A terápiás irányelvek egyre nagyobb százaléka ajánlja a hosszú távú életkilátások figyelembe vételét az idősebbek preventív ellátásával kapcsolatos döntések meghozatalakor. Így pl. azokban az esetekben, amikor az életkilátás tíz évnél rövidebb, az irányelvek ellenzik a rutin rákszűrést és a cukorbetegek számára kevésbé intenzív glikémiás célt tűznek ki. Ezen irányelvek betartását számos akadály nehezíti: az orvosok számára problémát jelent az életkilátások megbeszélése betegeikkel, és kevés információval rendelkezünk azzal kapcsolatban is, hogy maguk a betegek milyen preferenciákkal rendelkeznek ezen a téren. Az eddigi vizsgálatok arra voltak kíváncsiak, hogy milyen kommunikációs preferenciáik vannak a rákbetegeknek vagy egyéb, előrehaladott betegségben szenvedőknek az életük végén (hetekkel, hónapokkal a haláluk előtt), azonban nem tudunk semmit azoknak az idősebbeknek az elvárásairól, akik nem terminális állapotúak, de akár több életet megrövidítő krónikus betegségben szenvednek. Jelen vizsgálat ezért azt a célt tűzte ki, hogy az USA felnőtt lakosságát reprezentáló mintán megvizsgálja, hogy kívánják-e, illetve mikor kívánják megbeszélni háziorvosukkal hosszú távú életkilátásaikat az idősebb felnőttek. Módszerek A kérdőíves felmérés egy nagyobb vizsgálat részeként zajlott (KnowledgePanel), az online kérdőívek kitöltését vállalók szükség esetén számítógépet és internetes hozzáférést is kaptak; független kutatók megállapítása szerint a KnowledgePanel azonos minőségű eredményeket produkált, mint az egyéb, felnőtt lakosságot reprezentáló mintán végzett vizsgálatok. A vizsgálat kezdetén a résztvevőket tájékoztatták arról, hogy az orvos meg tudja állapítani, hogy átlagosan milyen életkilátásai vannak egy bizonyos egészségi állapotú embernek, majd ismertették egy rossz egészségi állapotban lévő, hipotetikus beteg helyzetét, akinek problémái vannak a napi aktivitások véghezvitelében, és orvosa szerint valószínűleg nem fog olyan hosszú ideig élni, mint egészséges kortársai. Ezt követően megkérdezték a résztvevőt, hogy ha a ő lenne a hipotetikus beteg helyében, szeretné-e megbeszélni orvosával az életkilátásait (és ha szeretné, hány évvel a hipotetikus vég előtt); arra is megkérték a résztvevőt, hogy indokolja igen vagy nem döntését. Az igen válasz lehetséges indokai korábbi vizsgálatok alapján a következők voltak: „Mert segíthet jobban tervezni a beteg életét.”, illetve „Mert fontos az őszinteség.” A nem válasz lehetséges indokai a következők voltak: „Az orvos úgysem tudja megmondani, milyen életkilátásai vannak valakinek.”, illetve „Az információ depresszióba taszítaná a beteget.”. A válaszadóknak arra is volt lehetőségük, hogy az előre megadott indokokon kívül kifejtsék saját egyéb indokaikat. A továbbiakban arra is rákérdeztek, hogy a hipotetikus beteg helyében szeretné-e az illető, hogy az orvos ajánljon fel beszélgetést az életkilátásaival kapcsolatban (amit el is utasíthat a beteg), szeretné-e, ha az orvos a családtagokkal vagy a barátokkal beszélne az illető életkilátásairól, illetve szeretné-e, ha az orvos egy speciális helyzet kontextusában beszélne a beteggel az életkilátásairól (rákszűrés abbahagyása). A részvevőktől számos adatot gyűjtöttek egészségi állapotukkal kapcsolatban, aminek alapján megbecsülték életkilátásaikat; megkérdezték tőlük, milyen esélyét látják, hogy élnek még tíz évet, volt-e életveszélyes betegségük, beszélték-e meg valamelyik hozzátartozójukkal annak életkilátásait, mi a véleményük, meg tudja-e állapítani egy orvos az életkilátásokat, vallásosak-e, bíznak-e az orvosokban, és felmérték egészségügyi jártasságukat. Eredmények A felkértek 69%-a volt hajlandó részt venni a vizsgálatban; összesen 878 fő töltötte ki a kérdőívet (55,1% nő, 77,2% fehérbőrű, átlagos életkor: 73,4 év). A válaszadók zöme (515 fő, 59,4%) a hipotetikus beteg helyében nem akarta volna