, hogy maga nem ment védőnőnek!

Ennyiből talán érzékelhető, hogyan is épül fel a Szociopoly. Ebben a játékban persze mindent pénzre fordítunk: a gyerekek iskolai előrejutása itt attól függ, hogy a család ki tudja-e (ki akarja-e) fizetni azokat a kiadásokat, amelyek az iskoláztatás során felmerülnek, az egészséges életmód biztosítása vagy a játékosok orvosi kezelése is anyagi nehézségként jelenik meg a játékban. A játék során azonban egyértelművé válik: itt emberi életekről van szó, nem csupán pénzről. A zseniális színészek jelenetről jelenetre nyilvánvalóvá teszik, hogy azok, akik segíthetnék a nehéz helyzetbe került családokat, nem rendelkeznek ehhez elegendő erőforrással, túlterheltek, alulfizetettek – és nem ritkán alkalmatlanok is a segítségre.

Az Egyesületünkben terepmunkánk során gyakorta találkozunk ilyen véleményekkel: „Nagyon nehéz objektívnek maradni, nagyon nehéz volt bemenni a szülőkhöz és nem leüvölteni a fejüket mert itt tartunk, ahol tartunk. És nehezen fogom viselni azt, hogy ha az a gyerek visszakerül családba márpedig úgy néz ki, hogy igen. Mert a szülők összeszedték magukat és fel tudnak mutatni egy kifestett szobát, van babaágy, kiskád, van minden…Rengeteg gyereket elvitethetnénk, ha akarnánk. Nem vitetjük el, mert mélyszegénységért amúgy se emelünk ki gyereket a családból. Azért előfordul, de ott már tényleg olyan tényezők vannak, mint az éhezés, meg már annyira borzalmas higiéniás körülmények között van a gyerek, hogy azt látjuk, jónak, hogy ha nem otthon nő fel.”

Nemrégiben egy vidéki városban játszottuk a darabot, a közönség soraiban a helyi szociális munkások, egészségügyi dolgozók pedagógusok foglaltak helyet. Az első jelenetek egyikében a nézők családját meglátogatta a darabbeli védőnő, aki megrettent az ott tapasztalt viszonyoktól (miután az egyik néző fejét megsimogatta, sietve le is fertőtlenítette a kezét). Majd meglehetős határozottsággal a nézők tudomására hozta, hogy a csecsemő a családban krízishelyzetben van (anyatej híján cukros vízzel táplálják), és ha most nem vesznek neki tápszert, a gyereket elveszik tőlük, és intézetbe kerül. Ekkor az egyik néző – a helyi védőnő – valódi felháborodással a színészre támadt: ilyet nem tehet, és jobb is, hogy színésznek ment, nem pedig védőnőnek. Ezt az élményt, ezt a fordított optikát szeretnénk megmutatni mindenkinek a Szociopolyval.


Akikkel játszunk

A Szociopolyval sokféle közösségben játszottunk már, az elmúlt évadban azonban látványosan sok meghívást kaptunk olyan intézményekből, ahol egészségügyi szakemberek dolgoznak vagy tanulnak. Külön említést érdemel a Semmelweis Egyetem Elméleti Orvostudományi Központja, akikkel több projektben is együttműködtünk. Az orvostanhallgatók, védőnők, az egészségnevelés területén dolgozó kollégák érzékenyítésének, a szegénységről való közös gondolkodásnak a fontosságát az erősíti fel, hogy ebben a társadalmi csoportban a születéskor várható átlagos élettartam 10-15 évvel rövidebb a hazai átlagnál. Az országnak ezeken a vidékein lehet a legnehezebben szakembert találni, az itt dolgozó orvosok, gyerekorvosok, védőnők túlterheltsége végletesen megnőtt, a szegénységben élő családok hozzáférése a megfelelő színvonalú ellátáshoz jelentősen lecsökkent. És bár a probléma megoldása mindenképpen komplex kormányzati intézkedések meghozatalát igényli, fontosnak tartjuk, hogy az itt élő közösségek, az itt dolgozó szakemberek és az egész társadalom szolidárisabbá váljon azokkal a családokkal, emberekkel, akik minden nap a Szociopoly megoldhatatlannak tűnő nehézségei között élnek.

Bass László
2019. július 8.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Gondolat

Münchhausen báró és az ő szindrómája

Karl Friedrich Hieronymus von Münchhausen báró, német katonatiszt, akinek neve a nagyotmondással forrott össze, 295 éve, 1720. május 11-én született.

Gondolat

Kodálytól Kodályig - Interjú Somogyi-Tóth Dániellel

Somogyi-Tóth Dániel orgonaművész, karmesterrel, a Kodály Filharmónia Debrecen igazgatójával beszélgettünk az idei március hozta megváltozott világunkról, zenéről, működésről, tapasztalásokról.

Gondolat

Miért vagyunk illetve miért nem vagyunk kaukázusiak?

A paleontológiai leletek és a genetikai vizsgálatok egyértelműen azt mutatják, hogy az emberiség Afrikából származik. Nem kellene használnunk az ezt tagadó, elavult kifejezést.

Gondolat

A Koenzim Q10 klinikai jelentősége

Q10 Szimpózium Anna Grand Hotel 2011. október 1. Balatonfüred

Gondolat

Karinthy öndiagnózisa

NAGY Zsuzsanna

Karinthy Frigyes Utazás a koponyám körül címmel írta meg saját betegségének felfedezését, tüneteinek kialakulását.

Kapcsolódó anyagok

Gondolat

Az elmegyógyintézet csak ürügy - Horváth Csaba rendező a Száll a kakukk fészkére című előadásról

A székesfehérvári Vörösmarty Színház az egyik legizgalmasabb vidéki színház mostanában. Kiváló társulata magas művészi igényű, markáns, merész rendezésű, mégis széles közönség számára befogadható előadásokat játszik, számos műfajban. 2016 tavaszán mutatták be a Száll a kakukk fészkére című produkciót. Az előadás rendezőjével, Horváth Csabával beszélgettünk.

Gondolat

"Halálversből millió van, de szülésversből alig"

A szülésről nehéz úgy beszélni, hogy ne kerülne szóba az egészségügy, az aktuális népesedéspolitika vagy a genderkérdések. Nem véletlen, hogy így van, hiszen egy gyermek világra hozása az egyénen és a családon túl kihatással van a társadalom életére is. A szülés milyenségét pedig – hiszen a halálhoz hasonlóan a születés is kikerült már az otthon, a hétköznapiság keretei közül – alapvetően meghatározza az az intézményi gondoskodás, amelyben lezajlik.

Hírvilág

Írjon mindenki összevissza, ahogy jólesik?

Ez a kérdés is elhangzik az A sirály a király? című zenés előadásban, mégpedig az írónő, Bosnyák Viktória szájából, aki nem csak önmagát adja, de egyben bagoly és papagáj is.

Gondolat

Kreatív újraélés: az álmokat játszó Álomszínház

Rákosi Mátyás helyeslően nézi a falról, ahogy a kisfiú az anyja hasát simogatja, és bátorítva oda-odabiccent, amikor a kisfiú keze lassan odébb téved. De ekkor belép az apa, és felébreszti a kisfiút.

Gondolat

Csecsemők a szeméttelepen

CZIGLÉNYI Boglárka

Diszfunkcionális családok: amikor több a torzulás, mint a szépség. Ahol a legjobb esetben is csak nő a gyerek, mint a gomba. „Mégis felnőttünk valahogy”, szokás mondani. Na igen, felnőttünk. Hiszen nő a gyerek, mint a futónövény, kapaszkodik a betonfal repedésein a fény felé.