Részletes keresés

Ideggyógyászati Szemle

1967. MÁJUS 01.

A myasthenia gravisban előforduló thymus-elváltozásokról

SZOBOR Albert, SZEGEDY László

A myasthenia gravis és thymus-elváltozások irodalmának rövid áttekintése után szerzők beteganyaguk alapján foglalkoznak a kérdéssel. A lymphoid és epithelialis thymus-hyperplasia jelentősége a myasthenia vonatkozásában; a kevert hyperplasia gyakorisága. - A thymus-tumorok sajátosságai; a malignus szöveti szerkezetű tumorok viszonylagosan benignus jellege.

HUN 1967;20(05)

Ideggyógyászati Szemle

1963. DECEMBER 01.

Adatok az időskori intracranialis térszűkítő folyamatok diagnosztikájához és differenciáldiagnosztikájához II. rész

GÁTAI György

Több mint 2000 eset (1690 intracranialis térszűkítő folyamatok és 320 egyéb agyi betegség) kapcsán igyekeztünk megállapítani az időskori intracranialis térszűkítő folyamatok diagnosztikájának eredményeit, hibaforrásait, illetve jellegzetességeit. I. Az időskori intracranialis térszűkítő folyamatok diagnosztikus eredményei nem kielégítőek, az átlagosnál rosszabbak. A téves diagnosisok gyakorisága, a definiciótól függően, 34-86% között mozog. II. A diagnosztikus tévedések leggyakoribb okai : 1. Idős egyénekben fellépő idegrendszeri tüneteket, az előrehaladott életkor alapján, a vizsgáló ab ovo involutiós-vascularis elváltozásokra vezeti vissza, nem gondol részűkítő folyamatok lehetőségére, ilyen irányú vizsgálatok szükségességére. 2. Az intracranialis térszűkítő folyamatok tüneteinek felismerését az előrement senilis involutiós elváltozások megnehezítik. A vizsgáló figyelmét elkerüli a folyamat jellegének és progressziójának megváltozása. 3. A pangásos papilla hiányának túlértékelése, annak a ténynek fel nem ismerése, hogy az intracranialis térszűkítő folyamatok átlagosan az esetek 1/3-ában, idősebb korban az esetek 4/5-ben nem járnak szemfenéki pangással. 4. Az intracranialis nyomásfokozódás általános tüneteit – részben a pangásos papilla hiánya folytán – a vizsgáló nem ismeri fel s vascularis, involutiós folyamat következményének véli. III. Az időskori intracranialis térszűkítő folyamatok diagnosztikailag értékelhető jellegzetességei : 1. A progressio a térszűkítő folyamatok milyenségétől függ. A többségükben malignus tumorok lefolyása típusos (viszonylag gyors és egyenletes rosszabbodás). A ritkább benignus térszűkítő folyamatok lefolyása, a fiatalabbakéhoz képest, atípusos : a progressio erősen meglassúbbodott, a nyomásfokozódásos tünetek csak későn vagy egyáltalán nem alakulnak ki. - Senilis involutio és intracranialis térszűkítő folyamatok együttes fennállására a kétfázisú progressio lehet jellemző: a kezdetben többgócú, unduláló tünetek után egyre dominálóbbá válik az egygócúság és az egyenletes súlyosbodás. 2. Az intracranialis térszűkítő folyamatok idősebb korban is téraránytalansághoz vezetnek. Utóbbit a senilis involutio általában nem csak a ritka benignus térszűkítő folyamatok esetében) befolyásolja. Ennek megfelelően a nyomásfokozódás általános tünetei – a pangásos papilla kivételével - idősebbekben csak kevéssel ritkábbak, diagnosztikailag hasonlóan értékelhetők, mint fiatalabb korban. 3. Idősebb korban a pangásos papilla jellemzően ritkább, jelenléte vagy hiánya, illetve súlyossága még kevésbé representálja az intracranialis nyomás fokozódást, mint fiatalabbakban. - Szemfenék pangás 60 év felett csak gyorsan progrediáló nyomásfokozódás alkalmával alakul ki. A pangás hiánya idősebb korban részben a térszűkítő folyamatok localisatiós megoszlására, részben scleroticus érfalelváltozásokra látszik visszavezethetőnek. 4. Az időskori intracranialis térszűkítő folyamatokra egyrészt a focalis rohamtípus dominantiája, illetve a centrencephalis epilepsia hiánya, másrészt a csökkent generalisatiós hajlam látszik jellemzőnek. 5. A psychés zavarok előfordulása térszűkítő folyamatok szempontjából idősebb korban nem értékelhető. Gyakoriságuk nem a térszűkítő folyamatokra, hanem az életkorra jellemző. 6. Az időskori intracranialis térszűkítő folyamatokra a liquor gyakoribb és kifejezettebb fehérjeemel kedése jellemző. A negatív liquorleletet jobban értékesíthető térszűkítő folyamatok ellen, a 60 mg százalékon felüli fehérjetartalom térszűkítő folyamatok mellett mint fiatalabb korban.

HUN 1963;16(12)

Ideggyógyászati Szemle

1963. NOVEMBER 01.

Adatok az időskori intracranialis térszűkítő folyamatok diagnosztikájához és differencial diagnosztikájához

GÁTAI György

1. Az időskori intracranialis térszűkítő folyamatok mind localisatiójukat, mind fajlagosságukat tekintve különböznek az átlagtól, a fiatalabbkorúaktól. A különbség annyira kifejezett, hogy az idős kor alapján a folyamat elhelyezkedésére és milyenségére vonatkozó diagnosztikus következtetéseket vonhatunk le. 2. A többgócú (multiplex) daganatok idősebb korban jóval gyakoribbak. Ezt a tényt az időskori többgócú tünetegyüttes diagnosisa alkalmával számításba kell vennünk. 3. A soliter intracranialis térszűkítő folyamatok idősebb betegekben elsősorban supratentorialisan várhatók. Ezek, amennyiben extraparenchymalisak, zömmel nem valódi daganatok, benignusak és műtéttel eredményesen gyógyíthatók; ha intra parenchymalisak, túlnyomórészben mélyen fekvő, malignus, sebészileg nem befolyásolható daganatok. Utóbbiak alól kivételt képeznek a spontán intra cerebralis haematomák. 4. Az axialis térszűkítő folyamatok, különösen az agytörzsben és a kisagyban, igen ritkák idősebb korban. Ilyen localisatióra utaló tünetek mögött feltehetően nem egyes daganat áll. 5. Az átlagosnál lényegesen ritkábbak az infratentorialis térszűkítő folyamatok, első sorban az elsődleges (nem metastaticus) kisagytumorok. Az infratentorialis daganatok többsége pontocerebellaris, benignus. 6. Az időskori intracranialis térszűkítő folyamatok fajlagosság szempontjából polarisálódnak: a malignus, incurabilis daganatok mellett gyakoribbá válnak a műtétet igénylő vascularis eredetű térszűkítő folyamatok, egyidejűleg megritkulnak a fiatalabbkorú esetek zömét kitevő ,,benignusabb" tumorok. 7. A tünetileg 60 év felett kezdődő agydaganatok túlnyomó része (4/5-e) malignus. Az involutiós kor rosszindulatú agydaganat fejlődésére hajlamosít; az idős korban észlelt benignus tumorok általában nem az involutiókor, hanem azt megelőzően indulnak fejlődésnek.

HUN 1963;16(11)

Ideggyógyászati Szemle

1963. JÚLIUS 01.

A sclerosis multiplex „benignus” alakja

LEHOCZKY Tibor, HALASY Margit

62 sclerosis multiplex betegről számolnak be, akiket a betegség „benignus" csoportjába soroznak. A három alcsoport mindegyikére jellemző kór eseteket ismertetnek. Tárgyalják azokat a módszereket (kímélet, rehabilitátiós terv stb.), amelyekkel a kedvező fordulat: a betegség stabilisatiója, stationärré válása remélhető. Hangsúlyozzák a reconvalescens üdülők és rehabilitatiós intézmények létesítésének szükségességét. Előbbiekre például szolgálhatnak a tbc.-szanatóriumok, utóbbira a poliomyelitis-utókezelő kórházak.

HUN 1963;16(07)

Ideggyógyászati Szemle

1962. AUGUSZTUS 01.

Adatok a sclerosis multiplex és a jóindulatú központi idegrendszeri térszűkítő folyamatok differenciál - diagnózisának kérdéséhez

DR. ZAPPE Lajos, DR. TÓTH Szabolcs

Jelen dolgozatunkban 6, intézetünkben benignus idegrendszeri daganat miatt operált beteg kortörténetét ismertetjük. A kórképet mind a 6 esetben huzamosabb ideig sclerosis multiplexnek (továbbiakban : scl. m.) tartották; néhányukban a műtét utáni kórlefolyás alakulását a helyes diagnózis felállításának s az adaequat beavatkozásnak késői volta jelentősen befolyásolta. A műtéttel verificált diagnózis 4 beteg esetében különböző localisatiójú intracranialis meningeoma, egyben acusticus neurinoma, egyben pedig elmeszesedett thoracalis discushernia volt.

HUN 1962;15(08)

Ideggyógyászati Szemle

1959. AUGUSZTUS 01.

A gerinccsatornán belüli daganatok korai diagnosisának lehetőségei és jelentősége

ZAPPE Lajos, NAGY Vilmos

A gerinccsatornán belüli daganatok sebészi kezelésével foglalkozó közlemények szinte egyöntetűen állapítják meg, hogy a műtéti eredmények a sebészi technika s az előkészítési és utókezelési módszerek jelentős fejlődése ellenére sem tekinthetők kielégítőnek. A még mindig elég magas mortalitást és a várt functionalis regeneratio viszonylag gyakori elmaradását nem tarthatjuk elfogadhatónak, ha meggondoljuk, hogy a spinal-tumorok 60-65%-át a majdnem mindig radikálisan eltávolítható, histologiailag túlnyomórészt benignus extramedullaris-intraduralis daganatok teszik ki. Az eredménytelenség fő oka az, hogy az esetek jelentős része későn kerül műtétre, s az irreparabilis károsodásokat szenvedett gerincvelő elveszett működéseit a compressio megszüntetése után sem képes visszanyerni.

HUN 1959;12(08)

Ideggyógyászati Szemle

1954. OKTÓBER 29.

Adatok a gliomákban lefolyó regressiv folyamatok ismeretéhez

HORÁNYI Béla, VAJDA Lajos

1. A gliomákban észlelhető körülírt, éles-határú necrosisoknak legalább egy része nem érelzáródások következménye. Talán autoallergiás eredetűek. 2. A perinecrotikus sánc lebontásos sejtjei részben a környező capillarisok adventitiájábol leváló histiocytákból származnak, részben gliomasejtek alakulnak át lebontásos sejtekké. 3. Sem malignus, sem benignus gliomákban nincsen jól fejlett piagliamembrana. 4. A gliomák terjedésében a degeneratív folyamatok nem játsszák azt a szerepet, mint carcinománál.

HUN 1954;7(05)