Hazánk hosszú időre újabb válságba süllyedhet
2011. NOVEMBER 24.
2011. NOVEMBER 24.
Szöveg nagyítása:
Valódi strukturális változtatásokra és a fenntarthatóság megteremtésére van szükség Magyarországon, ennek hiányában ugyanis hazánk hosszú időre újabb válságba süllyed – jelentette ki a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke Szolnokon. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Észak-alföldi Regionális Adó főigazgatósága, valamint a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kereskedelmi és Iparkamara közös gondozásában megjelent 16. megyei TOP 50 kiadvány bemutatóján Parragh László úgy fogalmazott: ma több válság együttes hatása sújtja Magyarországot. Ezt a kamara által a közelmúltban elvégzett idei konjunktúra teszt is igazolja, mely a hazai vállalkozások meglehetősen borúlátó gazdasági várakozásait tükrözi. Az elnök közölte: „komoly baj kezd kibontakozni” a német-magyar gazdaság közötti viszonyrendszerben: a magyar gazdaság ugyanis leszakadóban van. Jelezte: nagy nyomást fejtettek ki a kormányra annak érdekében, hogy tárgyaljon az IMF-fel a készenléti hitelnyújtásról, mert a jelenlegi euró árfolyam gátolja a cégek fejlődését. Szólt arról is, hogy ma hazánk a térség legdrágább országa, miközben a lakosság kamattörlesztésre fordítja jövedelmének 7 százalékát – háromszor annyit, mint a csehek, vagy a lengyelek. Maga az állam a GDP 4-4,5 százalékát költi kamatokra, mely meghaladja a honi egészségügy teljes költségvetését. „Ha a kormány és a jegybank együttműködése nem lesz zökkenőmentes, súlyos kamatemelés veszélye is fenyeget, mely újabb terhet jelentene Magyarország számára” – vélekedett a vezető hozzátéve, hogy mindezt elkerülendő a kormányprogram következetes végrehajtására, ezen belül pedig valódi szerkezeti reformokra, az egyensúly és a fenntarthatóság megteremtésre, az uniós források gazdaságfejlesztésre történő átcsoportosítására, adócsökkentésre és a versenyképesség növelésére van szükség. „A következő fél év sorsdöntő lesz az ország számára: ha most nem sikerül végrehajtanunk az átalakításokat, hazánk a következő 10 évet elfelejtheti” – mondta hozzátéve, hogy kiállnak a kötelező kamarai tagság mellett, mely elengedhetetlen feltétele a gazdaság átláthatóbbá tételének. Az eseményt megelőző sajtótájékoztatóján a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a TOP 50 kiadvány kapcsán rámutatott: tavaly 8 helyen történt változás 2009-hez képest a megye legjelentősebb cégeinek rangsorában. Az első három helyezett: az egyaránt a Jászságban működő Samsung Electronics Zrt., az Electrolux Lehel Kft. és a Jász-Plasztik Kft. azonban őrzi pozícióját. Sziráki András utalt rá: a megye gazdasága meglehetősen exportorientált. A közel 12 százalékos növekedéssel 2083 milliárd forintot elért gazdasági összteljesítmény viszont jónak mondható: ennek köszönhetően az egy főre eső nettó árbevételt tekintve - mely 5,4 millió forint - Jász-Nagykun-Szolnok 3. helyen áll a megyék rangsorában. Sürgős cselekvést kíván azonban a térségek között tapasztalható növekvő egyenlőtlenség – húzta alá. Fazekas Jánosné, a NAV Észak-alföldi Regionális Adó főigazgatója a tájékoztatón közölte: a TOP 50-be tartozó cégek – melyek között 8 veszteséges is akadt 2010-ben – exportbevétele jelentős növekedést, belföldi értékesítése ellenben komoly visszaesést mutat. Kiemelte: a megye vállalkozásainak jegyzett tőkéje több mint 50 százalékban – mely 73,3 milliárd forintot jelent – külföldi tulajdonú. A vállalkozásoktól beszedett ÁFA összege stagnált, ám a kifizetés bő egyharmadával, mintegy 62 milliárd forintra nőtt 2009 és 2010 között. Ugyanakkor a foglalkoztatás mindössze 4 fővel bővült, míg a személyes jövedelmek szektoronként 0,1 és 7,3 százalék között gyarapodtak a megyében. MTI
Hírvilág
A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.
Hírvilág
Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.
Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).
Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.
A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.
„Ez egy veszélyes irány” – az eLitMednek nyilatkozó szakértőkkel értékeltük a jelenlegi helyzetet, illetve a most elfogadott salátatörvény részleteit.
Egészségpolitika
Várakozás az egészségügyi ellátásra – várólisták és betegfogadási listák megannyi formája képződött mára. Tény, hogy szinte nincs már olyan terület, ahol ne lenne olykor teljesen beláthatatlan vége a sornak.
Helyünk a világban
Az EUROSTAT április végén közzétett legfrissebb adatai szerint Magyarországon 2021-ben valamivel több mint 60 ezer ember halála lett volna elkerülhető megfelelő gyógykezeléssel vagy prevencióval. Ez Tatabánya lakosságszáma.
Egészségpolitika
Felmerülhet-e büntetőjogi felelősség akkor, ha kimutathatóan rossz vezetői döntések okán (is) kerültek súlyosan eladósodott helyzetbe egyes kórházak? Az eLitMednek nyilatkozók szerint egyértelműen igen, de felmerül azok felelőssége is, akik kinevezik a vezetőket.
Szakmai szervezetek és fogyatékossággal élők érdekvédői is ledöbbentek a méltányossági támogatásról hozott legutóbbi kormánydöntésen. Megkérdeztünk egy szakértőt, és válaszolt lapunknak a BM is.
Milyen gyakori a hosszú-Covid?
A sclerosis multiplex néhány aktuális kérdése: a szekunder progresszív forma
1.
2.
3.
4.
5.
1.
2.
3.
4.
Klinikum
Véletlen folytán, egy egyszerű vérvétellel derülhet ki az egyik legsúlyosabb gyerekbetegség5.
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás