Egészségpolitika

Pszichoterápia az interneten keresztül

2013. AUGUSZTUS 29.

Szöveg nagyítása:

-
+

Vajon lehetséges pszichoterápia az interneten keresztül? Első alkalommal végeztek összehasonlító kísérletet a Zürichi Egyetem kutatói arról, hogy az online pszichoterápia és a hagyományos „szemtől-szembe” terápia ugyanolyan hatékony-e. Korábbi vizsgálatok alapján a zürichi csapat feltételezte, hogy a két kezelés egyforma mértékben hatékony. Kísérletük nemcsak, hogy megerősítette a feltevésüket, hanem az online terápia eredményei éppenséggel meghaladták a várakozásokat. Hat terapeuta kezelt 62 beteget, akiknek a többsége közepesen súlyos depresszióban szenvedett. A betegeket két egyenlő csoportba osztották véletlenszerűen, és valamelyik terápiás formához rendelték őket. A kezelés nyolc terápiás találkozásból állt, s a különböző alkalmazott technikákat a kognitív viselkedésterápia eszköztárából választották ki, olyanokat, melyek elvégezhetőek szóban és írásban. Az online kezelt betegek egy előre meghatározott írásbeli feladatot is végrehajtottak terápiás egységenként - mint például a saját énképük lekérdezését. A páciensek név szerint ismerték a terapeutát. " A depresszió mértéke mindkét csoportban jelentősen csökkent," mondta Prof. Andreas Maercker, összegezve a tanulmány eredményeit. A kezelés végén, depressziót többé nem lehetett diagnosztizálni az online terápián résztvevő betegek 53 százalékának esetében - szemben a face-to-face terápia 50 százalékával. Három hónappal a kezelés befejezése után, a depresszió az online betegek esetében még tovább csökkent, míg kezelt hagyományosan kezelteknél ellentétes változást tapasztaltak: nem volt többé depresszió kimutatható az online terápiás betegek 57 százalékánál, míg a hagyományos terápián átesettek 42 százalékánál volt ugyanez elmondható. Mindkét betegcsoportban a kezeléssel és a terapeutákkal való elégedettség többé-kevésbé egyformán magas volt. Az online terápiában részt vevők 96 százaléka, míg a „hagyományos betegek” 91 százaléka minősítette a terapeutával való kapcsolatát „személyesnek”. Online kezelés során betegek hajlamosak voltak arra, hogy többször elolvassák a terapeuták közléseit, és szorgalmasabban végezték el „házi feladataikat” is. "Középtávon az online pszichoterápia még jobb eredményt hozhat. Vizsgálatunk bebizonyítja, hogy az internetes pszichoterápiás szolgáltatások a terápiás gondozás hatékony kiegészítői lehetnek," vonta le a következtetést Maercker. Szemlézte: elitmed.hu, Kolin Péter Forrás: https://www.ehealthnews.eu/

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Egészségpolitika

Van, ahová hajnali 3-kor érkeztek a revizorok

KUN J Viktória

A blokkolóórák után most már személyesen ellenőrök is figyelik, ki tartózkodik a kórházakban. Ki dolgozik, ki fekszik a kórházi ágyakon, és hogyan használják például a diagnosztikai képalkotókat. Bármely nap és a nap bármely órájában érkezhet a mobilegység. Figyelnek, ellenőrzik, leleplezik, „lógnak”-e az egészségügyben dolgozók.

Egészségpolitika

Módosításra szorul az új egészségügyi jogállásról szóló törvény

Mindenképpen módosításra szorul az új egészségügyi jogállásról szóló törvény – állították egybehangzóan munkajogász szakértők egy, az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvényről szervezett videókonferencián. Ahogy elfogadhatatlan ennyire méltatlan, elkapkodott, kidolgozatlan és indokolatlanul nehéz körülményeket teremteni, és ilyen választásra kényszeríteni valakit az élethivatását illetően.

Egészségpolitika

Már a csecsemőknél is diagnosztizálható a lelki zavar

Szülés körüli depresszió, az újszülött alvási, étkezési, figyelem zavara, a sok sírás, megannyi jelzés, amivel foglalkozni kell. A korábbi teóriákkal szemben nemcsak két éves kor után, hanem már egészen korai időszakban is figyelni kell és diagnózis is felállítható a kisbaba lelki problémájáról. A témában először rendeztek a napokban nemzetközi konferenciát Magyarországon, ahol több mint 240 előadást tartottak az érintett területek neves szakemberei.

Egészségpolitika

Gyerekek és gyermekeket várók, tervezők – szabad-e oltani?

Úgy tűnik ebben a hazai álláspont egyértelmű, de számos országban már kismamákat oltanak. A jelenlegi szakértői vélemények szerint az mRNS-oltások nem veszélyesek a terhes kismamákra, de klinikai kísérletek hiányában ezt mégsem lehet százszázalékos biztonsággal állítani. Magyarországon éppen ezért nem ajánlják az oltást várandósoknak, de az Egyesült Államokban, Izraelben, vagy Angliában a kismamákra bízzák a döntést. Gyermekeknek egyelőre sehol sem adnak vakcinát.

Egészségpolitika

Szakmai javaslat a Covid-19-járvány okozta tömeges megbetegedések és halálozások csökkentése érdekében hozandó intézkedésekre a negyedik hullámban

Tisztában vagyunk azzal, hogy a járvány elleni védekezésbe már mindenki belefáradt. Mégis, egészségügyi szakemberként tudjuk, hogy a Covid-19-járvány 4. hulláma során sem lesznek elkerülhetők a racionális korlátozó intézkedések. Hazánk jelenlegi átoltottsági szintjén a nyájimmunitás kialakulásával egyelőre nem számolhatunk, az ismét erősödő járvány a következő hónapokban több ezer áldozattal jár majd, elsősorban az oltatlanok között. Le kell számolnunk azzal a tévhittel is, hogy a beoltottság önmagában teljes biztonságot jelent! A hamis biztonságérzet az oltottak körében, a kiegészítő védelmi szabályok sutba dobása a járvány fellángolásának a melegágyát képezi az átoltottság mai szintje mellett.

Kapcsolódó anyagok

Klinikum

Az internet-addikció neurobiológiája

A potenciálisan problémás internethasználat világszerte egyre nagyobb aggodalomra ad okot, okai és következményei azonban még nem teljesen tisztázottak. Az internetfüggőség neurobiológiája (IA) nagy figyelmet kap a tudományos kutatásban. Az addikciót megelőző állapot összefügg a kulcsfontosságú neurotranszmissziós gének epigenetikai változásaival, írja a Scientific Reports tanulmánya.

Ember és környezet

Az antibiotikum-rezisztencia mérsékléséhez meg kell haladnunk az emberközpontúságot

Az antibiotikum-rezisztenciát gyakran keretezik az „Egy Egészség koncepción” keresztül – azaz olyan problémaként, amely az ember, más állatok és a környezet egészségének az egységével kapcsolatos.

Ember és környezet

Az antibiotikumok sötét oldala: humán mikrobiom- és egészségkárosító hatások

Bár az antibiotikumok felfedezése forradalmasította a fertőző betegségek kezelését, túlhasználatuk és helytelen alkalmazásuk globális antibiotikumrezisztencia-válsághoz vezetett. Használatuk számos negatív hatást gyakorol az emberi egészségre, például a bélmikrobiom módosításán keresztül. Az ezzel kapcsolatos ismereteket összegezte egy, a MicrobiologyOpen szaklapban megjelent tanulmány, az Impact of antibiotics on the human microbiome and consequences for host health.

Gondolat

Van traktora? Szokott aggódni? – Boldogságmérés Bhutánban

FILMKRITIKA eLitMed

Zurbó Dorottya és Arun Bhattarai második közös dokumentumfilmje a bhutáni bruttó nemzetiboldogság-mutató mögött rejlő emberi sorsokat mutatja be két lelkes, feladatukat lelkiismeretesen végző kérdezőbiztos munkáján keresztül.