Hírvilág

Visszafordítható-e a szívelégtelenség?

SAJTÓKÖZLEMÉNY eLitMed

2024. SZEPTEMBER 30.

Szöveg nagyítása:

-
+

A szívelégtelenség egy olyan egészségi állapot, amely mintegy 64 millió embert érint világszerte , mégis sokan nem is tudják, mit jelent valójában. Nevével ellentétben a szívelégtelenség nem azt jelenti, hogy a szív teljesen leáll, hanem azt, hogy a szív már nem működik olyan hatékonyan, mint kellene. De vajon ez az állapot visszafordítható-e, és mi mit tehetünk ennek érdekében? Erre a kérdésre keressük a választ a Szív világnapja alkalmából, amit minden évben szeptember utolsó vasárnapján tartanak világszerte.

Nemcsak világszerte,

de hazánkban is több mint 200.000 beteg él szívelégtelenséggel, és a számuk évről-évre emelkedik.

Ez az állapot számos kellemetlen tünethez vezethet, mint például a fáradtság, a légszomj, a tartós köhögés, a duzzadt lábak, vagy akár szívritmuszavar, amelyek mind megnehezíthetik a mindennapi életet. A szívelégtelenség alapvetően egy krónikus betegség, amelyet ha nem kezelnek, idővel egyre súlyosabb lesz.

Halálozási aránya megközelíti a daganatos betegségekét: a betegek 20 százaléka egy éven belül, 50 százalékuk pedig 5 éven belül meghal. 

Kialakulhat fokozatosan, például évekig tartó magas vérnyomás, koszorúér-betegség, vagy a szívbillentyűk betegségei következtében, de hirtelen is felléphet valamilyen szívkárosodást okozó esemény, például szívinfarktus miatt. A lassan kialakuló szívelégtelenséget nehéz felismerni, mivel a tünetek és panaszok gyakran átfedést mutatnak más betegségekkel. Emellett a kórkép gyakran együtt jár a szív-koszorúér és magas vérnyomás betegségeken túl más olyan alapbetegségekkel is mint a diabétesz, a krónikus veseelégtelenség vagy az elhízás.

Nem halálos ítélet

A leggyakoribb kérdésre, hogy a szívelégtelenség visszafordítható-e, a válasz rendkívül összetett.

A szívelégtelenséget okozó betegségek közül nem mind visszafordítható, azonban a megfelelő kezeléssel és életmódbeli változtatásokkal jelentősen javítható az életminőség, és sok esetben a tünetek is jelentősen enyhíthetők.

Ez azonban nagyban függ a beteg állapotának súlyosságától, illetve attól, hogy milyen stádiumban sikerült diagnosztizálni a betegséget, valamint a kezelés megkezdésétől. Azt, hogy hol tart a betegség és milyen kezelés szükséges, a szívelégtelenség stádiuma segít meghatározni.

Az Amerikai Szív Társaság (AHA) és az Amerikai Kardiológusok Társasága (ACC) a szívelégtelenség előrehaladását az alábbi stádiumokra bontja:

  • Az A stádium arra utal, hogy magas a szívelégtelenség kialakulásának kockázata, azonban a szívben még nem nincsnek strukturális elváltozások. Ide tartoznak azok a betegek, akik cukorbetegségben, vagy magas vérnyomásban szenvednek, a magas koleszterinszintjük, elhízottak, egészségtelenül táplálkoznak, mozgásszegény életmódot folytatnak vagy túl sok alkoholt fogyasztanak. A szívelégtelenség kialakulása ebben a szakaszban megelőzhető életmód- és étrendmódosítással, vérnyomás- és koleszterinszint-csökkentő intézkedésekkel vagy bizonyos gyógyszerek szedésével.
  • A B stádiumban már kimutatható strukturális elváltozás a szívben, de a beteg továbbra sem tapasztal tüneteket. Ebbe a stádiumba tartoznak például azok a betegek, akiknek a kórelőzményében szerepel szívroham, akiknek alacsony az ejekciós frakciója (azaz a szíve egy-egy összehúzódás során nem pumpál elég vért), vagy akik tünetmentes billentyűbetegségben szenvednek. Itt már az életmódbeli változtatások és a gyógyszeres kezelés mellett szóba kerülhetnek a műtéti beavatkozások, amelyek segíthetnek helyreállítani a normál szívműködést, vagy enyhíthetik a szívelégtelenség tüneteit.
  • A C stádiumban a szív elváltozása mellett a betegség már elég előrehaladott ahhoz, hogy olyan panaszokat okozzon, mint a köhögés, légszomj, fáradtság, hányinger, valamint a lábak duzzanata. Ez az a szakasz, amikor a legtöbb ember észreveszi a tüneteket, és orvoshoz fordul. Ebben az esetben is gyógyszeres kezelés zajlik, ami segíthet a panaszok kezelésében, lassítja a betegség előrehaladását és csökkenti a szövődmények kockázatát. Bizonyos esetekben az eszközalapú kezelések, például pacemaker vagy kardioverter-defibrillátor beültetése javíthatja a szívműködést.
  • A D stádium a legelőrehaladottabb szívelégtelenséget jelzi. Ebben a fázisban a szív már súlyosan károsodott, és pihenés közben sem tudja ellátni feladatát. Az egyetlen remény a szívátültetés vagy egy keringést támogató (VAD) eszköz beültetése lehet az élettartam növelésére.

Az egészségtudatos életmód mind a szívelégtelenség előfordulásának megelőzésében, mind pedig súlyosságának csökkentésében kulcsfontosságú. Íme néhány fontos lépés, amit megtehetünk a szívünk egészsége érdekében:

  • Vérnyomás ellenőrzése: A rendszeres vérnyomásmérés segíthet korán felismerni a magas vérnyomásbetegséget, amely meghatározó a szív terhelésének csökkentésében.
  • Szívbarát étrend: Az egészséges, gyümölcsökben, zöldségekben, teljes kiőrlésű gabonákban, sovány fehérjékben gazdag, telített zsírokban és nátriumban szegény étrend elősegíti a szív egészségének megőrzését.
  • Rendszeres testmozgás: A fizikai aktivitás erősíti a szívet és javítja a keringést. Törekedjünk legalább heti öt napon 30 perc mérsékelt intenzitású, a kezelő orvos által javasolt mozgásra.
  • Dohányzás abbahagyása: A dohányzás a szívbetegségek és a szívelégtelenség egyik fő kockázati tényezője. A leszokás jelentősen csökkenti a szívelégtelenség kialakulásának esélyét.
  • Krónikus betegségek kezelése: Olyan állapotok, mint a cukorbetegség, magas koleszterinszint és magas vérnyomás kontrollálása gyógyszeres terápiákkal és életmódbeli változtatásokkal alapvető fontosságú, hiszen sok esetben ezek szövődményeként alakul ki a szívelégtelenség.
  • Rendszeres orvosi vizsgálatok: A rendszeres orvosi vizsgálatok során történő korai felismerés számos szívelégtelenség esetet megelőzhet vagy a betegség korai szakaszában könnyebben kezelhetővé teheti a kórt.

Együttélés a betegséggel

A szívelégtelenség egy élethosszig tartó állapot, azonban az időben történő kiszűrés mellett a mai modern terápiás lehetőségek és az életmódbeli változtatások drámaian megváltoztathatják a betegség lefolyását, így az emberek többsége normális napi tevékenységet folytathat, és hosszú távon együtt tud élni a betegséggel.

Forrás: www.well.hu

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Ahol a szívbetegség kezdődik

A szív- és érrendszeri betegségek vezető haláloknak számítanak világszerte. Általában életviteli tudatossággal megelőzhető kialakulásuk. Ebben a rizikófaktorok csökkentése az elsődleges kulcs: a dohányzás elhagyása, a túlsúly leadása, az egészséges étrendre való átállás, a rendszeres testmozgás bevezetése, az alkoholfogyasztás mellőzése.

Hírvilág

A szívelégtelenség világszerte 64 millió embert érint

A szívelégtelenség több embert érint, mint a tüdőgyulladás és a szívroham együttvéve. Világszerte legalább 64 millió, Magyarországon 250-300 ezer embert érint. Éves szinten 30-35 ezer főre tehető az újonnan diagnosztizáltak száma. Bár gyógymód egyelőre nem létezik, vannak kezelési lehetőségek, amelyek segíthetnek lassítani a betegség előrehaladását.

Hírvilág

Ami az egyik beteget gyógyítja, a másiknak árthat is

A krónikus vesebetegség világszerte mintegy 800 millió beteget érint, az emberek nagyjából 10%-át. Rendkívül gyakran fordul elő a cukorbetegeknél: 3 diabeteses felnőttből 1 krónikus veseelégtelenségben is szenved. A magas vérnyomás (a cukorbetegség után) a krónikus vesebetegség második leggyakoribb kiváltó oka: a magas vérnyomással rendelkező betegek 20%-ának van krónikus vesebetegsége.

Hírvilág

Számoljunk le a szívelégtelenséget övező leggyakoribb tévhitekkel!

SAJTÓKÖZLEMÉNY eLitMed

Ahhoz képest, mennyire gyakori betegség a szívelégtelenség, rengeteg hiedelem és félelem övezi. Az alábbiakban összegyűjtött néhány fontos tévhit megcáfolásával mindezt elkerülhetjük.

1.

Ideggyógyászati Szemle Proceedings

2024;9(6)
2024 OKT 08.

2.

Ideggyógyászati Szemle Proceedings

2024;9(6)
2024 OKT 08.

3.

Ideggyógyászati Szemle Proceedings

2024;9(6)
2024 OKT 08.

4.

Ideggyógyászati Szemle Proceedings

2024;9(6)
2024 OKT 08.

5.

Ideggyógyászati Szemle Proceedings

2024;9(6)
2024 OKT 08.