A skizofrénia genetikus háttere
2014. JÚLIUS 24.
2014. JÚLIUS 24.
Szöveg nagyítása:
Tudósok nemzetközi csoportja felfedezett 83 eddig ismeretlen gént, amely a skizofrénia kockázatával függhet össze - olvasható a Nature tudományos lapban megjelent tanulmányban. A tanulmányt jegyző kutatócsoport szerint a betegség valaha készült legnagyobb genetikai vizsgálata megmutatta, hogy a skizofréniának biológiai okai lehetnek. Úgy vélik, eredményeik alapján új terápiák fejleszthetők ki - írta a BBC News. A tudósok éveken át vitatták a gének szerepét a világon több mint 24 millió embert sújtó kór kialakulásában. A Cardiffi Egyetem vezetésével zajló vizsgálat 35 ország több mint 37 ezer, skizofréniával élő betegének génjeit elemezte, és összevetette őket mintegy 110 ezer nem skizofréniás emberével. A nemzetközi kutatócsoport több mint száz gént talált, amelyek hajlamosabbá teszik az embert a betegségre. A százból 83 gén korábban ismeretlen volt. Közülük több is szerepet játszik az agyban folyó kémiai üzenetváltásokban, mások a szervezet immunrendszerével kapcsolatosak. "Éveken át keveset tudtunk a betegségről, ezért nehéz volt új terápiás utakat kidolgozni... A genetikai összefüggések felfedezése segít megérteni a kór biológiáját, és reméljük, végül új gyógymódokhoz is vezet" - mondta Michael O'Donovan, a kutatás vezetője. "A tanulmány a pszichiátriát azonos kategóriába helyezi az orvostudomány más területeivel, korábban ugyanis meg kellett küzdenünk azzal a vélekedéssel, hogy a pszichiátriai kórképek nem 'valódi' betegségek. Az első genetikai vizsgálatok kevés sikerrel jártak. Most teljes bizonyossággal megmutathattuk, hogy biológiai folyamatok zajlanak a háttérben, ezek hibái okozhatják a betegséget" - magyarázta David Curtis, a Londoni Egyetem kutatója, a tanulmány egyik szerzője. "Úgy gondolom, forradalmi az új felfedezés: a skizofrénia gyógyszeres kezelése ugyanis nem változott jelentősen az 1970-es évek óta" - vélte Gerome Breen, a londoni King's College munkatársa. (https://www.bbc.com/news/health-28401693) MTI 2014. július 22., kedd
Hírvilág
A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.
Hírvilág
Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.
Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).
Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.
A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.
Egészségpolitika
Aki nem sodródik egy ellátásban, hanem önrendelkezési jogának megfelelően tényleges döntéseket képes hozni, ott a kezelés hatékonysága is jobb.
Talán az olimpiák történetének legsúlyosabb és legméltatlanabb botrányát eredményezte két bokszoló ügye. A küzdőtéren a sportolók helyett az orvostudomány, a különböző kultúrák, a sportetika és leginkább a politika összecsapása zajlik. Megkérdeztük dr. Melegh Béla genetikus professzort és dr. Sándor Judit bioetikust, mit gondolnak ők a rendkívüli helyzetről, illetve az egész probléma tudományos hátteréről.
Klinikum
Mint arra a Covid-19-járvány is felhívta a figyelmet, az egyének immunválasza jelentősen különbözik. Ismert, hogy az életkor, a nem és a genetika nagyban befolyásolja a fertőzésre adott immunválaszt.
Idén huszonkilenc napos a február, ami csak minden negyedik évben fordul elő, ezért választották a szakemberek február utolsó napját a Ritka Betegségek Világnapjának, mert így négyévente – egy valóban ritka napon – lehet felhívni a figyelmet ezekre a szindrómákra, és a ritka betegségekkel élők problémáira.
Ember és környezet
Az allergiák háttere kiválóan megmutatja, hogy mi áll az egyéni egészség, az ökoszisztémák (helyek) egészsége és a Föld egészségének romlása mögött. Mindez pedig segíthet megtalálni a kiutat az egyre mélyülő, általunk, emberek által okozott válságokból.
„Y” – egy betű, ami emberi sorsokat borított meg pár nap leforgása alatt
Az epilepsziák genetikus etiológiájára utaló EEG-eltérések
1.
2.
3.
4.
5.
Egészségpolitika
Hadiállapotként kezeli és így is reagál a kormány az egészségügy „rendezésére”1.
2.
Mesterséges intelligencia
A legújabb, MI által asszisztált robotsebészet megérkezett Magyarországra3.
Orvoslás és társadalom
Különleges nap halmozottan sérült gyermekeket nevelő szülők számára a Bükki Nemzeti Parkban4.
5.
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás