Gondolat

Bevezetés a szomato-pszichoterápia szerteágazó világába

2019. MÁRCIUS 19.

Szöveg nagyítása:

-
+

2008 óta működik a Magyar Szomato-pszichoterápiás Egyesület, amely nemzetközi szervezetekkel együttműködésben több éve szomato-pszichoterápiás képzést is nyújt, rendszeres szakirodalmi referálókat szervez, e konferenciát szervez, és Szomato-pszichoterápiás Szemelvények címmel online folyóiratot is kiad. 2015-ben jelent meg Nick Totton kötete magyarul az Oriold és Társai Kiadó gondozásában, amelynek (magyarul némileg furán hangzó) címe „Egy bevezetés a szomato-pszichoterápiába” is talán azt kívánta kifejezni, hogy egy aktívan formálódó, gyorsan fejlődő és változó irányzatról van szó. A szomato-pszichoterápia szemléletében a test és az elme nem különválasztható jelenségek, hanem egyazon dolog, a testelme két aspektusa. Ám ebben a szemléletben mégis a test az elsődleges, a „bölcsebb fél”: a test, a testi élmény biztosíthatja a biztonság, az önbizalom, az önkontroll és a lelki gyógyulás és öngyógyítás lényeges elemeit az egyén számára. Így hát a modern szomato-pszichoterapeuták testi érzetekkel dolgoznak, bízva abban, hogy ez megnyugvást, levezetést vagy új testi-élményformák felfedezését eredményezi a klienseikben és esetleg öngyógyító folyamatokat indukál, vagy kiteljesedési törekvéseiket segíti. Analitikus irányzat lévén a trauma koncepciója szintén központi jelentőséggel bír a szomato-pszichoterápia világában. Feltételezésük szerint létezik egyfajta szomatikus memória, testi emlékezet, amely főként (az affektív-percepcionális mezőt is befolyásoló) kora-gyermekkori emlékeket őrzi. [Ám, kis részben, léteznek hamis traumaemlékek is, amelyek feltehetően egy valódi testi emlékből (pl. több gyerekkori agresszív pelenkacsere) torzulnak.] A szemléletben szintén központi elem egyfajta testi bölcsesség, öngyógyító mechanizmus, amely megfelelő feltételek mellett aktiválható. (E feltételezésében hasonlít a rogersi humanisztikus szemléletben öngyógyító potenciálként megfogalmazott jelenségre.) Rendkívül diverz és ezáltal széles eszköztárral rendelkezik, de talán a feltétel nélküli odafordulás, az itt-és-mostra történő fókuszolás (ebben a Eugene T. Gendlin fókuszolás módszerére vagy a divatos mindfulness-módszerekkel hasonlítható), a folyamatközpontú megközelítés és a testmunka mindegyik gyakorlatára jellemző. Habár alapvetően reichiánus irányzatnak tekinthető, a Reich által kidolgozott orgonelmélet, bionelmélet és sajátos karakterelmélet, energiaelmélet ma már nem jellemző a modern (neo-, vagy posztreichiánus) irányzatokra, mert a vizsgálatok Reich ezen felvetéseit cáfolták, továbbgondolták. Ám kiemelendő, hogy Reich tekinthető a szexuális forradalom atyjának, a klienseket nem fektette az analitikus díványra, hanem arra bátorította (kezdetileg érintés nélkül), hogy engedjék testi érzeteiket, késztetéseiket tudatosodni. Reich, Freuddal ellentétben, úgy vélte, hogy a neurózis a szociális struktúrák átalakításával megelőzhető és ehhez létezik a gyermekben egy önszabályzó felfedezés és önoktatás. (Illetve rendkívül korán felismerte a nácizmus káros hatásait is, ezért a Gestapo minden kötetét betiltotta és égette.) De a modern szomato-pszichoterápia a neo-, és posztreichánusok mellett a humanisztikus és transzperszonális pszichológiából, különböző keleti harcművészetekből és mozgásformákból, táncművészetből, a gyógytornából, a grofi transzlégzés gyakorlatából is merített. A kötet szerzője Nick Totton eredetileg pszichoanalitikus és neoreichiánus terapeuta, de később a szomato-pszichoterápia egyik jelentős elméletalkotója, több mint 30 év tapasztalattal bíró szomato-pszichoterapeuta. A kötetből kitűnik, hogy a modern szomato-pszichoterápia a megtestesülés filozófiája (szoma vagy szomatofilozófia) mellett az affektív idegtudományi eredményeket is követi és beépíti rendszerébe. A hiánypóltó kötet e munkákat (Perry, Lakoff, Porges, Schore Stern stb.) részletesen ismerteti és meggyőzően érvel amellett, hogy az érzelmek, az emlékezet és a szocializáció kapcsán is a test aktív szerepet játszhat lélektani működésünkben és éppen emiatt eddig nem feltárt beavatkozási pont is lehet. Perry feltételezése szerint a szomato-pszichoterápia a motoros-vesztibuláris emlékeket képes aktív módon befolyásolni és talán ebben rejlik sajátos gyógyító potenciálja. Nem tekinthető tehát egységes módszernek, de a rendkívül különféle szemléleti terekből merített elméleteket és gyakorlatokat talán éppen ez a felvetés (Perry) tudja összehozni. Az általános elképzelést támogatja az is, hogy szinte minden kultúrában található önkifejező, gyógyító vagy művészeti mozgásforma. (Tánc, harcművészet, jóga