Gyerekkori traumák és a krónikus fáradtság szindróma
2011. AUGUSZTUS 15.
2011. AUGUSZTUS 15.
Szöveg nagyítása:
Amerikai szerzők vizsgálták a gyermekkori traumák és a felnőttkori krónikus fáradtság szindróma (Chronic Fatigue Syndrom – CFS) összefüggését, valamint neuroendokrin vonatkozásait. 19 381 felnőtt személy közül választották ki a 113 CFS-ben szenvedő beteget, és a 123, az előbbi csoportnak mindenben megfelelő kontrollcsoportot. A CFS-ben szenvedők szignifikánsan nagyobb számban számoltak be gyerekkori traumatizációról és pszichopatológiás eseményekről, mint a kontrollszemélyek. A CFS kialakulása szempontjából a gyerekkori trauma hatszoros kockázatot jelentett a kontrollcsoporthoz képest. Az anamnézisben szereplő nemi erőszak, érzelmi bántalmazás és elhanyagoltság mutatta a legnagyobb különbséget a CFS-ben szenvedők és a kontrollcsoport között. Egyenes összefüggés mutatkozott a bántalmazás foka és a CFS kockázata között. A nyál ébredés utáni kortizolkoncentrációja csak a gyerekkorban traumatizált CFS-eseteknél mutatott csökkenést a kontrollcsoporthoz képest, a gyerekkori traumát el nem szenvedett CFS-betegeké nem. A szerzők konklúziója szerint a gyerekkorban elszenvedett bántalmazás, traumatizáció jelentős rizikótényező a későbbi krónikus fáradtság szindróma kialakulása szempontjából. E mellett úgy tűnik, hogy a neuroendokrin működési zavar – a CFS finom jelzője – is összefüggésben áll a gyerekkori történésekkel. Ez a korai, fejlődéskori bántalmazások biológiai összefüggéseire is utal. A vizsgálatok felhívják a figyelmet a patofiziológiai kutatások jelentőségére és a CFS egyik megelőzési lehetőségére. Szemlézte: Házijogorvos, dr. Szatmári Marianna Forrás: Arch Gen Psychiatry 66(1):72-80. WONCA
Hírvilág
A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.
Hírvilág
Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.
Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).
Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.
A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.
Az osteoarthritis az egyik legelterjedtebb krónikus betegség világszerte – minden hatodik-hetedik ember érintett és a rokkantság egyik vezető oka. A kórképre a porc fokozatos pusztulása jellemző, amit fájdalom, mozgásképtelenség, izomgyengeség és a mindennapi életvitel tevékenységeinek csökkent képessége kísér.
Világszinten minden tizedik ember krónikus vesebetegséggel küzd, 13-ból 1 pedig szív- vagy keringési problémákkal. Egy 2018-as tanulmány szerint az emberek 74%-a érezte az adott évben, hogy nem képes megküzdeni egy adott élethelyzettel.
Klinikum
Az anosognosia egy olyan neurológiai tünet, melyben az érintett beteg nincs tudatában a saját neurológiai vagy pszichiátriai problémáinak. Az anosognosia egyaránt érintheti a nyelvi funkciókat, az ítélőképességet, az érzelmeket, az emlékezőképességet, az egzekutív és a motoros funkciókat is.
A Netflixen streamelhető Véletlen szülte ikrek (The Accidental Twins) című dokumentumfilm bemutatja Jorge, Carlos, William és Wilber történetét, akik 25 évesen jöttek rá, hogy egy bogotai kórházban történt hiba miatt nem saját ikertestvérükkel nőttek fel, hanem valaki máséval.
A krónikus vesebetegség világszerte mintegy 800 millió beteget érint, az emberek nagyjából 10%-át. Rendkívül gyakran fordul elő a cukorbetegeknél: 3 diabeteses felnőttből 1 krónikus veseelégtelenségben is szenved. A magas vérnyomás (a cukorbetegség után) a krónikus vesebetegség második leggyakoribb kiváltó oka: a magas vérnyomással rendelkező betegek 20%-ának van krónikus vesebetegsége.
A poszt-akut Covid-19-beteg ellátása a háziorvosi praxisban
Reumatológiai gyulladásos megbetegedések és családtervezés – a szülész szemével: csökken a fertilitás - A Figyelő 2017;1
1.
2.
3.
4.
5.
Egészségpolitika
Hadiállapotként kezeli és így is reagál a kormány az egészségügy „rendezésére”1.
2.
3.
Mesterséges intelligencia
A legújabb, MI által asszisztált robotsebészet megérkezett Magyarországra4.
Orvoslás és társadalom
Különleges nap halmozottan sérült gyermekeket nevelő szülők számára a Bükki Nemzeti Parkban5.
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás