Ca&Csont

A tehéntejfehérje-érzékeny gyermekek csontosodásának vizsgálata

HIDVÉGI Edit és munkatársai

2002. ÁPRILIS 20.

Ca&Csont - 2002;5(01-02)

BEVEZETÉS - A tehéntejfehérje-érzékeny betegek speciális tejmentes diétája általában kevés kalciumot tartalmaz, ezért náluk nagyobb a valószínűsége az osteopenia kialakulásának. BETEGEK ÉS MÓDSZEREK - Vizsgálatainkban 27, tehéntejfehérje-érzékeny gyermek különbözõ csontosodási paramétereit határoztuk meg. Átlagéletkoruk 4,3 év volt. Húsz gyermeknél a tehéntejfehérje-érzékenység átmenetileg állt fenn, náluk az átlagosan 11,8 hónapig tartó tehéntejfehérje-mentes diéta után végzett tejterhelés során klinikai tünet már nem jelentkezett. Hét gyermek még a jelen vizsgálatok ideje alatt is tejmentes diétára szorult. A 27, tehéntejfehérje-érzékeny gyermek vérébõl meghatároztuk a kalcium-, foszfor- és magnéziumionok koncentrációját, valamint az alkalikusfoszfatáz- (AP-), a parathormon- (PTH-), az oszteokalcin- és a b-CrossLapsszinteket. Húsz, egészséges kontrollgyermek paramétereivel hasonlítottuk össze az eredményeket. A tehéntejfehérjeérzékeny betegek csontsűrűségét is megmértük. EREDMÉNYEK - Az AP és a PTH átlagos szintjét a tehéntejfehérje-érzékeny betegeknél magasabbnak találtuk, mint a kontrolloknál (AP: 610,2 U/l vs 499,7 U/l, p<0,01; PTH: 1,56 pmol/l vs 0,83 pmol/l, p<0,03), de minden érték a normáltartományon belül mozgott. Az oszteokalcinszint nem különbözött a két csoportban, a b-CrossLaps szintje szignifikánsan alacsonyabb volt a betegek szérumában, mint az egészséges kontrollokéban (0,92 ng/ml vs 1,47 ng/ml, p<0,001). Az AP- és az oszteokalcin-, valamint az AP- és b-CrossLaps-szintek között pozitív korrelációt találtunk. A tehéntejfehérjeérzékeny betegek csontsűrűségi Z-score-jának átlaga -0,6 volt.Tíz esetben mértünk -1 alatti Z-score-értéket; ezeknek a betegeknek a PTH-szintje szignifikánsan magasabb volt, mint azoknak a betegeknek, akiknél normális Z-score-értéket találtunk (2,24 pmol/l vs 1,16 pmol/l, p<0,03). KÖVETKEZTETÉS - Vizsgálatainkból arra következtetünk, hogy a tehéntejfehérje-érzékeny gyermekek csontosodását oszteodenzitometriával javasolt ellenõrizni.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Ca&Csont

LEVELEZÉS

Ca&Csont

MOOT-állásfoglalás a nõihormon-pótló kezelésrõl

Rendkívüli szakmai és médiavisszhangot váltott ki a hír, miszerint az Amerikai Egyesült Államok legtekintélyesebb egészségügyi szervezete, a National Institute of Health (NIH) idõ elõtt megszakított egy igen jelentõs klinikai vizsgálatot, amelynek célja a konjugált ösztrogén-medroxiprogeszterin (MPA) kezelés elõnyeinek, hátrányainak értékelése volt egészséges, menopauzában lévõ asszonyokon.

Ca&Csont

A D-vitamin-receptor-gén BsmI-polimorfizmusának vizsgálata rheumatoid arthritisben és társuló osteoporosisban