stb.) A kötet nem nyújt kész átfogó elméletet, de megrajzolja ennek körvonalait és tisztán lefekteti, hogy egy átfogó szomato-pszichoterápiás elmélet milyen feltételeknek szükséges, hogy megfeleljen. Jelenleg három átfogó elmélet létezik egymás mellett az irányzaton belül. A kiigazitási modell egyfajta korrektív szemlélet, amely a testelme saját gyógyulási képességit igyekszik mozgósítani. A trauma-modell, amely a traumatikus érzések és érzelmek testi lenyomataival dolgozik, a modern szemléletben igyekszik már elkerülni az intenzív emocionális levezetést, inkább erős konténert, bizalmat építve, érzékenyen közelíti ezen élményeket. Vegül a folyamatmodell, amely egyfajta nondirektív, kliensközpontú, testi-folyamatmódszer szintén a testelme öngyógyító bölcsességét kívánja felhasználni. Jellemzően egy terapeuta nem egy, hanem mindhárom elméleti keretet használja. Az irányzat termékeny eklektikusságát az alapfogalmakat tisztázó fejezet mellett a kötet által röviden ismertetett számos különféle (összességében több mint 25) gyakorlat és változat is kifejezi. Ezek közül több sajátos beállítódást igényel és így rendkívül kultúrafüggő, aminek következtében számukra, illetve általában a szomato-pszichoterápiás módszerek számára nehéz az evidence-based pszichoterápiában jelenleg elvárt „Effectiveness with Diverse Populations” feltétel teljesítése. Habár a testmunka minden szomato-pszichoterápiás módszer része, önmagában (ha hiányzik mögüle a pszichoterápiás elmélet, etika és szaktudás) nem tekinthető szomato-pszichoterápiának. A folyamatnak a megértés és a verbalitás is szerves része, a kötet elején ismertetett eset érzékletesen bemutatja ezt. A szomato-pszichoterápiára is természetesen érvényesek a nem-specifikus hatóelemek (goal consensus, empathy, alliance, positive affirmation, Therapist, congruence, cultural adoptation, expectations) és a terapeuta a pszichoterápia általános szakmai és etikai ismereteivel rendelkezik, emellett a kötet felsorolja azokat a sajátos tudásokat és készségeket, amelyeket specifikusan el kell sajátítania: taktilis érzékenység, saját testismeret, testolvasás, affektív ráhangolódás, testmunka és légzésmunka és a testi viszontáttétel felismerése. Ám a szerző (a kötet elején) kiemeli, hogy a szomato-pszichoterapeuták esetében különösen jelentős a terápiás szövetség és a terapeuta segítőkészsége és együttérzése. A kulturális elfogadottság kiemelt tényező. (És talán leginkább a modern, az ellenkultúra, a nyugati szexuális forradalom sajátos folyamatán átment és már a modern nyugati kultúrában szocializálódott egyén számára elfogadható. Azonban általánosságban elmondható, hogy a test, a testtel való terápia kulturálisan és politikailag is rendkívül érzékeny terület. ) A recenzáns számára a kötet második fejezete (módszer alapjai) mellett utolsó két fejezete volt a legizgalmasabb, amely a klinikai és etikai kérdéseket, a módszer jövőjét, illetve erős önkritikáját tartalmazza. Az érintés a legtöbb kultúrában és a nyugati kultúrában is csak speciális feltételek mellett megengedett (orvosi vizsgálat, családi vagy romantikus kapcsolat stb.). Habár számos szomato-pszichoterápiás technikai létezik, amely érintés nélkül dolgozik, a legtöbb módszer érintéssel, így a kötet ismerteti az érintés által kiváltott reakciókat és értelmezési kereteket,és emellett hangsúlyosan kiemeli az etikai és szakmai felelősséget, illetve, hogy csak a megfelelő kulturális közegben és erős terápiás szerződés esetén alkalmazható. (Érdekes, hogy az érintés kapcsán növekvő neurobiológiai kutatásokat nem ismerteti.) A kötet kiemeli a regresszió elkerülésének fontosságát, itt Bálint Mihály tanácsához nyúl vissza, mely szerint a regresszióban lévő klienseknél kifejezetten káros kiszolgálni azt az igényt, hogy a terapeuta többet tud vagy hatalmasabb a kliensnél, hiszen ez korlátozza a felhatalmazást és az önkontrollt. Az intenzív testi élményekkel való munka egyik veszélye a retraumatizálódás: a modern szemlélet már megfelelő óvatosságot, hosszú előkészületet javasol. Itt Ferenczi Sándor elméletére támaszkodik, aki kiemelte, hogy a trauma újraélésének helyzete jelentősen előkészített és megfelelően különböző kell legyen az eredeti helyzettől: a merev autoritás és az ellenségesség nem elfogadható. Gyakorlati szempontból Babette Rothschild tapasztalataira támaszkodik, aki a terapeuta-kliens közötti bizalmi kapcsolatot tartja elsődlegesnek, amely hosszú évek etikus munkájának eredménye lehet. Különösen ezt a módszert, de általában a szomato-pszichoterápiát mint intenzív pszichoterápiás módszert nem javasolja a szerző pszichotikus vagy prepszichotikus állapotban lévő kliensek számára. A kötet kiemeli, hogy különös körültekintéssel alkalmazható testi bántalmazást átélt vagy poszttraumás stressz zavarban szenvedő klienseknél is. A szomato-pszichoterápia jövője című fejezet kifejti, hogy a pszichoterápia történetében egy marginális és excentrikus módszerről van szó, amely rendkívül diverz gyakorlatokat foglal magában és számos visszaélés és tévedés is feltárásra került a történetében. A szerző szerint fejlődését nem biztos, hogy a modern pszichoterápiákra nehezedő (sokszor ellentmondásos feltételrendszerű) tudományos igazolási kényszerhez való igazodás segítheti, hanem olyan egységes elméleti keretrendszer kialakítása, mely jelentős kihívást jelent, mivel a verbális pszichoterápiákból keveset meríthet. „A halott fehér férfi aktor” című fejezet bátor önkritika, amely a többi pszichoterápiás irányzatra is nagyobb részt igaz: egyházszerű viselkedés, központi alakjai európai fehér férfiak, és elsősorban fehér, középosztálybeli nyugati ember számára testhezálló elméletek és gyakorlatok, a szerző szerint ezekkel fontos szembenézni és felülvizsgálni. A kötet jól olvasható, szépen tördelt, rengeteg találó idézet segíti a megértést. Erre szükség is van, mert még a pszichoterápia irodalmában jártas olvasó számára is számos új alapfogalom és koncepció kerül bevezetésre. Ezen felül lektorok (Szemerey Márton és Kántor Árpád) és a kiváló fordító (Gonda Xénia) számos lábjegyzetekkel segítik az olvasó eligazodását. Sokkal több, e recenzióban nem ismertetett eredeti felvetést tartalmaz a kötet, ezek közül pár már megcáfoltnak tekinthető, ezt a lektorok ki is emelik a kötet elején. Véleményem szerint a kötet összességében meggyőzően érvel amellett, hogy feltehetően maga a szemlélet, a test és a testi élmény mint önálló fogalom és beavatkozási lehetőség létjogosultsággal bírthat. Ellenérvként (bár erre részben a kötet is utal) talán az hozható fel, hogy régóta ismert, hogy koronként és kultúránként jelentősen változik a testi megnyilvánulások jelentése, amely mindig kontextusfüggő. [Marcell Mauss a Test technikáiban úszással és járással kapcsolatos példákon keresztül mutatja be, hogy a test használata is mennyire kor és kultúrafüggő. Norbert Elias arról ír, hogy az elmúlt századokban milyen jelentős átalakuláson ment át az étkezes és számos más testi viselkedés. Foucault a Szexualitás történetében részletesen ismerteti e folyamat szexualitást érintő részét, Steven Pinker pedig amellett érvel, hogy a Humanitáriánus forradalom hatására az agresszív megnyilvánulások összességében jelentősen csökkenek.] Feltehetően a testi jelenségek sohasem választhatóak le teljesen kultúráról, ahogyan a nyelv sem, a kötet mégis implicit amellett érvel, hogy önálló tartományként értelmezhető területről van szó. A recenzáns szerint a testtel való pszichoterápiás kísérleti munka, a test fenomenológiai kutatásának kibontakozása feltehetően akkor várható, amikor széles körben elfogadottá válik a kultúrában a jelenleg a testtel kapcsolatos tiltott jelenségek száma. Például az érintés a legtöbb kultúrában a legtöbb helyzetben tabu, számos pszichoterápiás iskolában a terápiás szerződés megszegésével egyenértékű. Számos foglalkozás megérinti a testet (orvos, masszőr, tánctanár stb.), de nem kezeli az így kiváltott lélektani hatásokat, a szomato-pszichoterápia erre is felhívhatja a figyelmet. (Persze várhatóan mindig is jelentős kulturális eltérések lesznek az érintés és más testi megnyilvánulások kontextusfüggő jelentésében. A köteti is kiemeli, hogy az érintéssel való munka kényes, sok előkészítést igényel, és nem mindig alkalmazható.) Elképzelhető, hogy az önfejlesztő, kísérletező testi-tudatosságot célzó bátor kiscsoportok munkájában történhet áttörés (talán ilyen lehet a hazai Goda féle Weight-Flow-Contact vagy a francia Underscore Research Series), de az irányzat talán meríthet a mindfulness-, az affektív idegtudományok és a pszichedelikumok „body-manifesting” kutatásaiból és eredményeiből is, illetve a megtestesülés (embodiement) kapcsán a filozófiából egyre inkább a lélektan és az orvoslás területére is átgyűrűző írásokból. Habár a kötet egyes fogalmai, kifejtései megütközést kelthet a szigorúan természettudományos szemléletű olvasókban, bizonyos felvetései nehezen hagyhatóak figyelmen kívül, így széles körben ajánlható, nem csak orvosok, pszichoterapeuták, hanem masszőrök, táncosok, illetve talán a lélektan iránt érdeklődő mindennapi ember számára is. Nick Totton: Egy bevezetés a szomato-pszichoterápiába (Fordította: Gonda Xénia) Budapest, Oriold és Társa Kiadó, 274 oldal, 2015 3300HUF Brys Zoltán 2019.március 18.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Gondolat

