Gondolat

Mire képes az ember, mire képtelen? Mire hajlandó és mire hajlamos?

2022. ÁPRILIS 21.

Mindannyiunkban élnek válaszok a fenti kérdéseket illetően. Mind rendelkezünk egyfajta realitással, a mindennapjainkat észrevétlenül meghatározó ember- és világképpel. Rutger Bregman, korunk egyik kiemelkedő, holland származású történésze 2020-ban megjelent nemzetközi bestsellerében arra vállalkozik, hogy forgasson egyet látásmódunk kaleidoszkópján. Ráadásul szofisztikált humorral, világos, inspiráló gondolatmenetekkel és személyes hangvétellel. Talán többünknek volt kedvenc tanára, aki egyszerre volt intelligens, közvetlen és szórakoztató. Bregman e kötetben épp ilyen.

Könyvében világossá válik, hogy ha a legrosszabbat feltételezzük, tényleg a legrosszabbat hozzuk ki egymásból a politikában, a gazdaságban, és az élet minden egyéb területén. Tehát ha újra bizalmat szavazunk az emberi jóságnak és önzetlenségnek, és intézményrendszereinket is ennek mentén formáljuk át, az radikális társadalmi változásokhoz vezethet. Egy ilyen szemléletváltáson nem kevesebb, mint egy világ múlhat, individuális és kollektív; lokális és globális szinteken egyaránt.

Az író a tőle megszokott alapos forráselemzési és kutatási háttérmunka révén komoly tudományos érveket vonultat fel annak bizonyítására, hogy az ember természeténél fogva jó; evolúciós értelemben együttműködésre és társas tanulásra van „huzalozva”. Az pedig, hogy milyen körülmények hívják elő belőlünk mégis a legrosszabbat, történelmi múltunkra és jelenünkre kellő önkritikával tekintve megismerhető és meghaladható. E hat nagyobb, egyenként három fejezetes részből álló kötetben Bregman egy ilyen önreflexióra hívja az olvasót.

Többek között világháborús bombázások szociológiai hatásainak és – szó szerint elszigetelt – hajótöröttek együttműködési dinamikájának bemutatásával rácáfol arra a széles körben elfogadott nézetre, miszerint katasztrófahelyzetekben az emberek fejvesztve mentik saját irhájukat, embertársaikkal mit sem törődve. Számos szemtanúi beszámoló és közterületi kamerafelvétel is a „Legyek Ura – szemlélet” ellenkezőjét támasztja alá. Szolidáris együttműködésre éppen vészhelyzetek idején vagyunk leginkább hajlamosak.

Nemcsak a szociológiában kezdenek „kooperatív szelek fújni”: a közgazdaságtantól a biológiáig a legkülönbözőbb diszciplínákban egyre inkább teret nyernek az együttműködési modellek, és maga a tudományterületek közötti átjárás és párbeszéd szükségszerűsége is egyre evidensebb.

Szemkontaktus, kifejező arcmimika, társas intelligencia – a második részben egy meglehetősen izgalmas és időben elhúzódó domesztikációs kísérlet, illetve egyéb kutatási eredmények révén kapunk evolúcióbiológiai magyarázatokat fajunk alapvető külső és belső tulajdonságaira.

Társas intelligenciánk és közösségi működésünk azonban kétélű kard: a 'mi' csoportunkkal való együttműködésünkkel legtöbbször párban jár valamiféle 'ők' kirekesztése is... Később, a hatodik részben ez a jelenség is górcső alá kerül.

Az emberi természet és civilizáció kapcsolatát tekintve két igen domináns elmélet született az utóbbi évszázadokban, s e két elmélet ennél jobban nem is állhatna szemben egymással. A ring egyik sarkában Jean-Jacques Rousseau, aki a történelem előtti idők harmóniáját hangsúlyozva a magántulajdont, a civilizációt és annak hatalmi struktúráit az emberi morál rombolójaként látta. Vele szemben – valójában előtte egy évszázaddal – Thomas Hobbes áll, aki épp az emberi romlottságot megzabolázó áldásként tekint az ún. civilizációs mázunkra. Szerinte, amint ez a máz lekopik, előbújik belőlünk a szörnyeteg.

Bregman ugyan nem közömbös a dilemmát illetően, mégis kritikai szemlélettel és precizitással végzi a téma boncolgatását. Ez a személyes hangvételű, mégis elfogulatlan szakértelem a kötet egyik értéke.

A következőkben a múlt század legmeghatározóbb szociológiai kísérleteit és bűncselekményeit revizionálja. A pár éve szabad hozzáférésűvé vált személyes archívumok elképesztő fordulatokkal szolgálnak a Zimbardo-féle stanfordi börtönkísérletet vagy Milgram sokkológépes kísérletének valós hátterét illetően. A legtöbb esetben, épp úgy, ahogy azt a valóságshow-k tapasztalatai is mutatják, szándékos provokáció vagy külső beavatkozás szükséges a drámai eredményekhez.

Miért lesznek rosszak a jó emberek? A negyedik rész azon kínos kérdésnek jár utána, hogy hogyan juthatott el az elvileg igen empatikus és szociálisan különösen érzékeny fajunk odáig, hogy terrorcselekedeteket hajtson végre, gázkamrákat építsen, kegyetlen börtönöket működtessen vagy lövészárkokat ásson? A náci lojalitás, a háborús bajtársiasság és a hatalom pszichológiája e részben épp úgy terítékre kerül, mint az oxitocin bizalmatlanságot generáló hatásai.

A nagy hatósugarú fegyverek fokozatos kifejlesztése a történelem folyamán egyre több ember – és egyre több civil – életét követelte. A cselekvő és az elszenvedő fizikai távolsága tompítja a felfegyverzett természetes empátiáját. Az ellenség emberszámba vételét megtagadó katonai kondicionálás pedig pszichológiai távolságot szül – a vérontást szintén megkönnyítve. Persze mindezeknek ára van. A vietnami háború PTSD-ben szenvedő veteránjai nemcsak másokat öltek meg. Bennük is meghalt valami.

Az öldöklést legtávolabbról maguk a parancsosztók, a vezetők szemlélik. Bár modern társadalmunkban legtöbbször erényekben bővelkedő személyeknek szavazunk bizalmat, a hatalomhoz jutás aztán kábítószerként hathat és kétségbeejtő vezetési tendenciákhoz vezethet; ezt szűkebb és tágabb körökben mi magunk is tapasztalhatjuk. Ezen a ponton Bregman utal Yuval Noah Harari: Sapiens című könyvére, mely – a magyar humánetológus, Csányi Vilmos és Tóth Balázs: Hiedelmeink című művével karöltve – rámutat szakrális, politikai és gazdasági mítoszaink mindenkori társadalmainkat meghatározó szerepére.

Bregman társadalomszerveződési és pszichológiai aspektusokon, illetve történelmi kulcseseményeken keresztül rámutat, hogy ha a hatalomhoz kötődő gyengepontjainkat mélyrehatóbban megismerjük, hibáinkat beismerve képesek leszünk olyan intézmények kialakítására, melyekkel „kicselezhetjük önmagunkat”, elejét vehetjük káros hajlamaink burjánzásának.

Ám – ahogy a következő fejezetekben kifejtésre kerül – a felvilágosodás tévedéseiből is érdemes okulni. Az értelem fénykora tudományos világképünk soha addig nem tapasztalt iramú kibontakozását tette lehetővé. Számos emberjogi mozgalom, közbiztonsági és egészségügyi ellátási reform időszaka volt. A kor emblematikus szereplői azonban szinte mind David Hume meglátásából indultak ki, miszerint " [...] politikai maxima, hogy mindenkit gazembernek kell tekinteni: bár ugyanakkor furcsának tűnik, hogy egy maxima igaz a politikában, amikor a gyakorlatban hamis."

A „Homo economicus” képe, az Adam Smith által megalapozott kapitalizmus egyéni profitot maximalizáló alapelvei vagy a modern demokrácia modellje mögül is – ld. az amerikai alkotmány „fékek és egyensúlyok” rendszerét, melyben mindenki mindenkit szemmel tart – ez az irányelv néz és hat vissza ránk. Lehetséges, hogy szinte mindenütt az emberi természet téves modellje szerint járunk el, s az közben önbeteljesítő jóslattá alakul?

A könyv hátralévő, ötödik és hatodik részében olyan új realistákat ismerünk meg, akik nem féltek az árral szembefordulva bizalmon alapuló közintézményeket alapítani és sikeresen működtetni. Iskolák, amelyekben egyidejűleg képesek szabaddá és felelősségteljessé is nevelni a tanulókat, belső motivációikra alapozva. Vállalatok, melyekben a vezetők bizalmat szavaznak az autonóm alkalmazotti munkacsoportoknak. Valódi demokratikus államigazgatás, motivált és aktív állampolgárokkal. Közösségitulajdon-modellek, melyekben az emberek együttműködése és szolidaritása rácáfol Garrett Hardin híres „közlegelők tragédiájára”, ahol az egyéni haszonszerzés és a közösség érdeke feloldhatatlan ellentétben állnak egymással (ld. Takács-Sánta András és A közlegelők komédiája).

Az ötödik rész tehát bemutatja, hogy mind a pozitív, mind a negatív visszacsatolások ugyanolyan erőteljes, de ellentétes irányú hatással lehetnek társadalmi konstrukcióinkra. Ördögi körökből, negatív spirálokból azonban nem könnyű kilépni. Ha például kedvesen bánnak velünk, akkor könnyű jót cselekedni. De továbbmehetünk egy lépéssel? Mi lenne, ha nemcsak legközelebbi szeretteinkről, de az esetleges ellenségeinkről is a legjobbat feltételeznénk?

Ez a nem-komplementer viselkedés, vagyis a „dobd vissza kenyérrel”-féle jézusi tanítás már kemény dió. Azonban, ahogy az eddigiekben azt már megszokhattuk, Bregman a hatodik részben is számtalan múltbeli és jelenkori történelmi esemény tanulságait integrálja valós és hiteles iránymutatásunkká: a bizalom igenis realista tett.

Ráadásul költséghatékony! Szó esik azokról a progresszívabb börtönökről, ahol szem előtt tartják, hogy a legtöbb fegyenc egyszer újra valakinek a szomszédja lesz odakinn. Így időzített bombák helyett igyekeznek testileg-lelkileg egészséges emberként szabadlábra helyezni őket. Tény, hogy ez a humánusabb eljárás nagyobb fejenkénti eltartási költséggel jár. Épp ilyen tény azonban az is, hogy ezek a – javarészt skandináv – államok hosszú távon e költségeknél sokkal többet takarítanak meg; a jóval alacsonyabb visszaesési arányok miatt ugyanis jelentősen csökkennek a büntetés-végrehajtási és bírósági költségek.

Az előítéletek szülte távolságok, a társadalmi és politikai polarizáció, a migráció következtében fokozódó kulturális feszültségek e részben szintén terítéken vannak. Bregman a fenti jelenségek megértéséhez bevezeti az ún. kapcsolathipotézist, amely szerint a valós emberi kapcsolatok kiszorítják – értelmetlenné teszik – az általánosítást. Szexuális identitásuk miatt marginalizált csoportok, Donald Trump „mexikói határpolitikájának” pszichológiai háttere, a lövészárkok karácsonya és kolumbiai gerillacsapatok karácsonyfaizzókkal történő, erőszakmentes leszereltetésének történetei mind-mind kibontásra kerülnek (erőszakmentes mozgalmakhoz ld. Szrgya Popovics: Útmutató a forradalomhoz).

A személytelenség álarca mögé eddig sem rejtőző történész a könyv záróakkordjaiban tíz olyan szabályt ír le, amelyeket saját életében is alkalmaz. Itt az író közvetlen és személyes, mégsem tolakodó tanácsokat oszt meg velünk.

A kötet bibliográfiai adatai: Rutger Bregman: Emberiség. HVG könyvek, Budapest, 392.oldal. Fordító: Danyik Judit

Werlein Anna

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Gondolat

Münchhausen báró és az ő szindrómája

Karl Friedrich Hieronymus von Münchhausen báró, német katonatiszt, akinek neve a nagyotmondással forrott össze, 295 éve, 1720. május 11-én született.

Gondolat

Miért vagyunk illetve miért nem vagyunk kaukázusiak?

A paleontológiai leletek és a genetikai vizsgálatok egyértelműen azt mutatják, hogy az emberiség Afrikából származik. Nem kellene használnunk az ezt tagadó, elavult kifejezést.

Gondolat

Szifilisz vagy hibás gének?

VIII. Henrik betegségei

Gondolat

A szem és a látás a Bibliában

RÁCZ Péter

A látásra vonatkozó igehelyek és értelmezésük, szimbolikus jelentőségük a Bibliában.

Gondolat

Veszélyben az egyetemek autonómiája?

Tiltakozó közleményekkel „szavaznak” sorra az egyetemek az alapítványi átalakítás, illetve annak intézési módja ellen. Professzorok, munkatársak, hallgatók, legutóbb az MTA doktorai adtak ki hivatalos állásfoglalást. Megkérdeztünk „kívülállókat”, Freund Tamást, az MTA elnökét, Tillmann József filozófus, esztéta, egyetemi tanárt, Fleck Zoltán jogász, szociológust, tanszékvezető egyetemi tanárt a kialakult helyzetről, a folyamatról, illetve Fábián Istvánt, a debreceni egyetem korábbi rektorát is. Többen a tudományos és kutatómunka, az egyetemi autonómia ellehetetlenülésétől félnek, veszélyes ugyanis, ha ezek a szellemi műhelyek politikai irányítás alá kerülnek. Az MTA elnöke kiemelte az egyetemi autonómia tiszteletben tartásának és a döntések előtti tisztázó vitáknak a fontosságát.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Gondolat

Münchhausen báró és az ő szindrómája

Karl Friedrich Hieronymus von Münchhausen báró, német katonatiszt, akinek neve a nagyotmondással forrott össze, 295 éve, 1720. május 11-én született.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

PharmaPraxis

Modern kötszerek tudatos választása és alkalmazása a gyógyszertárban

LÉGRÁDI Péter

A megfelelő kötszer kiválasztásának alapja és fő célja, hogy az gyors és optimális sebgyógyulást eredményezzen, csökkentse a fájdalmat, kontrollálja a seb bakteriális állapotát, védjen az infekció ellen, abszorbeálja a sebváladékot, a lehető legkevésbé zavarja a beteget és javítsa az életminőséget. Az alábbi cikkben a modern sebtisztítás, -fertőtlenítés és -kötözés metódusát és eszközeit ismertetjük.

COVID-19

A COVID-19-el fertőzött betegek kórházi kibocsátásának feltételei

Avagy mikor hagyhatja el a beteg a kórházat és mikor érhet véget az otthoni karantén? Az Európai Betegségmegelőzési és Ellenőrzési központ (ECDC) az EU/EGT-tagállamok felkérésére készített útmutatása azokra a szempontokra tesz ajánlásokat, amelyek alapján az igazoltan COVID-19-fertőzött beteg biztonságosan (azaz fertőzésveszély nélkül) kibocsátható a kórházból, vagy megszüntethető otthoni izolációja.