Az "egészséget mindenkinek" (Health for All) alapelvet 1978-ban az Alma-Ata-i Deklaráció fogalmazta meg. Számos téren történtek előrelépések, eredmények: az alapvető gyógyszerek mindenki számára elérhetővé váltak, egyértelmű javulás történt a biztonságos ivóvíz ellátás, a higiéniai viszonyok, és a várandós kismamák gondozása terén. Növekedett továbbá az egészségügyi ráfordítások aránya, ez az érték 2005-ben világviszonylatban a GDP 8,6%-a. Ugyanakkor azok a trendek sem hagyhatók figyelmen kívül, melyek a célkitűzésekkel ellentétes irányban hatnak. Ezek közül a legfontosabbak: - az egyes országokon belüli és az országok közti egyenlőtlenségek folyamatosan nőnek, - az elöregedő társadalom és urbanizáció hatására nő a krónikus nem fertőző megbetegedések okozta teher, - a globalizáció hatása a fertőző betegségek szétterjedésére és az élelmiszerbiztonság helyzetére, - klímaváltozás egészségre gyakorolt hatása, - az információ korában megváltozott a viszony a lakosság, az orvosok és az egészségpolitikai döntéshozók között, - az ellátórendszer a legtöbb országban alulfinanszírozott, - a kormányzatok projektszerű, átmeneti beavatkozásai az egészségügy problémáinak megoldására naivak, ugyanis rendszerszintű probléma rendszerszintű megoldást kíván; válaszaik ugyanakkor inadekvátak: a túl gyakran és túl későn történnek, vagy túl sokat tesznek, de nem jó helyen…. A három leginkább aggodalomra okot adó körülmény, mely ma a világ egészségügyi ellátórendszereit jellemzi: 1. az ellátórendszer középpontjában a specializáció és szupraspecializáció áll, 2. a rövid távon gondolkodó, utasítás és ellenőrzés alapú rendszerek az ellátás fragmentációját okozzák, 3. ezzel egyidőben a "laissez-faire" egészségpolitika hatására szabályozatlanul virágzik az ágazat elüzletiesedése. Mindezek hatására az egészségügyi ellátórendszerek szolgáltatásait a legbetegebbek veszik igénybe a legkevésbé; a szegényeket nyomorba taszítja az ellátásokért fizetett hozzájárulás mértéke; az ellátás egyre jobban fragmentálódik - elveszett a holisztikus látásmód; a szolgáltatások biztonsága kívánnivalót hagy maga után; rossz a forrásallokáció annak ellenére, hogy a betegségteher 70%-a bizonyíthatóan megelőzhető lenne prevenciós intervenciók segítségével. Az alapellátás terén alig valami tudott megvalósulni a 30 évvel ezelőtti elgondolásból, mert üzeneteit szlogenekre egyszerűsítették, a költség-hatékony ellátás ideáját alulfinanszírozásként értelmezték, beruházás gyakorlatilag nem vagy alig történt, és feladatait sokfelé szakképzetlen munkaerő végzi az alig felszerelt rendelőkben. Így végül a legtöbb országban az alapellátás "szegény emberek szegényes ellátásává" vált. A jelentés végkövetkeztetése, hogy elkerülhetetlen az alapellátás megreformálása négy, egymással szervesen összekapcsolódó irány mentén. Az alapellátást érintő reformok főbb kérdései az alábbiak: I. Általános lefedettség - járulékfizetési elven pénzalapok köré gyűjteni a lakosságot (társadalombiztosítás), - a méltányosság javítása, - szociális igazságosság, - a kirekesztettség megszűntetése, - az ellátásokhoz való jobb általános hozzáférés, - szociális egészségvédelem. II. Ellátórendszer - az emberek szükségleteinek és elvárásainak megfelelően újraszervezett ellátórendszer kialakítása, - az alapellátás szerepének erősítése és ellátóhálózatok létrehozása, - lakosság-közeli, multidiszciplináris team kialakítása az alapellátás körül, melyben részt vesz a specialisták és kórházak partnerek éppúgy, mint a szociális szféra szereplői, szociális szempontok kiemelten történő figyelembe vétele, - a változó világ kihívásaira történő reagálás, - jobb eredmény és minőség elérése, - az egyik kiemelt terület a lakosság egészségügyi ellátórendszerbe vetett bizalmának fenntartása. (Veszélyesnek látják a dokumentum készítői, hogy számos alacsony vagy közepes anyagi lehetőségekkel rendelkező ország a szolgáltatások és igények kettős nyomásában félő, hogy ugyanazokat a hibákat fogják elkövetni, melyeket a gazdagabb országok a múltban már elkövettek.) III. Közérdek - egészségesebb közösség biztosítása, - a népegészségügy és alapellátás tevékenységének összehangolása, - az egészség szem előtt tartása a szektorok közötti együttműködésben, - nemzeti és nemzetközi népegészségügyi tevékenységek erősítése. IV. Vezetés - egyrészt az egészségpolitikai vezetés utasításokba és a kontrollba vetett aránytalan bizalmának helyrebillentése, - másrészt az állam "laissez-faire" viselkedése helyett teljes körű, közreműködői, tárgyalás-alapú, és komplex rendszerben gondolkodó vezetésének megvalósítása. Nyilvánvalóvá vált, hogy a gazdasági növekedéssel és az emberek ismeretanyagának bővülésével együtt növekednek az egészségügyre nehezedő elvárások is, melyek egy része ugyan nem reális, más részük azonban igen. Az egyes kulcsjelentőségű értékek súlya - mint például a méltányosság, szolidaritás és az emberközpontú ellátás igénye - a legtöbb országban egyre többet nyom a latban. Ezen értékek kielégítésére ugyanakkor hosszú távon egyedül az alapellátás képes. Dr. Hargitai Réka, Dr. Balogh Sándor PhD. - Országos Alapellátási Intézet Elektronikus másodközlés. Engedéllyel átvéve. Eredeti megjelenés: Medicus Universalis. Kapcsolódó anyagok: WHO jelentése