Klinikum

Stroke-központok létesítése és a halálozás

2011. AUGUSZTUS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+

A Brain Attack Coalition (BAC) ajánlása szorgalmazza, hogy stroke betegeket ellátó rendszer jöjjön létre kórházi háttérrel. A törekvés eredményeként az Amerikai Egyesült Államokban nőtt a kijelölt stroke-központok száma, de még így is országszerte a sürgősségi kórházak kevesebb, mint 15%-ában létezik ez a gyakorlat. Egyelőre nincsenek konkrét adatok arra vonatkozóan, hogy vajon lényegesen befolyásolná-e a stroke-események kimenetelét az ilyen stroke-központok felállítása, ezért megfigyeléses vizsgálat indult, amelyben összevetették New York állam kijelölt stroke-központtal, illetve a nélkül üzemelő kórházainak halálozási arányait. Ezekben a kórházakban egy év alatt 30 947 beteget kezeltek akut ischaemiás stroke miatt, ebből 15 297 beteget kijelölt stroke-központban. A stroke-index megállapítása utáni rövid és hosszú távú halálozási arány valamivel jobb volt a stroke-központtal rendelkező kórházak esetén (30 napos periódus alapján 10,1%, illetve 12,5%; 1 éves periódus alapján 22,3%, illetve 26,0%; p<0,001 mindkét esetben). A különbség a stroke kockázati tényezőinek jelenléte és a kórháztól mért távolság szerinti korrekció után is szignifikáns volt (például hogy a beteg kijelölt stroke-központtal vagy a nélkül üzemelő kórház közelében élt). Ráadásul az eredmények különbségei a stroke-ra specifikusnak bizonyultak, vagyis a stroke-központtal és az a nélkül üzemelő kórházakban hasonlónak bizonyultak a gastrointestinalis (GI) vérzés vagy az akut szívinfarktus (AMI) 30 napos halálozási arányai. Ezek az összefüggések azt mutatják, hogy stroke-központban valamivel jobb túlélésre lehet számítani, mint azzal nem rendelkező kórházban. Azonban elhamarkodott lenne ez alapján azt kijelenteni, hogy a BAC által javasolt stroke-ellátó rendszer felállítása egyértelműen javítaná a klinikai mutatókat. A keresztmetszeti vizsgálat eredményei nem egyértelműen tulajdoníthatók annak, hogy a kórházban van-e stroke-központ, mert egyik oldalról azt látni, hogy azok a kórházak, amelyek önkéntesen csatlakoznak ehhez a programhoz, már eleve magasabb szintű ellátást biztosítnak, mint azok, akik nem vesznek részt benne. Másodsorban a vizsgálat eredményei közti különbség a Pygmalion-hatásból eredhet, vagyis a nagyobb egyéni elvárásokból (például a kijelölt stroke-központ alkalmazottai) jobb eredmények származnak. Valójában ez a jelenség magyarázza azt, hogy a stroke-központtal rendelkező kórházakban a stroke-halálozás viszonylag kisebb, mint GI vérzések vagy AMI esetén. A szkeptikusokat a BAC-alapú stroke-központok létesítését és a javuló ellátás összefüggését speciálisan értékelő longitudinális vizsgálatokkal lehetne meggyőzni. Ideális esetben ezek a vizsgálatok a stroke-központ létesítése előtti és utáni mutatókat hasonlítanák össze, és más végpontokat is vizsgálnának betegekre vagy gondviselőkre vonatkoztatva, mint például a neurológiai statust, a rokkantságot és az életminőséget. Eredeti közlemény: Stroke Center Designation and Mortality - JW Neurology Szemlézte: Pásztor Viktória dr.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Klinikum

Az inzulinrezisztencia gyógyszeres kezelése

Az inzulinrezisztencia több betegség, szindróma pathogenezisében részt vesz, ezek közül a legfontosabb a metabolikus szindróma, a 2-es típusú cukorbetegség, a polycystás ovarium szindróma

Klinikum

A Janus-kináz-gátlás alapjai – mi történik a sejten belül? - A Figyelő 2017;1

POLGÁR Anna

A rheumatoid arthritis (RA) patomechanizmusának ismert résztvevői az aktivált T-sejtek által stimulált B-sejtek és a monocyta-macrophag rendszer sejtjei, amelyek jelentős mennyiségű gyulladásos citokint termelnek. A citokinek hatásukat a különböző sejteken megjelenő receptorok közvetítésével fejtik ki.

Klinikum

A hyperuricaemia diétás vonatkozásai

MEZEI Zsuzsanna

A húgysav keletkezésének vannak endogen (purinszintézis, sejtpusztulás) és exogen (táplálkozás) forrásai. A kezelésnek tehát ennek megfelelően kell, hogy legyen nem csak endogen, hanem exogen útja is, ami magát a táplálkozást (és a helyes életvitelt is) foglalja magába.

Klinikum

A biológiai terápia leépítésének tapasztalatai rheumatoid arthritisben - A Figyelő 2015;2

ROJKOVICH Bernadette

Rheumatoid arthritisben (RA) a krónikus progresszív ízületi gyulladás krónikus fájdalomhoz, az ízületek destrukciójához, funkciókárosodáshoz, a komorbiditások révén élethosszcsökkenéshez vezet. A krónikus gyulladás minél korábbi megfékezése javítja a betegség hosszú távú lefolyását, az ízületi károsodások kialakulását.

Klinikum

A bél-agy-tengely újabb összefüggései

Gyulladásos bélbetegség esetén több mint duplájára nő a demencia kockázata; IBD-ben szenvedőknél 7 évvel korábban kezdődik az elbutulás.

Kapcsolódó anyagok

PharmaPraxis

A pszichedelikumok újranyitják a kritikus tanulási periódusokat

Megtalálták a különféle pszichedelikumok terápiás hatása mögött álló mechanizmust, ami nemcsak a neuropszichiátriai kórképek, köztük az autizmus és a stroke, de a süketség és a vakság jobb kezelését is ígéri.

Egészségpolitika

Már van cég, amelyik inkasszózta a kórházat

KUN J Viktória

Soha nem látott ütemben nőnek a kórházi adósságok. Úgy tűnik, a béremelés felgyorsította a folyamatot: míg 2023-ban átlagosan havonta 3,7 milliárddal nőtt ez az adósság, 2024-ben havi 15-20 milliárddal. Inkasszózik a NAV, de már a beszállítók is.

Egészségpolitika

Elkerülhetetlennek látszik az egészségügy összeomlása – vagy már meg is történt?

KUN J Viktória

Amikor már az akut stroke-ellátás is szünetel egy megyei kórházban – az eLitMednek nyilatkozó szakemberek szerint valójában már 3-4-5 éve szükségállapot van, a kormányzati intézkedések is ezt mutatják.

Klinikum

Csökkentett dózisú szisztémás thrombolysis masszív tüdőembóliában

A tüdőembolia potenciálisan életveszélyes kórkép, mely korai diagnózist és terápiát igényel. A thrombolyticus terápia gyakran alkalmazott masszív tüdőembóliával jelentkező betegek esetében.

Klinikum

Az akut ischaemiás stroke diagnosztikája

Az akut ischaemiás stroke (AIS) egy fontos és relatíve gyakori –egyes tanulmányok szerint arányuk a sürgősségi osztályon megjelenő komatózus betegek körében a 14%-ot is elérheti – oka az akutan jelentkező hipnoid tudatzavarnak (reduced level of consciousness, RLOC).