Hírvilág

Szöveg nagyítása:

-
+

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) egészségügyi munkáját támogatja a budapesti Vígszínház Lumpáciusz Vagabundusz című, december 19-i előadása. Az 1990-ben alakult Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Magyar Egyesület célja a fizikailag és értelmileg sérült, az árva és rászoruló gyermekek felkarolása, életkörülményeik javítása, gyermekintézmények segítése. Évente több karitatív célú rendezvényt szerveznek, amelyek bevételéből a hátrányos helyzetű, beteg, árva gyermekeket támogató tizenkét programjukat működtetik. A szervezet egészségügyi programjának keretében évente két alkalommal önkéntesekből álló orvos- és szakembercsoport utazik a romániai Hargita megyébe, ahol óvodákban és iskolákban vizsgálják, gyógykezelik a rászoruló gyermekeket, valamint nőgyógyászati kamiont és mozgó fogászati rendelőt működtetnek. Az önkéntes orvosok tavaly több mint 10 ezer vizsgálatot végeztek Erdélyben. A hagyományoknak megfelelően az NGYSZ idén is megtartja jótékonysági estjét. Az Eszenyi Enikő rendezte Lumpáciusz Vagabundusz című kétrészes zenés előadásban mások mellett Stohl András, Lengyel Tamás, Lukács Sándor, Hegyi Barbara, Hevér Gábor, Kerekes József és Danis Lídia lép színre - közölte a szervezet. A Johann Nepomuk Nestroy műve nyomán készült darab címszereplője Lumpáciusz Vagabundusz. A bohém csavargó ivásra és kártyázásra csábítja a fiatalokat, akik nem akarnak dolgozni, csak szórják a pénzt. Heltai Jenő 1943-ban írt verses vígjátékát a Vígszínház színpadán új, mai feldolgozásban láthatja a közönség. Forrás: MTI 2014. november 10., hétfő

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

A MAGYAR ÁLLAMI OPERAHÁZ ÉS AZ ERKEL SZÍNHÁZ 2015/2016-OS SZEZONJA

Több mint kétezer programot kínál az Opera és az Erkel Színház a szeptemberben induló új szezonban.

Gondolat

Villon félelmei

1431. április 8.-án megszületett Francois Villon francia költő

Gondolat

Züllött utamra olykor rózsát sodort a tajték

Arthur Rimbaud francia szimbolista költő 160 éve, 1854. október 20-án született Charleville-ben.

Gondolat

A szürrealizmus születése

Guillaume Apollinaire francia író, költő, kritikus 1880. augusztus 26.-án született

Gondolat

Egy jóházból való úrilány

Simone de Beauvoir francia írónő, filozófus, Jean-Paul Sartre felesége 1908. január 9-én született.