Hírvilág

Tetőzött az influenza

2012. FEBRUÁR 26.

Szöveg nagyítása:

-
+

Csaknem húsz európai országban gyorsult az influenza terjedése, néhány országban viszont úgy tűnik, a járvány már elérte csúcspontját - adta hírül az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) hivatalos Facebook-oldalán szombaton. Az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ legfrissebb jelentése szerint a 2011/12-es influenzaszezon az elmúlt évekhez képest később kezdődött, a terjedés iránya továbbra sem rajzolódik ki egyértelműen. Február 13. és 19. között az influenza terjedése tizenkilenc európai országban erősödött, míg Bulgária, Málta és Olaszország két egymást követő héten is csökkenő trendről adott jelentést, így feltételezhető, hogy ezek az országok már túljutottak az influenzajárvány csúcsán - írta az ÁNTSZ. A hetedik héten tizenegy országból jelentették az influenza terjedését: Magyarország mellett a szomszédos Ausztriából és Szlovéniából, továbbá Belgiumból, Észtországból, Franciaországból, Görögországból, Olaszországból, Norvégiából, Portugáliából, valamint Spanyolországból. A figyelőszolgálatban részt vevő orvosok által beküldött minták csaknem felében mutatták ki az influenzavírust. A bizonyítottan influenza okozta megbetegedések közel 96 százalékáért az influenza A vírus volt felelős, a többi esetben az influenza B vírust mutatták ki. Az idei szezonban terjedő influenza A(H3) és B vírusok "genetikai, illetve antigénszerkezeti tulajdonságaik alapján" egyre inkább különböznek a 2011/12-es szezonális influenza elleni védőoltásban található törzsektől, így az Egészségügyi Világszervezet a következő szezonra már más összetételű vakcinára tett javaslatot - olvasható az ÁNTSZ jelentésében. Az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ január elején jelezte, hogy Európában megkezdődött az influenzajárvány. Magyarországon az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) múlt szerdán jelentette be, hogy Magyarországon is átlépte a járványküszöböt az influenzaszerű megbetegedések száma. Az OEK ezen a héten már arról számolt be, hogy az elmúlt héten országos, de területenként eltérő intenzitású influenzajárvány bontakozott ki Magyarországon. MTI

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Klinikum

Autológ haematopoeticus őssejt-transzplantáció NMOSD-ben

A neuromyelitis optica spektrumbetegség (NMOSD) a központi idegrendszert érintő autoimmun betegség. Az NMOSD-t visszatérő opticus neuritisek, hosszú gerincvelői szakaszt érintő transzverz myelitis (LETM), agytörzsi és diencephalont érintő eltérések, kontrollálhatatlan hányás és csuklás, valamint narcolepsia jellemzik.

Hírvilág

Így védekezhetünk gyógyszer nélkül a megfázás, fertőzések ellen

A téli időszak köztudottan kedvez a felső légúti megbetegedéseket kiváltó kórokozóknak. Ha el szeretnénk kerülni a betegséget, elsősorban az immunrendszerünk erősítésére kell fókuszálnunk. Ezt teljesen természetes módon, gyógynövényekkel is megtehetjük.

PharmaPraxis

Az egészségügyi kockázatértékelés hozzájárul a praxis fenntarthatóságához

Milyen haszonnal jár az egészségügyi kockázatértékelés bevezetése egy időpontalapú modellt alkalmazó közforgalmú patika munkafolyamatába?

Hírvilág

Hétvégi lapszemle: a következő világjárványt okozó X-betegség

LAPSZEMLE eLitMed

Ecstasy-val a PTSD ellen; a demencia módosítható rizikófaktorai; a legnagyobb veszélyt jelentő vírusok és baktériumok; nevelőszülők életvitelét ellenőrző szűrés Magyarországon. Hétvégi lapszemle – külföldről és itthonról.