A hírek szerint amerikai kutatók hamarosan kihantolnák VIII. Henrik földi maradványait, hogy megfejtsék: valóban egy ritka genetikai betegség állhatott-e az uralkodó hangulatingadozásai mögött. Egyes antropológusok szerint egy ritka betegség, a McLeod-szindróma következményei voltak a király dührohamai. VIII. Henrik angol király 1491. június 28.-án született. Henrik, aki uralkodásával meglapozta azt az angol külpolitika jellemzőt, hogy az európai nagyhatalmak közötti egyensúly fenntartására törekedett, a Tudor-házból származott. VII. Henrik második fia és utóda volt, és Greenwich-ben látta meg a napvilágot. 1509-ben vette feleségül bátyjának özvegyét, Aragóniai Katalint. Hosszú uralkodásának számos nevezete mozzanata van, ám az egyik legemlékezetesebb, amikor az angol uralkodó a katolicizmushoz kezdetben mélyen kötődő uralkodó, aki hevesen elutasította a lutheránus tanokat, szakított a római egyházzal. Erre a lépésre akkor szánta el magát, amikor a pápa megtagadta Aragóniai Katalinnal kötött házasságának érvénytelenítését. 1534-ben az angol (anglikán) nemzeti egyház fejévé nyilvánította magát. Egyházfőségi rendeletével feloszlatta a kolostorokat, kisajátította az egyházi birtokokat, és kíméletlen harcot indított a katolikusok ellen. Ugyanakkor megőrizte a katolikus világi hierarchiát és a szentségeket is. Mint tudjuk, VIII. Henrik hatszor nősült, második, Aragóniai Katalin után elvett feleségét, Boleyn Annát, következő, harmadik felesége miatt lefejeztette. Harmadik és negyedik felesége Jean Seymour és Kleve-i Anna is túlélte a házasságot, ám ötödik felesége, Howard Katalin ugyancsak a vérpadon végezte. Utolsó felesége Parr Katalin volt. Az anglikán egyház a gyilkosságok ellenére nemcsak mint megalapítóját, hanem egyik szentjét is tiszteli benne. Az erősen elhízott, köszvényes VIII. Henrik 1547. január 28-án halt meg, ötvenhat éves korában. Halála körül is orvosi viták bontakoztak ki, egyesek szerint a köszvény, mások szerint a szifilisz, megint újabb teória szerint vitaminhiányból eredő skorbut okozta, de mint láttuk, legújabban egy genetikai betegség képe is kibontakozik. A halálát követő egy évtizeden belül mindhárom gyermeke az angol trónra került: előbb a vézna, kilenc éves VI. Edward, aki csak arról nevezetes, hogy ő volt az első protestáns angol király, azután "Véres" Mária, majd I. Erzsébet, a szűz királynő. Hosszú uralkodása után Londonban hunyt el 1547. január 28-án. A bujaság betegsége Számos híresség között VIII. Henrikről is felételezik, hogy szifiliszben, a legrettegettebb nemi betegségben szenvedett. Ez a betegség a történeti kor orvostudományának nagy kihívása volt. Erasmus megjegyzése szerint bizonyos udvaroknál nem is számított úriembernek az, akinek nem volt szifilisze. VIII. Henrik ilyen eredetű megbetegedése volt egyes vélekedések szerint az oka annak, hogy, felesége, Aragóniai Katalin holt gyermekeket szült. Henrik el akart válni, ám VII. Kelemen pápa ezt nem engedélyezte számára, majd kiközösítette, s ennek következményeként alapította meg VIII. Henrik az anglikán egyházat. A betegség ebben az olvasatban tehát jelentős történelmi szerepet is játszhatott. A vérbajt minden nép azon a néven nevezte, amellyel éppen rossz viszonyban állt. Így volt az oroszoknál lengyel betegség, a franciáknál német és olasz betegség, az olaszok számára spanyol betegség, illetve francia betegség, azaz Morbus Gallicum, franciamétely. A kór genitális terjedése a kezdetektől fogva közismert volt, s így Venus istennő nevével egyetemben Fernelius 1571-ben a „lues Venerea” elnevezést hozta létre, s ezzel a lues (dögvész, járvány) kifejezés meg is gyökeresedett az orvosi irodalomban. A betegség másik névadója Syphil mondabeli pásztor, akit Apolló féltékeny haragjában betegséggel sújt. Születik a reneszánsz folyamán egy különös irodalmi mű is, melynek Fracastoro a szerzője, s amely irodalmi formába öntve tárja fel a betegség kórtörténetét, fertőzéses eredetét, kitérve a tünetegyüttesre. A címe: Syphilis, sive Morbus Gallicus, s a mű 1530-ban jelent meg Veronában. Számos neves történelmi személyiség szenvedett bujakórban, mely az uralkodókat sem kímélte meg. Például II. Rudolf császár, akit a vérbajból is fürdőkúrákkal próbáltak meg kigyógyítani. XIV. Lajos V. Károly német-római császárnak éppúgy volt szifilisze, mint I. Ferenc francia királynak, és mind a négy híres Borgia is szenvedett e betegségben. Ám a hírességek hosszú sora következik, akik életét sajnálatos módon beárnyékolta ez a kór: Maupassanttól Nietzschén és Ady Endrén át Munkácsy Mihályig tarthat a névsor. NZS