Vannak korunkban olyan meghatározó művészek, akik kevésbé látványosan, mégis kézzelfogható módon formálják valóságunkat, értelmezik a körülöttünk lévő világot. Gyula Kossuth-díjas szobrász-, konceptuális és performanszművész, látványtervező, a magyar neoavantgárd képzőművészek egyik kiemelkedő személyisége 2012. október 8-án elhunyt. A művészt a nagyközönség leginkább a nyilasterror áldozatainak emlékére készített Cipők a Duna-parton című alkotásáról ismerik. Pauer az ötvenes évek végén az olasz Luigi de Battistánál tanult díszítő szobrászatot és fiatalon a Magyar Képző- és Iparművészeti Alap Kivitelező Stúdiója révén közreműködik az 1956 után szétlőtt főváros épületdíszeinek helyreállításában 1970 októberében megfogalmazta a pszeudo művészeti elvet, majd közzétette az első pszeudo manifesztumot. Részlet a manifesztumból: „ A PSZEUDO a MINIMAL szobor puritán formái elé egy másik szobor felületét hazudja, s tulajdonképpen két szoborról ad egyszerre képet. Ezt úgy éri el, hogy az egyszerű geometrikus formák felületére egy másik, kevésbé egyszerű plasztika képét vetíti. A leképezés fotóeljárással vagy festékszóró-pisztollyal történik, a szobor felületén egy másik szobor felülete jelenik meg. A PSZEUDO szobor így egy tárgyon egyszerre jeleníti meg a létezőt és a látszatot, az anyagit és az anyagtalant. A konkrét formák felfoghatók, de tudomásulvételüket az illuzionista kép állandóan megzavarja.” Munkásságának néhány emlékezetes állomása mind-mind hozzájárult ahhoz, hogy világunkban rést nyisson a szabad megfogalmazás erejével és áttörje a hazugság és gonoszság védvárait. Műveit Aczél György regnálása idején általában megsemmisítették, köztük 1978-ban Tüntetőtábla-erdő című monumentális alkotását is (tölgyfa, 40 x 20 m). 1994 és 2002 között a Magyar Film- és Színházművészeti Egyetemen tanított, számos színdarab és film látványtervezője volt. A legtöbbet Ascher Tamással és Zsámbéki Gáborral dolgozott a kaposvári, a Nemzeti és a Katona József Színházban. Munkatársa volt még többek között Kornis Mihály, Zsámbéki Gábor, Babarczy László, Gothár Péter műveinek, Jeles András Álombrigád! című „termelésssi filmjének", Bereményi Géza alkotásainak az Eldorádótól (1988) a Hídemberig (2002); Tarr Béla szinte összes filmjének, köztük a Sátántangónak, 1996-2000. A Torinói lepel szobra (a Vatikáni Múzeum, Róma), 1991; A II. világháborúban hősi halált halt honvédek emlékműve, Mosonmagyaróvár, 1991; A Magyarországról elhurcolt zsidó és antifasiszta áldozatok emlékére 1944–1945, Ebensee, 1992; 1848-49-es szabadságharcos emlékmű, Pestlőrinc, Bp., 1998; Cipők a Duna-parton. Nemzeti holokauszt emlékmű, a nyilasterror áldozatainak emlékműve (Can Togay-jal), 2005. Néhány idézet tőle: "Az én pszeudoművészetem patografikusan abból származik, hogy már kisgyerekkorom óta az a rémkép gyötör engem, hogy a képromboló, anarchista apám és a képimádó, hierarchikus anyám állandóan elcserélt az ikertestvéremmel, s hogy én voltaképpen Miki, a saját ikertestvérem vagyok. Ráadásul csak 13 éves korunkban jött meg az engedély Romániából, hogy szüleink összeházasodhatnak - addig mi nem is léteztünk. Csak mint zabik. Nem is lehetek más, mint aki vagyok. A saját árnyékom. A gimnáziumot is kétszer jártam, annyira tetszett, hogy mindenből kettő van. Senki nem vette észre, mert először a nappalin, másodszor az estin végeztem, az árnyékban. Az Igazság és a Hazugság, a Pozitív és a Negatív, a Fény és a Sötét, a Természet és a Manipuláció tudója, a pszeudó művészet atyja vagyok. Lehet ennél komolyabb táptalaja a zoroasztriánus, duális monomániámnak?" - "Mindig is a látvány zavarba ejtő tulajdonságai izgattak. A néző döbbenjen rá, hogy becsapható a szeme. És persze nem csak a szeme. Ha azt állítom például egy szabályos kockáról, hogy nem párhuzamosak az élei, létrejön a valóság és a látszat furcsa ambivalenciája". Budapesten 2005-ben rendezték meg retrospektív tárlatát a Műcsarnokban. MTI elitmed