A méhen belüli környezet messzemenő hatásai
2012. JÚLIUS 16.
2012. JÚLIUS 16.
Szöveg nagyítása:
Egy nemzetközi kutatócsoport ikreket vizsgálva először mutatta meg, hogy a magzatot a méhen belül érő hatások meghatározzák az újszülött úgynevezett epigenetikai profilját, egyebek között későbbi betegségkockázatát. Bár a génjeink határozzák meg számos tulajdonságunkat, születés előtti környezetünk, a méhen belüli hatások is jelentősek, egész későbbi életünkre kihatnak. A Genome Research című szakfolyóiratban közzétett tanulmányhoz azt vizsgálták, hogy a DNS-láncot körülvevő kisebb molekulák elrendeződése, a metilációs mintázat hogyan módosul, és ennek milyen befolyása lehet a betegségek kockázatára a későbbi élet során. Az emberi DNS betűsorrendjének leírása, majd a gének azonosítása után kiderült, hogy a DNS-lánc fölötti hálózat, a genom környezete dönti el, hogy melyik gén van éppen bekapcsolt vagy kikapcsolt állapotban. Az egyes gének aktivitásától függ, hogy az általa kódolt fehérje termelődik-e vagy nem. Ez az úgynevezett epigenetikus mintázat kétféleképpen kódolja az információt. Egyrészt a DNS-szálat körülvevő, hol feltekert, hol kicsavarodott állapotban lévő hisztonon keresztül, másrészt a metilációs mintázat segítségével. A metilációs mintázat azt takarja, hogy a DNS-molekula egyik építőeleméhez, a citozinhoz (C) hol csatlakoznak metilcsoportok. A DNS-metiláció mintázata is öröklődő információ, kötődik a DNS-hez, noha nem az alapláncban van kódolva. Az egészséges sejtekben a DNS-molekulához kapcsolódó metilcsoportok jellegzetes mintázatban vannak jelen, az öregedéssel ez a metilációs mintázat megváltozik, és környezeti hatások is befolyásolják. A most ismertetett tanulmány az első, amelyben a teljes genom terjedelmében elemezték az újszülöttek DNS-ének metilációs mintázatát. Ehhez egypetéjű és kétpetéjű ikrek köldökzsinórjából, köldökzsinórvéréből és az újszülöttek méhlepényéből vett mintákat vizsgáltak. A kutatásban megállapították, hogy még az egypetéjű ikreknél is jelentős különbségek vannak születésükkor az epigenetikai profilban. "Ez minden bizonnyal azoknak az eseményeknek köszönhető, melyek az egyik vagy a másik ikret érték (a méhen belül)" - idézte Jeffrey Craig vezető szerzőt a ScienceDaily című tudományos ismeretterjesztő portál. Bár ugyanazon a méhen osztoznak az ikrek, bizonyos saját szöveteken - így a köldökzsinóron és a méhlepényen - keresztül eltérő hatások érik őket, amelyek módosítják DNS-ük epigenetikai felépítését. Érdekes megállapítása a kutatásnak, hogy a születési súllyal szorosan összefüggő metilált gének ugyanazok, amelyek később a növekedésben, anyagcserében és szívbetegségekben szerepet játszanak. Ez arra utal, hogy a kis születési súly valóban összefügghet a későbbiekben kialakuló cukorbetegséggel és szívbetegséggel, növelheti megjelenésük kockázatát. A tanulmány szerzői úgy vélik, hogy a méhen belüli környezetnek, az ekkor átélt tapasztalatoknak jelentősebb hatása lehet az egész életünkben egészségünket befolyásoló epigenetikai tényezőkre, mint azt eddig feltételezték. A magunkkal hozott kockázatot viszont bizonyos környezeti és étrendi beavatkozásokkal már korai életkorban módosíthatjuk is - vélekedett Richard Saffery, a tanulmány másik vezető szerzője (www.sciencedaily.com/releases/2012/07/120715193843.htm). MTI 2012. július 16., hétfő
Hírvilág
A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.
Hírvilág
Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.
Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).
Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.
A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.
Ember és környezet
Az antibiotikum-rezisztenciát gyakran keretezik az „Egy Egészség koncepción” keresztül – azaz olyan problémaként, amely az ember, más állatok és a környezet egészségének az egységével kapcsolatos.
A boldogság receptje: napi néhány perc kertészkedés, közösségi lakóház, mediterrán diéta, rózsaszín zaj, méltóság az élet végén is. Hétvégi lapszemle – külföldről és itthonról.
A hétvégi alvás jótékony hatásai, tinédzsereket védő korlátozások a YouTube-nál, rémisztő magánpszichiátria az USA-ban; nehéz helyzetbe került veseátültetettek Budapesten. Hétvégi lapszemle – külföldről és itthonról.
A sikeresen újraélesztett betegekben a pitvarfibrilláció magasabb rövidtávú halálozással társul, ugyanakkor ennek mechanizmusa nem kellőképp tisztázott. Cikkünkben a megfigyelés egy lehetséges magyarázatát mutatjuk be.
A bőrrák elleni küzdelem bizonyítottan hatékony eszközeit és szakmai ajánlásait összefogó új, háromszintű prevenciós stratégiát javasol a Magyar Dermatológiai Társulat.
XI. szekció - A pandémia során bekövetkezett változások és annak hatásai, következményei a szociális ellátórendszerre
Bőrünk mikrobiomja és a környezet, amiben élünk
1.
2.
3.
4.
5.
Egészségpolitika
Hadiállapotként kezeli és így is reagál a kormány az egészségügy „rendezésére”1.
2.
3.
Mesterséges intelligencia
A legújabb, MI által asszisztált robotsebészet megérkezett Magyarországra4.
Orvoslás és társadalom
Különleges nap halmozottan sérült gyermekeket nevelő szülők számára a Bükki Nemzeti Parkban5.
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás