Részletes keresés

Kérjük, állítsa be a paramétereket!


 

Találatok száma: 863

Hivatásunk

2014. DECEMBER 10.

Csak az önzőnek nincs vigasztalása

NAGY Zsuzsanna

Polcz Alaine 1922. október 7-én született Kolozsváron. A második világháború szörnyűségeiből szabadulva pszichológiaszakra iratkozott be. Férje, Mészöly Miklós, neves ellenzéki író. Polcz Alaine 1949-2001 között felnőtt betegekkel folytatott művészetterápiát, majd a beteg, haldokló gyermekek és hozzátartozóik pszichológusaként gyermek-ideggondozóban játékdiagnosztikával foglalkozott, játékteszteket dolgozott ki, a SOTE II. Sz. Gyermekklinikáján. Igen jelentős műveket publikált a gyerekek haláltudatáról. Tanatológiai, pszichológiai munkái kézikönyveknek számítanak. A magyar hospice mozgalom megalapítása és elindulása is a nevéhez köthető: 1991-ben megalapította a Magyar Hospice Alapítványt, melynek elnöki tisztségét is ellátta. 1997-ben útjára indította a Kharón Thanatológiai Szemlét, melynek alkotó szerkesztője volt.

Hírvilág

2014. NOVEMBER 20.

Elhízás és dohányzás

Az elhízás majdnem akkora költségeket ró a világra, mint a dohányzás

Gondolat

2014. NOVEMBER 11.

A világ semmi, a világ minden

Albert Camus francia író, filozófus 1913. november 7. - 1960. január 4.

Hírvilág

2014. NOVEMBER 10.

Bohém csavargó

Színházi előadás a Gyermekmentő Szolgálat javára

Nővér

2014. OKTÓBER 30.

Az észlelt szülői kompetencia vizsgálata hospitalizált gyermekek szüleinek körében

MIKLÓSI Mónika, PERCZEL FORINTOS Dóra

A vizsgálat célja: A szülő vélekedése arról, hogy mennyire képes szülői feladatait hatékonyan ellátni kórházban kezelt gyermeke mellett, fontos szerepet játszik az alkalmazkodásban; ennek vizsgálatára azonban magyar nyelven nem rendelkezünk megfelelő mérőeszközzel. Tanulmányunk célja az „Észlelt Szülői Kompetencia a Kórházban Kérdőív” (The Parental Belief Scale for Parents of Hospitalized Children; PBS; Melnyk, 1994) kérdőív magyar nyelvű változatának elkészítése volt, mely a szülő vélekedésit vizsgálja kórházban kezelt gyermeke lehetséges reakcióiról és saját szülői szerepéről.

Nővér

2014. OKTÓBER 30.

Gyermekkori malnutríció és a terápiás lehetőségek

GELENCSÉR Erzsébet

A malnutríció nagyon fontos klinikai eltérés a gyermekkorban. Az alultápláltság megnöveli a fertőzések kockázatát, megnöveli a kórházi tartózkodás idejét és az egészségügyi kiadásokat is. Emellett a gyermekek kognitív fejlődésére is negatív hatással van. A malnutríció kockázatának a szűrésére a STRONG egy új módszer. Ennek az előnye, hogy néhány perc alatt elvégezhető és nem igényel mérést, követést.

Gondolat

2014. OKTÓBER 29.

Akaraterő újrafelfedezése

A szerzőpáros meglátása szerint a modern személyiségelméletek főleg strukturális mechanizmusokra épülnek, míg az akaraterő modellje „termodinamikai” szemléletű. Radikális felvetésük szerint az én-tudat is az önszabályozás érdekében jött létre, és az önszabályozás eszközeként érthető meg. Kifejtik, hogy az akaraterő okos és szisztematikus növelése jó beavatkozási pont lehet mind az egyén önfejlesztési kísérleteiben, mind pedig nevelési kérdésekben.

Hírvilág

2014. OKTÓBER 22.

Jonas Salk, a gyermekek megmentője

Jonas Salk amerikai mikrobiológus, a gyermekbénulás elleni szérum feltalálója 100 éve, 1914. október 28-án született.

Klinikum

2014. OKTÓBER 19.

Új eredmények a gyermekkori reumatológiai és immunhiányos állapotok területén

A Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénye IMMUNOLÓGIAI ÉS REUMATOLÓGIAI KÓRKÉPEK GYERMEKKORBAN Tudományos ülés 2014. NOVEMBER 21

Gondolat

2014. OKTÓBER 17.

Heim Pál emlékezete

Heim Pál gyermekorvos, a korszerű hazai csecsemőgyógyászat megteremtője 85 éve, 1929. október 23-án halt meg