Nyomot hagy a bántalmazás az agyban
2012. FEBRUÁR 14.
2012. FEBRUÁR 14.
Szöveg nagyítása:
A gyerekkori bántalmazás következtében fontos agyi területek zsugorodhatnak - idézte amerikai kutatók megállapítását a LiveScience című ismeretterjesztő portál. A hippokampusz nevű agyterület térfogatának csökkenése megmagyarázhatja, hogy miért vezetnek a gyerekkori problémák a későbbi életben sok esetben olyan pszichiátriai zavarokhoz, mint a depresszió, a drogfüggés vagy más mentális gondok - véli Martin Teicher, a Harvard Egyetem munkatársa. Tanulmányukhoz a szakemberek mágneses rezonanciás képalkotó berendezéssel (MRI) vizsgálták 193 önkéntes agyát, akiknek az életkora 18 és 25 év között volt. Teszteket is oldattak meg velük, és kikérdezték őket előéletükről. Az adatok elemzésekor úgy találták, hogy a gyerekkorukban bántalmazott vagy elhanyagolt fiatal felnőttek hippokampuszában egyes területek térfogata kisebb volt akár hat százalékkal is, mint jobb sorsú társaiké. Méretcsökkenést tapasztaltak a subiculum nevű agyi területen is, amely a hippokampuszból érkező jeleket továbbítja az agy más részeihez, így a dopaminrendszerhez is, amelyet agyi jutalmazó központban is szoktak nevezni. A subiculum méretcsökkenése figyelhető meg például drogfüggő és szkizofrén embereknél is. Korábbi állatkísérletek, köztük főemlősökkel végzett tesztek azt mutatták, hogy a kortizol stresszhormon túlzott mennyisége a hippokampusz zsugorodásához vezethet a fejlődés bizonyos szakaszaiban. Embernél ez a 3-5 év közötti, valamint a 11-13 év közötti fejlődési szakaszban lehet érvényes, a stresszhormon magas szintje ugyanis leállíthatja a neuronok növekedését a hippokampuszban. "Ezen a területen nagyon sok receptor van, ahová a kortizol kötődni tud, így befolyásolja a receptorokat tartalmazó neuronok fejlődését és kapcsolódásait" - magyarázta Teicher. A tanulmányt részletesen az amerikai tudományos akadémia folyóirata, a PNAS legfrissebb számában ismertették. MTI
Hírvilág
A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.
Hírvilág
Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.
Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).
Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.
A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.
Hírvilág
Kónya Ilona klinikai szakpszichológus a daganatos megbetegedések, köztük az emlődaganat kialakulásának lélektani vonatkozásait, pszichológiai hatásait és az onkopszichológiai tudományág feladatait vizsgálja.
Klinikum
A csecsemőkori amnézia rejtélye azt sugallja, hogy a fejlődő agyban másképp működik a memória. Bármennyire is valóságosnak tűnnek, becsben őrzött legkorábbi emlékeink valószínűleg fényképek láttán vagy a szüleink elmesélése alapján alakultak ki, írja a Science folyóirat.
Talán az olimpiák történetének legsúlyosabb és legméltatlanabb botrányát eredményezte két bokszoló ügye. A küzdőtéren a sportolók helyett az orvostudomány, a különböző kultúrák, a sportetika és leginkább a politika összecsapása zajlik. Megkérdeztük dr. Melegh Béla genetikus professzort és dr. Sándor Judit bioetikust, mit gondolnak ők a rendkívüli helyzetről, illetve az egész probléma tudományos hátteréről.
Egészségpolitika
Várakozás az egészségügyi ellátásra – várólisták és betegfogadási listák megannyi formája képződött mára. Tény, hogy szinte nincs már olyan terület, ahol ne lenne olykor teljesen beláthatatlan vége a sornak.
A 21. század kezdete óta exponenciálisan nő a ketogén diétával foglalkozó publikációk száma. A ketózis neurológiai betegségeket javító hatása már randomizált vizsgálatokban is bizonyítást nyert.
Depresszióhoz vezethetnek a fogászati problémák
Az ételzaj elcsendesítése az agyban
1.
2.
3.
4.
5.
Egészségpolitika
Hadiállapotként kezeli és így is reagál a kormány az egészségügy „rendezésére”1.
2.
Mesterséges intelligencia
A legújabb, MI által asszisztált robotsebészet megérkezett Magyarországra3.
Orvoslás és társadalom
Különleges nap halmozottan sérült gyermekeket nevelő szülők számára a Bükki Nemzeti Parkban4.
5.
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás