MAGYAR Pál, GYURKOVITS Kálmán, HERJAVECZ Irén, BÖSZÖRMÉNYI Nagy György
BEVEZETÉS - Az asthma bronchiale gyermek- és felnőttkorban egyaránt elterjedt, növekvő prevalenciájú, a fejlettebb országok népességének jelenleg mintegy 3-5%-át érintő krónikus betegség. Az asthmabetegek tüneteinek önértékeléséről és ennek az orvos véleményével való összehasonlításáról egy Egyesült Királyságban végzett tanulmány, az AIR vizsgálat számolt be. Ennek eredményeit megismerve, a Pulmonológiai Szakmai Kollégium Magyarországon - az AIR vizsgálattól részben különböző - felmérést szervezett (HUNAIR vizsgálat), amelynek alapvető célkitűzése az alábbi kérdések vizsgálata volt:
1. Gondozott felnőtt és gyermek asthmás betegek kezelés ellenére fennálló tünetei és napi tevékenységük betegség okozta korlátozottsága (továbbiakban korlátozottság).
2. Felnőtt és gyermek asthmás betegek tüneteinek önértékelése alapján készült GINA súlyossági osztályozás összehasonlítása az orvos súlyossági besorolásával.
3. Az asthmával kapcsolatos összgyógyszerköltség megállapítása a különböző súlyossági osztályokban.
4. Az asthmával kapcsolatos társadalmi összköltég és összetevőinek (gyógyszerösszköltség, hiányzó munkanapokból származó költség, sürgősségi vizitekből származó költség, szakorvosi vizitekből származó költség, háziorvosi vizitekbői származó költség, hospitalizációs költségek) megállapítása az egyes súlyossági osztályokban.
5. Felnőtt és gyermek asthmások kezelésében és a kezelés társadalmi összköltségében lévő esetleges különbségek.
BETEGEK ÉS MÓDSZEREK - A Pulmonológiai
Szakmai Kollégium irányításával zajló kérdőíves adatgyűjtés 1998 októberétől 1999 májusáig tartott. A vizsgálatban 699 felnőtt és 375 gyermek vett részt. A vizsgálat az ország területén 19 felnőtt- és 8 gyermekcentrumban zajlott 103 tüdőgyógyász szakorvos közreműködésével.
EREDMÉNYEK - Jelentős különbséget tapasztalunk az orvosok által meghatározott, illetve a betegek adatai alapján elvégzett GINA szerinti súlyossági besorolásban. A betegek jelentős része súlyosabbnak látja saját állapotát, több tünetet és korlátozottságot panaszol , mint ahogy azt az orvosa megítéli . Csekély különbség volt kimutatható az enyhe, a középsúlyos, illetve a súlyos perzisztáló asthmások inhaláció sszteroidhasználata között. Az egészséggazdasági számítások alapján felállítható volt egy hozzávetőleges "egyharmados szabály": az összköltség mintegy 1/3 részét a kiesett munkanapok, 1/3 részét a gyógyszerek, 1/3 részét az egyéb költségek tették ki. Az összgyógyszerköltség 1/3-át a preventív és a rohamoldó speciális asthmagyógyszerek, 1/3-át a sürgősségi, további 1/3-át pedig az egyéb gyógyszerek költségei adják. A preventív és a rohamoldó gyógyszerek költségmegoszlása: felnőttek esetében a költségek 1/3-a a preventív , 2/3 a (73% -a) a rohamoldó gyógyszereknél jelentkezett, míg gyermekek esetében az arányok megfordultak, és a költségek mintegy 2/3-a (73% -a)
a preventív és 1/3-a a rohamoldó gyógyszerekre
fordítódott. További megállapítások: 1. az erőforrások növekvő felhasználása az orvos értékelésével, és nem a beteg saját állapotának megítélésével korrelált; 2. az asthmás gyermekek egészségügyierőforrás-felhasználása kétszer akkora volt, mint a felnőtteké; 3. nem befolyásolta az erőforrások igénybevételét az a körülmény, hogy a vizsgált 14 nap során a beteg kapott-e inhalációs szteroidot vagy nem.
KÖVETKEZTETÉSEK - Az asthmás betegek
gyógyszeres kezelése a hétköznapi (tehát nem klinikai vizsgálati) körülmények között jelenleg nem kielégítő. A gyógyszerek költséghatékonysága csak komplexen vizsgálható, figyelembe véve a valós élet körülményei között felmerülő minden költséget. Az asthmás állapot megítélésére olyan új végpontokra van szükség, amelyek a betegek mindennapi tevékenységükben való korlátozottságait veszik figyelembe, és nem kizárólag a légzésfunkción alapulnak.