Ideggyógyászati Szemle

A sclerosis multiplex „benignus” alakja

LEHOCZKY Tibor1, HALASY Margit1

1963. JÚLIUS 01.

Ideggyógyászati Szemle - 1963;16(07)

62 sclerosis multiplex betegről számolnak be, akiket a betegség „benignus" csoportjába soroznak. A három alcsoport mindegyikére jellemző kór eseteket ismertetnek. Tárgyalják azokat a módszereket (kímélet, rehabilitátiós terv stb.), amelyekkel a kedvező fordulat: a betegség stabilisatiója, stationärré válása remélhető. Hangsúlyozzák a reconvalescens üdülők és rehabilitatiós intézmények létesítésének szükségességét. Előbbiekre például szolgálhatnak a tbc.-szanatóriumok, utóbbira a poliomyelitis-utókezelő kórházak.

AFFILIÁCIÓK

  1. Fővárosi István Kórház Ideggyógyászati Osztály

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Ideggyógyászati Szemle

Gliomák viselkedése szövettenyészetekben III. In vivo besugárzott gliomák összehasonlító vizsgálata

ZOLTÁN László, PÁLYI Irén, ÁFRA Dénes

1. Négy glioma összehasonlító vizsgálatát végeztük el első és recidív műtét kapcsán. A műtéti anyagból egyidejűleg szövettenyésztést is végeztünk. 2. Két glioblastoma multiforme és egy astrocytoma malignum diagnosissal operált beteg az első műtét után röntgen besugárzásban részesült, míg egy astrocytoma malignum diagnosissal műtött beteg nem kapott sugár kezelést. 3. A besugárzás eredményeképpen szövettenyészetben csökkent a tumor sejtek hosszabb ideig való tenyészthetősége, mely már a bekövetkező degeneratióban nyilvánult meg. A besugárzott tumorsejtek biológiai aktivitásának csökkenése a sugárhatás következményének tekinthető. 4. Egy esetben a nem besugárzott tumorszövetben recidív műtét alkalmával malignus irányban történő elváltozást figyeltünk meg szövettani feldolgozás után. 5. Egy esetben az első műtétkor eltávolított tumor szövet aktivitása tenyészetben már a malignus astrocytoma képét mutatta, mely a második műtétkor eltávolított szövetben talált malignus elváltozást előre jelezte.

Ideggyógyászati Szemle

Neurotikusok klinikai csoport-pszichoterápiája

HIDAS György

Csoport-pszichoterápia a betegek és a pszichoterapeuta orvos emberi társas kapcsolatai és kölcsönös egymásrahatása által kialakuló új sajátságokkal rendelkező egészet használja fel gyógyításra. Az orvos tudatos magatartásának és pszichoterápiás munkájának döntő szerepe van. Kórházban bent fekvő neurotikus betegek pszichoterápiás csoportjai nyíltak, heterogének, 6—8 tagból állnak A csoport-pszichoterápia nemcsak terápiás, hanem diagnosztikus jelentőségű módszer is, az emberközi kapcsolatok alakulása in statu nascendi figyelhető meg. Kórházi pszichoterápiás csoport szerkezetét a neurotikus tendenciózus faktora és a függőségi igénye is döntően meghatározza. Ez a csoportvezető köré centrált alakzatot hozza létre. A terápia egyik döntő foka a csoport szerkezet átalakítása csoport centrumú csoportba. Ez a betegek önállósagát, aktív munkáját, felelősség érzésük fokozódását igényli és hozza magával. A pszichoterápiás csoport ,,munkacsoport” is, amely a felmerülő problémák megoldásán dolgozik a gyógyulás érdekében. A munkacsoport-működés és a függőségi igény között ellentét van, ennek dinamikai ütközőpontja a pszichoterápiát vezető orvos. Az orvos feladata megteremteni a csoport toleráns atmoszféráját, a modus operandit kialakítani és értelmezéseivel a csoport pszichoterápiás folyamatot mozgásban tartani. A negatív vagy pozitív emocionális feszültség optimális foka szükséges a csoport-pszichoterápiában. A negatív feszültség egyik forrása az összeütközés a betegek kapni vágyó igénye és az orvos megtagadó magatartása kozott. Terápiás tényezők a csoport-pszichoterápiában: az orvos és az egymás iránti pozitív érzelmek, az univerzalizáció, a katarzis, a tükrözési reakciók, az értelmezések, az értelmi és érzelmi belátás, az önismeret és az ismeretek gazdagodása, a tanácsadás, a csoport adekvát valóság vizsgálata. A csoport-pszichoterápia folyamán mobilizálódnak az egészséges, az öngyógyító erők, növekszik az egészséges alkalmazkodóképesség, kiterjed a közösségi érzés, csökken az elszigeteltség érzése. A csoport-pszichoterápiás folyamatban részt vesz az orvos is emocionáli san. Ez szükséges ahhoz, hogy adekvátan segíthessen a betegeknek, azonban észrevevését emóciói zavarhatják. Megfigyelő orvos résztvétele a csoport pszichoterápiás ülésen segítséget és tanulást jelent a terapeuta számára. A csoport-pszichoterápia eredményei: a betegeket jobban megismerjük, a beteg-orvos kapcsolat intenzívebbé válik. Az osztály pszichoterápiás légköre javul a betegek kórházzal és egymással szembeni konfliktusainak csatornázása által. A betegekben erősödik a közösségi érzés, emberközi kapcsolataik javulnak. Lehetőség adódik a neurotikus megoldási mód megváltoztatására. A betegek spontán, sokszor negatív hatásokhoz vezető egymásrahatását tudatos beavatkozással és irányítással gyógyításra használja fel kórházban a csoport-pszichoterápia.

Ideggyógyászati Szemle

Adatok a temporalis lebeny tünettanához Pick-atrophiában

BALAJTHY Béla

Három Pick-atrophiás eset ismertetése, amelyekben a sorvadás temporopolaris elsődleges zsugorodási központból a T, T, és Tz-ba terjedt. Az atrophia további útjában egyéni különbségek voltak felismerhetők: az 1. esetben csak a frontalis basisra, a 2.-ban ezenkívül az F -re, a 3.-ban pedig, ha kis mértékben is, de az egész frontalis convexitásra reáterjedt. Az első két esetben az atrophia bal, a 3.-ban jobb oldalon volt kifejezettebb. A tünetek a közös pathológiai elváltozásoknak megfelelően részben mindhárom esetben azonosak, részben az egyedi pathológiai elváltozások és az oldalisági túlsúlynak megfelelően esetenként változók. Közös tünetek a kétoldali halántéklebenyi sorvadással összefüggő kezdeti mnesticus zavar és későbbi súlyos dementia, valamint a frontalis basisra való terjedéskor jelentkező személyiségváltozások. Az aphasiás tünetek nemcsak a károsodás oldali túlsúlyával, de a frontalis terjedéstől függően is esetenként módosulnak. Az aphasia a temporalis sorvadás időszakában transcorticalis motoros typusú; ehhez a 2. esetben a frontalis kiegészítő motoros regio károsodásakor echolalia társult. A 3. esetünkben mutatkozó ,,oralis tendentiák” és hypersexualitás a Klüver-Bucy-syndromával hasonlatos és valószínűleg a különösen súlyos kétoldali temporalis sorvadással van összefüggésben.

Ideggyógyászati Szemle

Ülésjegyzőkönyv

ÁDÁM György, KUKORELLI Tibor, ÁNGYÁN L.G.T. Sakhiulina, GRASTYÁN E., KLINBERG F. , KARMOS G., CZOPF J., ENDRŐCZI E., LISSÁK K., HARTMAN G., NIKOLITS Ilona, KERTAI Pál, DÉSI Illés, CZABALAI László, MAGYAR István, ASZALÓS Zoltán, OBÁL F., MADARÁSZ I., ZOLTÁN Ö. T., FÖLDI M., FEHÉR Ottó, MECHLER Ferenc, HALÁSZ Péter, KAJTOR F., ÓVÁRY I., ZSADÁNYI O., KASZÁS T., NAGY Tibor, BOHÁR Anna, WALSA Róbert, RÁBAI Kálmán, HASZNOS T. , FENYŐ E., ANTAL J., TOMKA Imre, REMENÁR László, FORNADI F., FRATER R., SZEGEDI L., SZENDE Otto, NEMESSURI Mihály, FÉNYES István, BÖTSKEY O., KRECSÁNYI J.

A Magyar EEG Társaság 1963. február 8-9-én, Budapesten tartott VI. tudományos ülésén elhangzott előadások kivonata.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Ideggyógyászati Szemle

Családtervezés sclerosis multiplexben: fogantatás, terhesség, szoptatás

RÓZSA Csilla

A sclerosis multiplex leggyakrabban fogamzó­képes korú nőket érint, így a családtervezés kiemelkedően fontos kérdés ebben a betegségben. Napjainkra egyértelműen bebizonyosodott, hogy a terhesség nem rontja a relapszáló-remittáló sclerosis multiplex hosszú távú prognózisát, ennek ellenére sok beteg még manapság is bizonytalan a gyermekvállalást illetően. A kérdést bonyolítja, hogy az egyre növekvő számú beteg­ségmódosító terápia terhességre gyakorolt hatásával nin­csenek eléggé tisztában a betegek, és sokszor az orvosok sem. Még kevésbé tisztázottak és ismertek a szoptatással kapcsolatos kérdések. A betegek ezekről a témákról elsősorban gondozó neurológusukkal konzultálnak. A neu­ro­ló­gus feladata a fogamzásgátlással, terhességgel, asszisz­tált reprodukcióval, szüléssel, szoptatással, betegségmódosító kezelésekkel járó kockázatokat és előnyöket reá­lisan értékelni, a beteget ezekről tájékoztatni, majd a b­e­teggel közösen a családtervezési tervekkel összhangban a megfelelő betegségmódosító gyógyszert megválasztani. A jelen közlemény célja a klinikusok eligazodását segíteni ezekben a kérdésekben.A releváns szakirodalom áttekintése alapján, a nemzetközi irányelvekkel összhangban a közleményben áttekintjük a fogantatás, terhesség és szoptatás témakörét, különös tekintettel a törzskönyvezett betegségmódosító terápiák terhesség és szoptatás alatti alkalmazhatóságára.

Ideggyógyászati Szemle

A sclerosis multiplex diagnosztikája: Összefoglaló a McDonald-kritériumok 2017-es felülvizsgálatáról

CSÉPÁNY Tünde

A neuroimmunológiai kutatások robbanásszerű fejlődése a sclerosis multiplex kórlefolyását módosító kezelések bevezetéséhez vezetett a múlt század végén, ami maga után vonta a minél korábbi diagnózis szükségességét. A Sclerosis Multiplex Nemzetközi Diagnosztikai Munkacsoportja 2001-ben megalkotta az első demyelinisatióra gyanús klinikai tünet(ek) és az MR-, illetve egyéb paraklinikai vizsgálatok eredményeit kombináló McDonald diagnosztikus kritériumrendszert. Bevezette a multiplex fehérállományi demyelinisatiós patológiára utaló térbeli disszemináció és a krónikus gyulladást tükröző időbeli disszemináció fogalmát, amelyeken a betegség korai diagnózisa alapul. Az idők folyamán egyre precízebb rendszer fejlesztésére törekedve 2005-ben, 2010-ben módosításokat végeztek, hogy iránymutatást nyújtsanak a mindennapi gyakorlatban és kutatásokban. Az elmúlt évek során szerzett bizonyítékok alapján az utolsó módosítást 2017-ben végezték, törekedve a hibás diagnózis elkerülésére. A 2017-es McDonald-kritériumok továbbra is elsősorban azoknál a betegeknél érvényesek, akiknél típusos klinikailag izolált szindróma áll fenn. Az összefoglalóban részletezzük a központi idegrendszeren belüli laesiók időbeli és térbeli terjedésének bizonyítási feltételeit, a liquorban kimutatható oligoclonalis gammopathia diagnosztikus jelentőségét, szem előtt tartva, hogy a kórképnek nem lehet jobb magyarázata. A jövőben a kritériumok változatos populációkon belüli validálása szükséges, további kutatás szolgáltathat bizonyítékot a látóideg-károsodás, kiváltott válaszok, optikai koherencia tomográfia, fejlett képalkotó eljárások, szérummarkerek beépítésének szükségességéről a diagnosztikus kritériumokba.

Ideggyógyászati Szemle

A sclerosis multiplex néhány aktuális kérdése: a szekunder progresszív forma

VÉCSEI László

A sclerosis multiplexben szenvedő betegek klinikai statusának hosszú távú romlása sok esetben független a relapsusoktól és az MRI-n igazolt új laesióktól. A szekunder prog­resszív sclerosis multiplex esetén az állapotrosszabbodás - megközelítően hat hónapos intervallum alatt - függetlenül halad előre a relapsus(ok)tól. Ugyanakkor a korai gyulladásos aktivitás és a gerincvelő-laesio mértéke hosszú időre előre jelzi a relapsussal kezdődő kórforma lefolyását. A PET-vizsgálatokkal igazolt „rejtett gyulladás” követése pedig sok segítséget nyújthat a betegség progressziójának követéséhez. Ezért a PET-képalkotás reménykeltő eljárássá válhat a jövőben a relapszáló-remittáló sclerosis multiplexből a szekunder progresszív sclerosis multiplexbe történő átmenet monitorozásakor. A legkülönbözőbb neurológiai betegségeknél - beleértve a sclerosis multiplext is - a „neuroaxonalis károsodás” az alapja a permanens rokkantság létrejöttének. Ezzel összefüggően a neurofilamentum-protein agyfolyadékban és vérben mért koncentrációja megemelkedik az idegrendszert ért laesiók esetén. Beigazolódott, hogy a magasabb neurofilamentum-szintet mutató betegek - függetlenül a klinikai és MRI-paramé­te­rektől - 2 és 5 év múltán lényegesen komolyabb agyi és gerincvelői károsodást szenvednek. A kinurenin-anyagcsere metabolikus termékeinek változásai pedig korrelálnak e betegség kezdeti-középsúlyos eseteiből a progresszív állapotba történő átmenettel. Remélhetőleg a kinureninek szérumból történő analízise a jövőben a kórkép egyik molekuláris biomarkere lehet. A szabad gyökök keletkezése a sclerosis multiplex progressziójának fontos faktora. Korábbi vizsgálataink során növekedett szabad­gyök-kelet­kezést igazoltunk és ezzel párhuzamosan a redu­káló komponensek koncentrációja is jelentősen megváltozott. Fontos előrelépés volt, hogy az EXPAND klinikai vizsgálat eredményeinek, valamint a sclerosis multiplex patomechanizmusával kapcsolatos újabb adatoknak az ismeretében a US Food and Drug Administration a közelmúltban engedélyezte a siponimod alkalmazását a sclerosis multiplex relapsus-remisszióval járó kórformáiban (aktivitással járó szekunder progresszív és relapszáló-remittáló sclerosis multiplexben, valamint a klinikailag izolált szindrómában).