megbeszélni az életkilátásait. Az igen és a nem választ adók nem különböztek egymástól életkor, nem, rassz, egészségügyi jártasság, becsült életkilátás, saját életkilátás-becslés vagy az orvosokban való bizodalom alapján. A következő tényezők függtek össze szignifikánsan azzal, hogy valaki a hipotetikus helyzetben meg akarja beszélni életkilátásait orvosával: magasabb iskolai végzettség (érettségi vs. felsőfok, esélyhányados/OR: 2,18), semleges vagy pozitív elképzelés azzal kapcsolatban, hogy az orvos képes pontosan előre jelezni az életkilátásokat (OR: 1,59 és 3,06), volt életveszélyes betegségük (OR: 1,5), beszéltek valamelyik hozzátartozójukkal annak életkilátásairól (OR: 3,98). A vallásosság ezzel ellentétben azt jelezte előre, hogy az illető nem akarna az életkilátásokról beszélni orvosával. Az igen választ adók indoklásában a felsoroltakon kívül a következők jelentek meg: a megbeszélés segítené a családot, illetve segíthetne olyan tényezők azonosításában, amelyek növelnék a beteg élettartamát, a nem választ adók körében pedig a megbeszélés életminőséget rontó szerepe merült fel járulékos indokként, illetve az, hogy csak isten tudhatja, meddig él valaki. A nem választ adók 60%-a szerint az orvosnak nem is volna szabad felajánlani egy ilyen beszélgetést (az összes válaszoló közel harmada vélekedett így), és 88%-uk azt sem szeretné, hogy az orvos a családtagokkal, barátokkal beszéljen a témáról, míg 79%-uk a rákszűrés abbahagyása kapcsán sem beszélne az életkilátásokról. A válaszadók annál kisebb arányban akartak volna a témáról beszélni, minél hosszabb volt a hipotetikus várható élettartam, és 16,5%-uk akkor sem beszélt volna az életkilátásokról, ha már csak 1 hónap lenne hátra (11,4% akkor is beszélt volna róla, ha 20 év lenne hátra). A válaszadók zöme (56%) azt szerette volna, hogy az életkilátásokról való megbeszélésre akkor kerüljön sor, amikor már csak 2 év van hátra. Megbeszélés Nehéz megállapítani, hogy egy-egy beteg milyen preferenciával bír az életkilátásai háziorvosával történő megbeszélésével kapcsolatban; annak előrejelzésére, hogy valaki szeretne életkilátásairól beszélni háziorvosával, a leginkább a következő tényezők alkalmasak: ha előreláthatóan már nem fog 2 évnél hosszabb ideig élni, ha magasabb iskolai végzettségű, ha úgy véli, hogy az orvos képes pontosan előre jelezni az életkilátásokat, ha korábban volt életveszélyes betegsége, ha korábban már beszélt valamelyik hozzátartozójával annak életkilátásairól, illetve ha nem vallásos. A beteg preferenciája megállapításának nehézségein és azon kívül, hogy az orvos számára is nehéz lehet megállapítani betege életkilátásait, számos más tényező is nehezíti a háziorvost abban, hogy felajánlja betegének a terápiás irányelvek által egyre inkább elvárt, életkilátásokkal kapcsolatos beszélgetést, ilyen többek között az időhiány és az orvosok nem megfelelő kommunikációs képzettsége. Korábbi vizsgálatok heterogén eredményt adtak azzal kapcsolatban, hogy az orvosok milyen pontosan tudják megbecsülni a betegek életkilátásait; a legkevésbé pontos az életkilátások direkt predikciója (BMJ. 2000; 320(7233): 469-472.), pontosabb viszont, ha az orvosokat arra kérik, hogy a betegeket különböző életkilátás-kategóriákba helyezzék (pl. kevesebb, mint 2 év, 2-5 év, 5-10 év, 10 évnél több) (J Gen Intern Med. 2013; 28(9): 1202-1207). A tanulmány szerzői összefoglalóan megállapítják: ha egy olyan hipotetikus beteg helyébe képzeli magát, aki súlyosan beteg és életkilátásai korlátozottak, az idős emberek többsége nem akarja háziorvosával megbeszélni életkilátásait. Eredeti közlemény: Schoenborn NL, Janssen EM, Boyd C, Bridges JFP, Wolff AC, Xue QL, Pollack CE: Older Adults' Preferences for Discussing Long-Term Life Expectancy: Results From a NationalSurvey. Ann Fam Med. 2018 Nov;16(6):530-537. doi: 10.1370/afm.2309. Szemlézte: Kovács Bence dr.