A MOK Etikai Kollégiuma előző elnökének gondolatai a brit NHS-ről készített jelentés és a magyar egészségügy helyzete közötti összefüggésekről. A cikk a kamara oldalán jelent meg, teljes terjedelmében, változtatás nélkül közöljük.

„Bármily fájdalmas, bármily nyomasztó is a (...) beismerés, nem a letagadásban rejlik ellenszere.” (Semmelweis Ignác)

“Az elmúlt években az egészségügyi rendszer állapotáról több nyugtalanító megállapítást hallhattunk. A hosszú várólisták, a mentális egészségügyi ellátás nehézségei és a sürgősségi osztályok kritikus helyzete mind arra utalnak, hogy a rendszer komoly bajban van. Az emberek egyre nehezebben férnek hozzá háziorvosi szolgáltatásokhoz, az állami egészségügyi ellátás pedig súlyos erőforráshiánnyal küzd. Ráadásul a rákos megbetegedések kezelése aggasztóan elmarad a nemzetközi standardoktól, illetve a kardiovaszkuláris betegségek ellátása is rossz irányba halad.  A rendszerben dolgozók elégedetlensége is egyre nagyobb, túl sok alkalmazott lett kiábrándult, eközben a betegek hangja gyakran nem kap elég figyelmet.

Mindemellett a legfontosabb ígéreteket – mint a gyors és hozzáférhető ellátás – az egészségügy az elmúlt években nem tudta teljesíteni. Az elmúlt évtizedben a rendszer többszörös pénzügyi megszorításon ment keresztül és a Covid járvány okozta terhek csak súlyosbították a helyzetet. Az egészségügy tőkehiányban szenved, és a költségvetését többször is megnyirbálták, hogy tűzoltásszerűen a kórházi adósságállományt, napi költségeket fedezzenek. 

Az egészségügyi ellátás minősége változó képet mutat: egyes területeken kiváló szolgáltatást nyújtanak, de sok helyen az ellátás nem éri el az elfogadható szintet. Az ország egészének egészségi állapotának romlása pedig tovább súlyosbítja a problémát, hiszen ez közvetlenül hat az egészségügyi rendszer teljesítményére is. Megállapítható, hogy az egészségügy nem járul hozzá annyira a nemzeti jóléthez, mint amennyire tehetné.”

Olvasva a fenti sorokat fel sem tételezzük, hogy nem a magyar egészségügyre vonatkoznak, pedig valójában Angliáról van szó.

A fenti megállapítások mindegyike az NHS (National Health Service) mai helyzetét bemutató tanulmányból származik, amelyet a napokban angol kormányzati oldalon publikáltak az angol egészségügyi rendszer válságáról [hétvégi lapszemlénkben az eLitMed is foglalkozott már vele - a szerk.]. 2024. júliusában az egészségügyi és szociális ellátásért felelős államtitkár felkérte Lord Darzit, hogy végezzen azonnali és független vizsgálatot az NHS állapotáról.

Lord Darzi jelentése szakértői áttekintést nyújt az NHS jelenlegi teljesítményéről Anglia-szerte, valamint a brit egészségügyi rendszer előtt álló kihívásokról. Lord Darzi a rendelkezésre álló adatokat és információkat felhasználva értékelte:

• a betegek hozzáférését az egészségügyi ellátáshoz,
• az ellátás minőségét,
• az egészségügyi rendszer általános teljesítményét.

Ha megnézzünk néhány kulcsfontosságú egészségügyi mutatót, az angol NHS számos területen szignifikánsan jobban teljesít, mint a magyar egészségügyi rendszer. Az OECD adatai szerint például a rákhalálozási ráta az Egyesült Királyságban 233 haláleset 100 000 főre, míg Magyarországon 300 haláleset jut ugyanennyi lakosra. Az elkerülhető halálozások aránya is jelentősen alacsonyabb Angliában: 144 haláleset 100 000 főre, míg Magyarországon ez a szám 236. A várható élettartam is jobban tükrözi az angol egészségügy hatékonyságát: az Egyesült Királyságban az átlagos várható élettartam 81,2 év, míg Magyarországon csupán 76 év​. Az egészségügyre szánt  kiadások is lényegesen magasabbak az Egyesült Királyságban, ahol 2019-ben az egy főre jutó kiadások 3 500 USD-t tettek ki, míg Magyarországon ez az összeg csupán 1 400 USD volt​.

A különbségek tehát nyilvánvalóak. Az angliai egészségügyi rendszer sokkal jobb mutatókat produkál, és mégis, az egészségügyi államtitkár által felkért helyi, független szakértők publikus vizsgálata szerint az NHS súlyos válságban van. Ez felveti a kérdést: hogyan lehet, hogy Magyarországon, ahol az egészségügy mutatói sokkal rosszabbak, mégsem történik valódi szembenézés, nem indul publikus tervek alapján, nagy társadalmi támogatottsággal rövid és hosszú távú átalakítás, nem növekszik érdemben az egészségügyre szánt állami hozzájárulás, amelyek hiánya alapjában a magyar emberek életében mérhető?

A válasz részben az adatok kezelésében, a nyilvánosság használatában és a politikai kockázatelemzés eltérő módjában is keresendő. Míg Angliában az egészségügyi szolgáltatásokat folyamatosan mérik, validálják és publikálják, addig Magyarországon az ilyen adatgyűjtés kevésbé hatékony és precíz, és nyilvánosságra hozataluk csak az aktuális döntéshozók politikai kockázatelemzése után történhet meg. Jó példa erre a kórházi fertőzések magyar jogszabályok szerint is kötelező éves jelentéseinek közlése: általában késve, egy eldugott honlapon jelenik meg, melyet a hozzáértő szakértők is csak több napi munkával tudnak értékelni, hogy abból végül olyan megállapítások és közlések születhessenek, amivel a szakmát és a társadalom szélesebb rétegeit is lehet érdemben tájékoztatni.

A magyar egészségügyi rendszer átláthatóságának hiánya komoly problémákat okoz , ahogy a Kúria nemrég hozott döntése is jól mutatja. A Boston Consulting Group (BCG) által készített, az egészségügy átfogó átalakításáról szóló tanulmányt, amelyet 2020-ban rendelt meg a Belügyminisztérium 352 millió forintért, tíz évre titkosították. Ezt a titkosítást a Kúria nemrég megerősítette, annak ellenére, hogy áprilisban a Fővárosi Ítélőtábla még a dokumentum kiadását rendelte el. A K-Monitor civil szervezet próbálta elérni a tanulmány nyilvánosságra hozatalát, hiszen közérdekű adatról van szó, de a Belügyminisztérium a döntéselőkészítő jellegre hivatkozva ezt elutasította. A dokumentum titkosítása komoly kérdéseket vet fel az átláthatóság és a közpénzek felhasználásának ellenőrzése terén. A magyar egészségügy jelenlegi állapota így rejtve marad a közvélemény számára, pedig a tanulmány feltehetően részletes elemzést nyújt az egészségügyi rendszer kihívásairól és a javasolt megoldásokról.

Az átláthatóság hiánya, valamint a rendszeres jelentések elmaradása azt eredményezheti, hogy az emberek kevésbé látják át az egészségügyi rendszer valós állapotát Magyarországon, annak ellenére, hogy  saját vagy szeretteik tapasztalatai alapján naponta kénytelenek szembesülni annak jó és  rossz oldalaival

Emellett, mint fentebb is írtuk,  a Magyarországon az egészségügyre fordított állami költések  is jelentősen alacsonyabbak az EU átlagánál, ami egyértelműen visszatartja a fejlődést.

A titkolózás és a közbizalom hiánya pedig  különösen súlyosbítja a problémát. Az angol tanulmány egyik fő megállapítása is az, hogy az NHS-be vetett bizalom helyreállításához elengedhetetlen az őszinteség, az, hogy pontosan bemutassák, hol tart a rendszer. Ez a szemlélet, hozzáállás Magyarországon alapjában hiányzik a döntéshozók oldaláról. Ugyanakkor mindkét ország esetében igaz, hogy a kihívások ellenére az állami egészségügy alapvető értékei - egyelőre - megmaradtak. Ahogy Lord Darzi jelentése Angliában, úgy mi sem kérdőjelezhetjük meg a szolidaritás alapúan finanszírozott és a szükségleten, nem pedig a fizetőképességen alapuló egészségügyi szolgáltatás alapelveit, fontosságát. Az NHS helyreállítása is időigényes lesz, hiszen több mint egy évtizedbe telt, hogy a jelenlegi állapotba kerüljön. Magyarországon szintén hosszabb, parlamenti ciklusokon átívelő időre lehet szükség a valódi reformok megvalósításához. Ehhez azonban először el kell jutnunk a kiindulópontra: a politikai kockázatelemzések helyett őszintén szembe kell néznünk az egészségügyi rendszerünk valós helyzetével.

Dr. Hegedűs Zsolt 

MOK Etikai Kollégium előző elnöke (2019-2023)

Forrás: MOK