A nem fertőző betegségek (non-communicable diseases) epidemiológiájából régóta ismert, hogy a támogató közeli, társas, interperszonális kapcsolatok pozitívan hatnak az egyén egészségállapotára. A konkrét hatásmechanizmus még részleteiben nem feltárt, ehhez további elméleti és kísérleti munkára van szükség. Pietromonaco és Collins az American Psychologist folyóiratban megjelent narratív összefoglaló közleményükben egy metaelméleti, tág, átfogó konceptuális keretet igyekszik felvázolni, mely a hatásmechanizmus feltárás segítheti. Elméleti hátterét tekintve evolúciós elméletekre, a kötődéselméletre és a kölcsönös függés elméletére támaszkodik a metaelmélet. A szerzők az egyén egészségállapotát az interperszonális térben zajló eseményekhez próbálják elsősorban viszonyítani, ezen belül is leginkább a diádikus kapcsolatokhoz. A szerzők a diádikus kapcsolatot két nagyobb területre választják szét: a társas kapcsolódás és társas kapcsolat hiánya (social connection and social disconnection). A társas dinamikák főbb típusait, a kötődési stílus szerepét kiemeltnek tartják és ezen a területen javasolnak további szisztematikus vizsgálatokat. A további kutatómunkához a szerzők megalapozottabb és részletesebb középszintű elméleteket, a diádikus (párkapcsolati) rendszerek együttmozgásainak kutatását, illetve a párkapcsolati egészség-korregulációk megértését tartják fontosnak, ennek megértése kiemelt. A közlemény meggyőzően érvel amellett, hogy a terület további kutatásra érdemes, releváns, ám éppen a kiemeltnek tartható korregulációs területet alig érinti. Eredeti közlemény: Pietromonaco, P. R., & Collins, N. L. (2017). Interpersonal mechanisms linking close relationships to health. American Psychologist, 72(6), 531.