Emigráns lengyel zsidó családban született New Yorkban. Apja gyári munkás volt, aki elhatározta: gyermekeinek mindenképpen megadja a tanulás lehetőségét. 1939-ben szerzett orvosi diplomát a New York-i egyetemen, majd a michigani egyetem epidemológiai osztályán az influenzavírus elleni védőoltás kifejlesztésén dolgozott dr. Thomas Francis laboratóriumában. Kutatásuknak köszönhető a formaldehiddel inaktivált influenzavírus, melyet az amerikai hadseregben alkalmaztak először, kiváló oltóanyagnak bizonyult. 1947-től a pittsburghi egyetem víruskutatási laboratóriumának igazgatójaként a járványos gyermekbénulás vírusát kezdte kutatni. A betegség, amely a 19. század végén terjedt el Európában, és nem sokkal később Amerikában is megjelent, elsősorban a tíz év alatti gyermekeket támadja meg, de esetenként felnőttekre is veszélyes. A vírus megfertőzi a mozgató idegsejteket, és izombénulást okoz. Leggyakrabban a végtagok válnak mozgásképtelenné, de károsodhatnak a légzőizmok is, ilyenkor csak a mesterséges lélegeztetés, a vastüdő tudja életben tartani a beteget. A polio vírusát 1949-ben sikerült kutatásra is alkalmas mennyiségben kitenyésztenie. Egy alapítvány támogatásával évekig próbálta a vírust annyira legyengíteni, hogy már ne okozhasson betegséget, de képes legyen az "élő" vírus ellen védettséget biztosító antitestek termelését elindítani. A vakcina hatását először majmokon vizsgálták, majd 1952-ben a betegségből felépült gyermekeken is tesztelték, esetükben nem kellett attól tartani, hogy megfertőződhetnek. A vakcina emelte az antitestek számát a vérben, ezért hatékonynak látszott. Ezután kipróbálta még nem fertőzött gyerekeken is, és megint jó eredményt ért el. 1954-re a vakcinát már nagyobb mennyiségben is elő tudta állítani. A felfedezés hírét 1955. április 12-én jelentették be, ekkor engedélyezték az Egyesült Államokban a vakcina felhasználását. A közvélemény hősként ünnepelte Salkot, aki nem is szabadalmaztatta az ellenszérumot, mert nem akart anyagi hasznot húzni az eredményeiből. Az örömbe némi üröm is vegyült, mert a nagy sietségben olyan vakcinákat is beadtak, amelyek nem elég szigorú körülmények között készültek, több száz fertőzést és tizenegy személy halálát okozva. Salk módszerének hátránya volt, hogy csak injekcióban lehetett beadni, és mivel deaktivált, "halott" vírusból készült, néha nem immunizált teljesen, nem szüntette meg a kórokozó terjedését. Nagy vetélytársa, Albert Sabin szintén 1955-ben állt elő a szájon át is adható, legyengített vírusból készült védőoltással. A Sabin-cseppek kötelező érvényű használatát elsőként Magyarországon vezették be 1959-ben. A 20. század közepén még rettegett betegség sok országban teljesen eltűnt. Salk 1963-ban alapította meg a kaliforniai La Jollában a róla elnevezett intézetet, amelynek 1975-ig igazgatója is volt. Később a rák, a multiplex szklerózis, majd élete végén az AIDS ellenszerének kidolgozásával foglalkozott, ez utóbbira is a gyermekbénuláséhoz hasonló elven, azaz működésképtelenné tett vírusból készített oltóanyag segítségével próbált gyógyszert találni. Kutatásainak véghezvitelét azonban 1995. június 23-án bekövetkezett halála megakadályozta. Bár sem ő, sem Sabin nem kapott Nobel-díjat (a kitüntetést csak a vírus tenyésztését megoldó John Enders, Thomas Wellerrel és Frederick Robbins kapta meg), Amerikában ma is nemzeti hősként, "a gyermekek megmentőjeként" tisztelik, és 2000-ben bekerült a múlt század száz legfontosabb személyisége közé. Számos rangos kitüntetés között 1956-ban megkapta a Lasker orvosi díjat, 1977-ben az Elnöki Szabadságérmet. 2012 óta október 24. a Gyermekbénulás világnapja. Forrás: MTI