Egészségpolitika

Fogyókúra okos telefonnal

2013. ÁPRILIS 18.

Szöveg nagyítása:

-
+

Mindeddig online élelmiszer-napló, vagy hagyományos papír alapú változat szolgált arra, hogy a fogyókúrázók kontrollálják napi élelmiszer bevitelüket, s ezen belül kiemelten a kalória bevitelt. A My Meal Mate okostelefon alkalmazás új eszköz ezen a területen: hatékonyságát összevetették a kutatók a hagyományos módszerekkel. A My Meal Mate nevű alkalmazás lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy figyelemmel kísérjék a táplálékbevitelt és a testmozgást, és ha beállítanak egy súlyvesztési célt, akkor a központi szerver heti frissítést küld, ami testre szabja a következő hét egyes napjaira az étkezést, és az elvégzendő gyakorlatokat. Lényegesnek tűnik az átlagos használat periodicitása közötti különbség: míg a honlapot és a papír naplót tipikusan hetente egyszer nézték meg és töltötték ki a fogyókúrázók, addig az okostelefon alkalmazás használatára minden második napon sor került. Ennek eredményeképpen a kutatás 6 hónapja alatt a My Meal Mate alkalmazói átlagosan 4,6 kg-ot fogytak, szemben a 2,9 kg (papír alapú) és 1,3 kg (online) napló felhasználókkal. A kísérleti vizsgálat eredményeit a Journal of Internet Medical Research oldalain tették közzé. A Brit Egészségügyi Minisztérium számításai szerint az NHS elhízás következtében keletkező közvetlen költségei 1,5 milliárd font évente, és a becslések szerint 40.000 ember hal meg évente az elhízás következtében. "Az okostelefon technológiát jól lehet hasznosítani az egészség érdekében, hiszen az emberek általában nem tudják, hogy hány kalóriát esznek naponta. A My Meal Mate nagyon sokat segítette az embereket, hogy figyelemmel kísérhessék az élelmiszer-bevitelt, és ennek eredményeként jelentős mennyiségű fogyást érhessenek el," mondta Janet Cade, a School of Food Science and Nutrition professzora, aki vezeti a projektet. "A címkézés az élelmiszerek csomagolásán segítheti az embereket az értelmes élelmiszer-választásban, de alkalmatlan arra, hogy figyelembe vehessék a nap folyamán fogyasztott különféle ételek kumulatív hatásait. Az étkezési napló vezetése lehetővé teszi számunkra, hogy kiderüljön, hol van a hiba étkezési szokásaikban, és az új mobiltelefonos alkalmazás bizonyult a leghatékonyabb eszköznek erre” tette hozzá Cade professzor. Eltérően más jelenleg elérhető okostelefon alkalmazásoktól, a My Meal Mate az első ingyenes alkalmazás, amely tartalmaz egy brit élelmiszer-adatbázist. Ez lehetővé teszi, hogy a felhasználók könnyen és értő módon feltérképezzék saját étkezési szokásaikat. Ez egyben az első olyan alkalmazás, amely ingyenesen letölthető az NHS Choices honlapról. A pilot vizsgálatban 128 túlsúlyos önkéntes vett részt. Három csoportra osztották őket, s az egyes csoportok különféle ellenőrzési módszert használtak. Az egyes módszerek használatának sajátosságait, továbbá a testsúlyt, és más fiziológiai paramétereket követtek nyomon hat hónapon keresztül. "Bár arra nem számíthatunk, hogy a kísérletünk résztvevői a My Meal Mate alkalmazást mostantól már naponta használni fogják, egész életük során, azt mégis valószínűsíthetjük, hogy a kutatás hat hónapja kialakított náluk egy olyan készséget, megalapozott egy olyan tudást, és nem utolsósorban rögzített egy olyan rutint, hogy a jövőben sokkal könnyebben és hatékonyabban képesek lesznek kontrollálni saját étrendjüket, jobban megértve az adagok, a tápanyagtartalom és a testmozgás hatásának jelentőségét, "mondta Michelle Carter, a tanulmány vezető szerzője. A My Meal Mate alkalmazás most már ingyenesen letölthető az Android OS-t használó okostelefonokra a Google Play Store-ból is. Szemlézte: elitmed.hu, Kolin Péter Forrás: https://www.ehealthnews.eu/

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Egészségpolitika

Van, ahová hajnali 3-kor érkeztek a revizorok

KUN J Viktória

A blokkolóórák után most már személyesen ellenőrök is figyelik, ki tartózkodik a kórházakban. Ki dolgozik, ki fekszik a kórházi ágyakon, és hogyan használják például a diagnosztikai képalkotókat. Bármely nap és a nap bármely órájában érkezhet a mobilegység. Figyelnek, ellenőrzik, leleplezik, „lógnak”-e az egészségügyben dolgozók.

Egészségpolitika

Módosításra szorul az új egészségügyi jogállásról szóló törvény

Mindenképpen módosításra szorul az új egészségügyi jogállásról szóló törvény – állították egybehangzóan munkajogász szakértők egy, az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvényről szervezett videókonferencián. Ahogy elfogadhatatlan ennyire méltatlan, elkapkodott, kidolgozatlan és indokolatlanul nehéz körülményeket teremteni, és ilyen választásra kényszeríteni valakit az élethivatását illetően.

Egészségpolitika

Már a csecsemőknél is diagnosztizálható a lelki zavar

Szülés körüli depresszió, az újszülött alvási, étkezési, figyelem zavara, a sok sírás, megannyi jelzés, amivel foglalkozni kell. A korábbi teóriákkal szemben nemcsak két éves kor után, hanem már egészen korai időszakban is figyelni kell és diagnózis is felállítható a kisbaba lelki problémájáról. A témában először rendeztek a napokban nemzetközi konferenciát Magyarországon, ahol több mint 240 előadást tartottak az érintett területek neves szakemberei.

Egészségpolitika

Gyerekek és gyermekeket várók, tervezők – szabad-e oltani?

Úgy tűnik ebben a hazai álláspont egyértelmű, de számos országban már kismamákat oltanak. A jelenlegi szakértői vélemények szerint az mRNS-oltások nem veszélyesek a terhes kismamákra, de klinikai kísérletek hiányában ezt mégsem lehet százszázalékos biztonsággal állítani. Magyarországon éppen ezért nem ajánlják az oltást várandósoknak, de az Egyesült Államokban, Izraelben, vagy Angliában a kismamákra bízzák a döntést. Gyermekeknek egyelőre sehol sem adnak vakcinát.

Egészségpolitika

Szakmai javaslat a Covid-19-járvány okozta tömeges megbetegedések és halálozások csökkentése érdekében hozandó intézkedésekre a negyedik hullámban

Tisztában vagyunk azzal, hogy a járvány elleni védekezésbe már mindenki belefáradt. Mégis, egészségügyi szakemberként tudjuk, hogy a Covid-19-járvány 4. hulláma során sem lesznek elkerülhetők a racionális korlátozó intézkedések. Hazánk jelenlegi átoltottsági szintjén a nyájimmunitás kialakulásával egyelőre nem számolhatunk, az ismét erősödő járvány a következő hónapokban több ezer áldozattal jár majd, elsősorban az oltatlanok között. Le kell számolnunk azzal a tévhittel is, hogy a beoltottság önmagában teljes biztonságot jelent! A hamis biztonságérzet az oltottak körében, a kiegészítő védelmi szabályok sutba dobása a járvány fellángolásának a melegágyát képezi az átoltottság mai szintje mellett.

Kapcsolódó anyagok

Idegtudományok

Az ételzaj elcsendesítése az agyban

SZEMLE eLitMed

A fogyókúrás szerként egyre népszerűbb GLP-1-receptoragonisták révén az agykutatók egyre többet tudnak arról, hogyan működik az étvágy, az élvezet vagy az addikció.

Hírvilág

Tíz felnőttből kilenc próbált meg lefogyni az elmúlt öt évben

Egy friss amerikai kutatás szerint az elmúlt öt évben tíz felnőttből kilenc próbált lefogyni valamilyen módon. A megkérdezettek több mint fele jelenleg is szeretne karcsúsodni, ugyanakkor a válaszadók csak alig több mint negyede volt biztos abban, hogy meg is tudja ezt tenni.

Gondolat

Kétpetéjű ikrekből egypetéjű ikrek – Elcserélt fivérek Kolumbiában

FILMKRITIKA eLitMed

A Netflixen streamelhető Véletlen szülte ikrek (The Accidental Twins) című dokumentumfilm bemutatja Jorge, Carlos, William és Wilber történetét, akik 25 évesen jöttek rá, hogy egy bogotai kórházban történt hiba miatt nem saját ikertestvérükkel nőttek fel, hanem valaki máséval.

Hírvilág

Március 4. az elhízás elleni világnap: A bélflóra lehet a fogyókúra titkos fegyvere

Március 4-én, az elhízás elleni világnapon a figyelem középpontjában az elhízás globális problémája és annak egészségügyi következményei állnak. Az esemény rávilágít, hogy az elhízás nem csupán esztétikai kérdés, hanem komoly egészségügyi kockázatokat rejt magában.