Ideggyógyászati Szemle

Mentalizációs deficit neurológiai betegségekben: összefoglaló közlemény

HEROLD Róbert, VARGA Eszter, MIKE Andrea, TÉNYI Tamás, SIMON Mária, HAJNAL András, FEKETE Sándor, ILLÉS Zsolt

Bevezetés – A mentalizáció azt a készséget jelenti, hogy képesek vagyunk másoknak mentális állapotokat (intenciókat, vágyakat, gondolatokat, érzelmeket) tulajdonítani, és ez alapján viselkedésüket megjósolni. Ez a készség alapvetően meghatározza a szociális világban történő részvételünket, és fontos szerepet játszik a szociális integrációban, adaptációban. A központi idegrendszert érintő betegségek jelentős hányada érinti azokat az agyi struktúrákat vagy transzmitterrendszereket, melyek szerepet játszanak a mentalizációs folyamatokban. Ezek alapján valószínűsíthető, hogy egyes neurológiai betegségek mentalizációs deficittel társulnak, és ez a deficit hatással van e betegségek kimenetelére. A jelen közlemény célja a neurológiai betegségekkel kapcsolatos mentalizációs kutatások áttekintése. Módszer – Internetes adatbázis-keresés történt a témában megjelent közlemények azonosítására. Eredmény – A keresési követelményeknek 62 angol nyelvű közlemény felelt meg, melyek számos neurológiai megbetegedés esetén mentalizációs zavarról számoltak be (például epilepszia, Parkinson-kór, sclerosis multiplex, dementiák, traumás agysérülés). Megbeszélés – Az eredmények alapján kimondható, hogy számos neurológiai megbetegedés mentalizációs deficittel társul. Ez a deficit sokszor már a megbetegedések korai időszakában jelen van, és prognosztikai jelentőséggel bír, ami a korai felismerés és az adekvát rehabilitációs kezelések fontosságára hívja fel a figyelmet.

Ideggyógyászati Szemle

Ellentmondások a neurológiában: A sclerosis multiplex diagnózisának, követésének és terápiájának aktuális kérdései a patomechanizmus megközelítésével

VÉCSEI László

A sclerosis multiplex relapszáló-remittáló és progresszív formái közötti határvonal sokszor nehezen megállapítható. A kórkép különböző klinikai megjelenései (fenotípusai) ellenére nincs egyértelmű biológiai oka az egyes formák elkülönítésének. Mind a primer progresszív, mind pedig a szekunder eseteknél ugyanis hasonló patológiai eltérések észlelhetők a gyulladásos infiltráció, az axonalis károsodás és a corticalis demyelinisatio vonatkozásában. Felmerül a kérdés, hogy a primer progresszív sclerosis multiplexet megelőzheti egy aszimptomatikus (fel nem ismert) relapszáló-remittáló fázis. A szekunder progresszív sclerosis multiplex meghatározásához a betegnek 4-es EDSS-értéke kell, hogy legyen. Következésképpen a klinikai progresszió a korai fázisban kevéssé követett a betegeknél. Ismert továbbá a relapszusoktól függetlenül előrehaladó prog­resszió, ami észlelhető a betegség relapszáló-remittáló fázisában. A háttérben zajló lappangó, parázsló celluláris/molekuláris folyamatok meghatározzák a klinikai történést, amik a gyógyszeres terápia fontos célpontjai le­het­nek. Ugyanakkor a proinflammatorikus citokinek össze­függésbe hozhatók a rosszabbodó kognícióval. Ez a gyulladásos környezet igen komolyan közrejátszhat a relapszus alatt megfigyelt mentális állapot kialakulásában. A bete­geknél a motoros (fizikai) rosszabbodást jóval megelőzően rejtett kognitív teljesítménycsökkenés észlelhető. A relapszáló-remittáló fázisban észlelt silent progression pedig kapcsolatban lehet az agyi atrophia előrehaladásával. Levonható tehát az a következetés, hogy a szekunder progresszív fázisban észlelt folyamat jóval előbb elkezdődhet. Ezek az adatok a sclerosis multiplex egységes szemléletét erősítik, és felvetik a lehetőséget, hogy a betegség valójában egy primer progresszív kórkép, amire relapszusok rakódnak.