RASS Péter és munkatársai

BEVEZETÉS - Rheumatoid arthritisben gyakran szekunder osteoporosis alakul ki. Az osteoporosis patogenezisében felvetették a D-vitamin-receptor- (VDR-) gén BsmIpolimorfizmusának jelentõségét. A rheumatoid arthritis és a BsmI-polimorfizmus kapcsolatáról alig van adat. A szerzõk vizsgálatukban összevetették a különbözõ országok BsmIgenotípus- megoszlásának adatait az általuk vizsgált kontrollok értékeivel. MÓDSZEREK - A vizsgálatban 64 rheumatoid arthritises betegnél és 40 egészséges kontrollszemélynél határozták meg a VDR-gén BsmI-polimorfizmusát. A genotípusokat összevetették a csontanyagcserére jellemzõ denzitometriás és laboratóriumi paraméterekkel, valamint az arthritisre utaló laboratóriumi markerekkel. EREDMÉNYEK - A kontrollok között a homozigóta BB genotípus elõfordulása európai viszonylatban is nagyon magas (27,5%). Rheumatoid arthritises betegeknél (mindannyian osteopeniás/osteoporosisos betegek) a BB genotípus elõfordulása ritkább, a bb gyakoribb, mint a nem osteoporosisos, kontrollegyénekben. A csontanyagcsere indikátorai vizsgálatukban a B haplotípussal függtek össze. A B allél alacsonyabb csontsűrűséggel és fokozottabb csontvesztéssel járt. A bb genotípus magasabb csontásványianyag-tartalommal mutatott összefüggést. A csontanyagcsere markereinek vizsgálata során a szerzõk a B alléllel rendelkezõknél fokozott osteoclast- és osteoblastaktivitást figyeltek meg. A rheumafaktor titere, amely a rheumatoid arthritis lefolyását jellemzõ egyik fontos laboratóriumi marker, a b haplotípussal függött össze a vizsgálatban, a bb genotípusú betegeknél szignifikánsan magasabb titert mértek. KÖVETKEZTETÉSEK - Mindezek alapján feltételezhetõ, hogy a bb/BB arány eltolódása szerepet játszhat az osteoporosis, illetve esetleg az arthritis kialakulásában.

Ca&Csont

A kalcium- és csontanyagcsere magyar nyelvű szakirodalmának bibliográfiája, 2001

TÓTH EDIT

Az Osteoporosis Társaság szaklapja elsõ alkalommal 1999-ben közölte a kalcium- és csontanyagcsere magyar nyelvű orvosi irodalmának összeállítását. Ezt követõen minden évben követtük és rögzítettük az oszteológiai adatbázis bõvülését.

Ca&Csont

Tisztelt Kollégák, Kedves Olvasók!

HORVÁTH CSABA

Lapunk hosszabb hallgatás után jelentkezik ismét. Átmeneti csendességünket most a szokásosnál bõvebb olvasnivalót kínáló, összevont lapszámmal, a közeli idõszakban pedig több reguláris megjelenéssel igyekszünk ellensúlyozni

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Ca&Csont

Az alfakalcidol szerepe a vesetranszplantáció után kialakuló osteopenia megelõzésében

BERCZI Csaba, ASZTALOS László, KINCSES Zsolt, BALOGH Ádám, LŐCSEY Lajos, BALÁZS György, LUKÁCS Géza

BEVEZETÉS - A prospektív tanulmány célja a kalcium- és az alfakalcidolkezelés kalcium-anyagcserére gyakorolt hatásának hosszú távú vizsgálata vesetranszplantált betegek körében. MÓDSZEREK - A vizsgálatokat két betegcsoportban végeztük: az 1. csoport betegei (n=159) kalciumpótlást kaptak, a 2. csoportban pedig (n=89) alfakalcidolkezelést. A transzplantáció elõtt, majd azt követõen három évig rendszeresen vizsgáltuk a szérumban a kalcium, a foszfor, a magnézium, az alkalikus foszfatáz (AP) és a parathormon (PTH) koncentrációját. A csontdenzitometriai vizsgálatokat a lumbalis gerincen és a femurnyakrégióban végeztük, a veseátültetés után ugyanazon idõpontokban. EREDMÉNYEK - A transzplantációt követõen a szérumkalciumszint mindkét csoportban szignifikánsan nõtt, a foszforszint pedig szignifikánsan csökkent.A műtétet követõen a PTH-koncentráció mindkét csoportban csökkent, s ezt a csökkenést az alfakalcidollal kezelt csoportban sokkal kifejezettebbnek találtuk. A betegek jelentõs része a veseátültetést követõen osteopeniás volt. A lumbalis gerincen a csontok ásványianyag-tartalma (BMD) a transzplantációt követõen három évvel (a három hónapos értékekhez viszonyítva) az 1. csoportban 9,4%-kal nõtt, a 2. csoportban 4%-kal csökkent. A femurnyakrégióban az átültetés után három évvel (a három hónapos szinthez képes) a BMD az 1. csoportban 6,5%-kal, a 2. csoportban 6,7%-kal növekedett. A BMD változása csak az 1. csoportban, a lumbalis gerincen bizonyult szignifikánsnak (p=0,019). A veseátültetést követõen az 1. csoportban hat esetben, a 2. csoportban kilenc betegnél jelentkezett csontnekrózis. KÖVETKEZTETÉS - Az alfakalcidolkezelés gyorsabban és hatásosabban csökkenti a szekunder hyperparathyreosist, mint ezt a PTH-szint kifejezettebb csökkenése is mutatta. A hároméves utánkövetés során a 2. csoportban a lumbalis gerincszakasz kivételével a BMD növekedését figyeltük meg, bár a betegek jelentõs része továbbra is osteopeniás. A vizsgálat nem igazolta, hogy vesetranszplantációt követõen az osteopenia megelõzésében az alfakalcidolkezelés eredményesebb lenne, mint a kalciumpótlás.

Lege Artis Medicinae

Lokális és generalizált osteoporosis autoimmun polyarthritisekben

TÓTH EDIT

A szerző összegzi az elmúlt évek irodalmi adatait az autoimmun polyarthritisekhez társuló osteoporosisról. A csontvesztés kiterjedése alapján lokális és generalizált forma különböztethető meg. Az ízületeket övező paraarticularis osteoporosis régóta ismert, azonban nagyságára és a kiváltásában szerepet játszó tényezőkre a modern vizsgálóeljárások világítottak rá. A szisztémás csontvesztés ténye - az epidemiológiai vizsgálatok segítségével - már bizonyított rheumatoid arthritisben, juvenilis krónikus arthritisben és szisztémás lupus erythematosusban. A többi autoimmun ízületi kórképben a vizsgált betegek kis száma miatt még nem megalapozott a generalizált osteoporosis feltételezése. Az autoimmun gyulladás és az osteoporosis együttes előfordulásakor tovább romlik a betegek életminősége és életkilátása, ugyanakkor a csonttömeg rendszeres követése és a csontvesztés megelőzése napjainkban még nem épült be e betegségek ellátásába. Ez a tény indokolja az autoimmun polyarthritisekben szenvedő betegek kezelésével foglalkozó szakemberek figyelmének felhívását az osteoporosis jelentőségére.

LAM KID

A parathormon extraskeletalis hatásai

KISS Zoltán, MUCSI István, TÚRI Sándor, SZABÓ András, KISS István, SZEBENI Andrea, KECSKEMÉTI Valéria, TÓTH Miklós, LAKATOS Péter

A mellékpajzsmirigy, majd az általa termelt parathormon (PTH) hatása folyamatosan az érdeklődés tárgyát képezték az elmúlt 150 év orvostudományi kutatásai során. A tudományos figyelem először érthetően az elsődleges funkcióra, a szérum kalciumszintjének szabályozására irányult. Azonban egyre több adat bizonyította az elmúlt évtizedekben, hogy a klasszikus ismerettel szemben a PTH receptorát nemcsak a csont és a vese sejtjei expresszálják a felszínükön, hanem majdnem minden szerv. Ezért érthető, hogy a PTH hatása sem korlátozódhat csak a csont- és ásványianyagcsere szabályozására. A hyperparathyreosis szisztémás tünetei is érthetőbbé és megmagyarázhatóbbá váltak a PTH extraskeletalis hatásainak kutatási eredményei által. Az intenzív kutatómunka ellenére sok területen ma még nem ismert pontosan a PTH által mediált hatások kialakulásának mechanizmusa. Ezért is fontos ennek a témának a további kutatása, amely remélhetőleg már a közeljövőben tovább gazdagítja a tudásunkat. A mostani munkánkban a PTH nem klasszikus, azaz a csontanyagcsere és a veseműködés befolyásolásán túli, extraskeletalis hatásait és az azokra irányuló kutatási eredményeket kívánjuk összefoglalni.