Münchhausen báró és az ő szindrómája

Karl Friedrich Hieronymus von Münchhausen báró, német katonatiszt, akinek neve a nagyotmondással forrott össze, 295 éve, 1720. május 11-én született.

Gondolat

Miért vagyunk illetve miért nem vagyunk kaukázusiak?

A paleontológiai leletek és a genetikai vizsgálatok egyértelműen azt mutatják, hogy az emberiség Afrikából származik. Nem kellene használnunk az ezt tagadó, elavult kifejezést.

Gondolat

A szem és a látás a Bibliában

RÁCZ Péter

A látásra vonatkozó igehelyek és értelmezésük, szimbolikus jelentőségük a Bibliában.

Gondolat

Szifilisz vagy hibás gének?

VIII. Henrik betegségei

Gondolat

Veszélyben az egyetemek autonómiája?

Tiltakozó közleményekkel „szavaznak” sorra az egyetemek az alapítványi átalakítás, illetve annak intézési módja ellen. Professzorok, munkatársak, hallgatók, legutóbb az MTA doktorai adtak ki hivatalos állásfoglalást. Megkérdeztünk „kívülállókat”, Freund Tamást, az MTA elnökét, Tillmann József filozófus, esztéta, egyetemi tanárt, Fleck Zoltán jogász, szociológust, tanszékvezető egyetemi tanárt a kialakult helyzetről, a folyamatról, illetve Fábián Istvánt, a debreceni egyetem korábbi rektorát is. Többen a tudományos és kutatómunka, az egyetemi autonómia ellehetetlenülésétől félnek, veszélyes ugyanis, ha ezek a szellemi műhelyek politikai irányítás alá kerülnek. Az MTA elnöke kiemelte az egyetemi autonómia tiszteletben tartásának és a döntések előtti tisztázó vitáknak a fontosságát.

Kapcsolódó anyagok