Influenza: sztatinokkal elkerülhető a halálos szövődmény?
2011. AUGUSZTUS 15.
2011. AUGUSZTUS 15.
Szöveg nagyítása:
A koleszterinszint csökkentésére alkalmazott sztatinok jelentősen csökkentették a halálozás kockázatát a szezonális influenza miatt kórházba került emberek körében, ami azt jelzi, hogy a szer segíti a szervezetet a fertőzéssel való megküzdésben - jelentették be amerikai kutatók. Meredith Vandermeer oregoni kutató és az amerikai járványügyi hatóság, a CDC munkatársai 2800, szezonális influenza miatt 2007-2008-ban kórházba került ember egészségügyi adatait elemezték. A betegek közül 801 szedett sztatint, közülük 2,1 százalék halt meg, míg azok közül, akik nem szedték a szert, 3,2 százalék. Az amerikai Fertőző Betegségek Társaságának találkozóján Vandermeer elmondta, hogy korábbi tanulmányok is jelezték: a sztatinok segítik az influenzás betegek felépülését, mert csökkentik a gyulladást, melyet a fertőzés kivált a szervezetben. Az influenzás betegeknél gyakran igen gyors és erős gyulladásos választ vált ki a vírusfertőzés, időnként ez okozza halálukat. Ezt a túlzott reakciót csökkenthetik a sztatinok. Az előzetes eredmények után további, kiterjedtebb vizsgálatot terveznek a kutatók. Forrás: CDC/AP/Reuters Tanulmány: Statin drugs may lower deaths from flu: study
Hírvilág
A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.
Hírvilág
Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.
Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).
Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.
A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.
Világviszonylatban a stroke a harmadik vezető halálozási és rokkantsági ok. Korábbi vizsgálatok szerint az alacsony társadalmi-gazdasági státusz (TGS) – függetlenül attól, hogy azt országok között vagy országokon belül mérik – összefüggésbe hozható a stroke fokozott kockázatával, a súlyosabb stroke-kal és a rossz kimenetellel, beleértve a magasabb halálozást és a súlyosabb rokkantságot.
Hírvilág
A halálos kór egy súlyos stádiumából fordult vissza és választotta a gyógyulás útját a CANØSSA könyv és a hozzá kapcsolódó, terápiás céllal írt zenemű szerzője. A könyv a betegséghez vezető utat, a betegség, a teljes legyengülés és hitehagyottság fázisait, majd a visszatérés katarzisát írja meg.
Helyünk a világban
Az EUROSTAT április végén közzétett legfrissebb adatai szerint Magyarországon 2021-ben valamivel több mint 60 ezer ember halála lett volna elkerülhető megfelelő gyógykezeléssel vagy prevencióval. Ez Tatabánya lakosságszáma.
A téli időszak köztudottan kedvez a felső légúti megbetegedéseket kiváltó kórokozóknak. Ha el szeretnénk kerülni a betegséget, elsősorban az immunrendszerünk erősítésére kell fókuszálnunk. Ezt teljesen természetes módon, gyógynövényekkel is megtehetjük.
Sztatinkezelés vesebetegekben: mit, mennyit, mikor?
Tetőzött az influenza
1.
2.
3.
4.
5.
1.
2.
3.
4.
Klinikum
Véletlen folytán, egy egyszerű vérvétellel derülhet ki az egyik legsúlyosabb gyerekbetegség5.
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás