Részletes keresés

Kérjük, állítsa be a paramétereket!


 

Találatok száma: 812

Hivatásunk

2020. JÚNIUS 22.

„Nem tudunk elégszer köszönetet mondani”

KUN Viktória

A Covid-19 okozta helyzet talán a szakdolgozók számára okozta a legnagyobb megpróbáltatást. Minden túlzás nélkül láthatatlan hősökként talán ők vállalták fel a legkomolyabb terhét az elmúlt időszaknak. Ezt látva megannyi innovatív gyógyszercég igyekezett segíteni önmagában is jelentős adományokkal, közös szervezetük, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete ezenfelül egy közös támogatásban is gondolkodott. Olyanban, ami nem feltétlenül és közvetlenül a vírus elleni küzdelmet érinti, hanem a járvány okozta problémákon tud segíteni. Ezért úgy döntöttek, 1000 táblagéppel támogatják az egészségügyi szakdolgozók gyermekeinek otthoni tanulását, ehhez pedig további támogatókat, a Samsungot és a Magyar Telekomot is megnyerték partnernek.

Ideggyógyászati Szemle

2020. MÁJUS 30.

A SARS-CoV-2 koronavírus által okozott COVID-19-járvány neurológiai vonatkozásai

BERECZKI Dániel, STANG Rita, BÖJTI Péter, KOVÁCS Tibor

A SARS-CoV-2 koronavírus által okozott COVID-19- jár­vány 2020 tavaszára világszerte elterjedt, gyors és haté­kony reakciót igényelve össztársadalmi szinten, és az egész­­ségügyi ellátás szervezésében is. A COVID-19 fő tünetének a lázat, a köhögést és a nehézlégzést tartják. A légzőszervi érintettségen túl a fertőzés egyéb panaszokat és tüneteket is okozhat. Az eddigi adatok alapján neuro­lógiai jellegű panaszok és tünetek a kórházba kerülő COVID-19-betegek 30–50%-ánál előfordulnak, és gyakrabban jelentkeznek a súlyos állapotú eseteknél. Leírtak a COVID-19-hez társuló klasszikus akut neurológiai kórképeket is. A COVID-19-ellátásra fókuszáló egészségügyi ellátórendszerekben az egyéb akut ellátást igénylő kórképek szakellátásának visszaesését figyelték meg. A COVID-19-járvány során fontos feladat a krónikus neurológiai kórképekben szenvedők folyamatos ellátásának biztosítása is. A jövő feladata lesz a COVID-19 járvány által az egyéb neurológiai kórképekre kifejtett hatások felmérése, valamint annak megítélése, hogy a SARS-CoV-2 koronavírus által okozott fertőzés járhat-e késői neurológiai szövődményekkel.

Hírvilág

2020. MÁJUS 16.

Operatív törzs: nyilvánosak a hétfőtől érvényes védelmi intézkedések

Megjelent a Magyar Közlönyben a hétfőtől hatályos - Budapest kivételével az egész országra érvényes - védelmi intézkedéseket tartalmazó kormányrendelet - közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa a szombati online sajtótájékoztatón.

Járványügy

2020. MÁJUS 14.

Diabetológus megjegyzése

A teljes magyar lakosság nagyjából 10%-a érintett cukorbetegség szempontjából. Sajnos, ahogy a legtöbb fertőző betegség lefolyását, a COVID-19-ét is jelentősen rontja a cukorbetegség. A cukorbetegség a COVID-19 fertőzés letalitását 50%-al növeli. A népbetegségnek számító cukorbetegség csak úgy, mint a súlyos tünetekkel járó koronavírus fertőzés gyakrabban érinti az egyébként is idősebb, polimorbid és ezért esendőbb betegeket. A két betegség között ezen kívül is számos kapcsolat lehet (ACE-2 expressio, DPP4, immunrendszer), mely a szemle tömören összegez. Maga a COVID-19 is rontja a glikaemiás paramétereket, ugyanis egyaránt károsítja az inzulinszekréciót és fokozza az inzulinrezisztenciát. Ez összhangban van azzal régi megfigyeléssel, mely szerint a lázzal járó betegségek esetén eddig is hasonló jelenséget láttunk.

Járványügy

2020. MÁJUS 14.

Mi lesz majd „normális” a koronavírus után?

Jogosan állapítja meg a cikk szerzője, hogy ebben a tekintetben senki nem tud akár rövid vagy hosszú távú prognózist mondani. Nem tudhatjuk, hogy a régi struktúrák és beidegződések hogyan változnak meg a napjainkban lejátszódó események hatására. Bizonyos kérdések azonban olyan válaszadási kényszereket tesznek nyilvánvalóvá, amelyekből mégis képet alkothatunk a jövőt illetően. Ezek a kérdések: az idő gyorsulása, az új klinikai irányelvek, az egészségügyi dolgozók munkakörülményei, az orvos-beteg kapcsolat változása, készenlét a veszélyekkel szemben és a társadalmi egyenlőtlenségek.

Járványügy

2020. MÁJUS 14.

Semmilyen orvosi kezelést ne hagyjunk abba!

Többeket távol tart mind az orvosi vizittől, mind a korábban szedett gyógyszereiktől a korona vírus okozta bizonytalan helyzet. Orvosokat, pácienseket egyaránt. Sokakat az interneten keringő álhírek rémítenek el, másoknak a személyes találkozás, a kórházba belépés maga a mumus. Most valamennyi szakember arra hívja fel a figyelmet, hogy minden olyan kezelésre, diagnosztikára és gyógyszeres terápiára szükség van, amelyek elmulasztása a későbbiekben tartós egészségkárosodást, vagy akár életveszélyes következményekkel járhat. Legyen az egy vérnyomáscsökkentő készítmény, vagy akár tényleg akár egy életmentő daganat ellenes terápia.

Járványügy

2020. MÁJUS 11.

A COVID-19-el fertőzött betegek kórházi kibocsátásának feltételei

Avagy mikor hagyhatja el a beteg a kórházat és mikor érhet véget az otthoni karantén? Az Európai Betegségmegelőzési és Ellenőrzési központ (ECDC) az EU/EGT-tagállamok felkérésére készített útmutatása azokra a szempontokra tesz ajánlásokat, amelyek alapján az igazoltan COVID-19-fertőzött beteg biztonságosan (azaz fertőzésveszély nélkül) kibocsátható a kórházból, vagy megszüntethető otthoni izolációja.

Járványügy

2020. MÁJUS 08.

Több mint 30 koronavírus elleni kutatási projektben vesz részt a Szegedi Tudományegyetem

Két hónap alatt harmincnál is több orvos- és élettudományi projektet kezdeményeztek a Szegedi Tudományegyetemen a koronavírussal kapcsolatban. Az SZTE részt vesz egy ígéretes antivirális szer klinikai vizsgálatának előkészítésében, emellett az intézmény átfogó genetikai kutatást indított és tömeges szűrési módszerek fejlesztésében is közreműködik. A kutatások a betegség minden szakaszára kiterjednek, kezdve a megelőzéstől és a diagnosztikától a korai és intenzív terápiákon át egészen a rehabilitációig.

Járványügy

2020. MÁJUS 07.

A dohányzás COVID-19 esetében sem tesz jót a légutaknak

Az American Journal of Respiratory Critical Care Medicine április 24-i elektronikusan megjelent közleményében a szerzők tudományosan bizonyították, hogy a dohányzás fokozza a tüdőben a SARS-CoV-2 receptoraként működő ACE2 gén expresszióját.

Járványügy

2020. MÁJUS 06.

A renin-angiotenzin-aldoszteron rendszert gátló gyógyszerek és a Covid-19 kockázata

A közlemény eredményei alapján, az 5 vizsgált, leggyakrabban alkalmazott vérnyomáscsökkentő gyógyszercsoport közül egyik sem növelte jelentősen a pozitív Covid-19 tesztnek a valószínűségét, illetve, hogy a pozitív teszteredményű betegek között súlyosabb lesz a betegség lefolyása.