Részletes keresés

Kérjük, állítsa be a paramétereket!


 

Találatok száma: 808

PharmaPraxis

2022. MÁJUS 28.

Milyen etikai problémákkal küzdenek a gyógyszerészek?

Viszonylag keveset tudunk azokról az etikai dilemmákról, amikkel a gyógyszerészek szembesülnek. E problémák súlyosságát és gyakoriságát eddig mindössze egyetlen, harminc éve megjelent vizsgálat próbálta megbecsülni. Az újabb vizsgálatok leginkább egy konkrét problémáról számoltak be: a közforgalmú gyógyszerellátásban dolgozó gyógyszerészek problémának élik meg, hogy üzleti és kereskedelmi érdekeknek kell megfelelniük...

Hivatásunk

2022. MÁJUS 03.

16 millió forintos adomány egészségügyi szakdolgozóknak

KUN J. V.

A Philip Morris Magyarország Kft. ismét védőeszközökkel, valamint pénzadománnyal támogatta a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamarát, ezzel pedig jelentős segítséget kapott az a száz, nehéz körülmények között élő család, akikhez eljutott a felajánlás. A százezer forint, ami egy-egy szakdolgozóhoz jutott, komoly megkönnyebbülést hozott az ünnepekre való felkészülésben. „Sokan el sem tudják képzelni, hogy kollégáink közül nem kevesen milyen anyagi körülmények mellett végzik nap mint nap ezt a heroikus munkát, van, hogy egyedül kell helytállniuk otthon is. Mindent próbálunk megtenni annak érdekében, hogy valamelyest könnyíteni tudjunk ezen” – mondta Balogh Zoltán elnök.

Klinikum

2022. ÁPRILIS 15.

A szérum D-vitamin-koncentrációja és a dementiakockázat közötti összefüggés 2-es típusú cukorbetegeknél

Néhány év óta csökken a cukorbetegek vascularis mortalitása és nő körükben a dementia miatti halálozás. Az általános populációban a jó D-vitamin-státusz csökkenti a dementia kockázatát, de igaz-e ez a diabetesesek körében is?

Hírvilág

2022. MÁRCIUS 22.

Cardiorespiratoricus Kiválósági Centrum jön létre a Szegedi Tudományegyetemen

7 milliárd forintból Cardiorespiratoricus Kiválósági Centrumot létesít az SZTE – a 24 órában működő, szervtámogató centrum létrejöttét az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatja, jelentette be Palkovics László innovációs és technológiai miniszter 2022. március 17-én, Szegeden.

Egészségpolitika

2022. MÁRCIUS 03.

KEKSZ: Alapvetések a magyar egészségügyi rendszer fejlesztéséhez - Népegészségügy

Hazánkban az egészségügyi ellátás túlnyomórészt medikalizált szemléletű, a népegészségügyi, prevenciós szempontok, különösen az utóbbi egy évtizedben jórészt háttérbe szorultak. A népegészségügy rendszerén belül keverednek a közösségi szolgáltatói és a hatósági funkciók.

Egészségpolitika

2022. MÁRCIUS 03.

KEKSZ: Alapvetések a magyar egészségügyi rendszer fejlesztéséhez – Az egészségügyi alapellátás fejlesztése

Magyarország egészségügyi alapellátási rendszere az utóbbi években súlyosan elégtelenné vált. A 6347 területi ellátási kötelezettséggel bíró háziorvosi praxis 7%-a tartósan betöltetlen. A működő praxisok orvosmegtartó képessége drámaian lecsökkent. 33%-ukat nyugdíjas korú kollégák működtetik, a 73 év feletti és 42 év alattiak aránya azonos (10%). A szakdolgozói létszám a praxisok jelentős részében egy fő, mely nem teszi lehetővé érdemi volumenben önálló tevékenység szakdolgozókra delegálását.

Lege Artis Medicinae

2022. FEBRUÁR 24.

A magyarországi dohányzásleszokást támogató telefonos tanácsadás

TÓTH Erzsébet, CSELKÓ Zsuzsa, DARWISH Diána, PATAKI Erika, BARTA Veronika , CSÁNYI Péter, BOGOS Krisztina

Az Országos Korányi Pul­mo­nológiai Intézet Dohányzás Leszokást Tá­mo­gató Módszertani Központja 2013 óta in­gye­nes segélyvonalat működtet, amelynek az a feladata, hogy a dohányzásról le­szokni vágyókat szakmai tanácsokkal lássa el, tájékoztatást adjon a leszokástámogatási lehetőségekről, programokról, az érdeklődőt szükség esetén a megfelelő egészségügyi ellátás keretei közé irányítsa. Meg­ha­tározott protokollt követve, a proaktív telefonos beszélgetés hat héten át tart, heti egyszeri alkalommal. A tanulmány az elmúlt hat év tevékenységét ismerteti. Retrospektív longitudinális vizsgálat. Az adatokat leíró statisztikai mód­szerrel elemeztük. A 2015-től 2020-ig ter­jedő időszakban 24 286 üzenet érkezett a telefonos tanácsadás üzenetrögzítőjére. Az érdeklődők megközelítőleg 55%-ával sikerült be­szélgetést kezdeményezni. Az ingyenesen, bárki számára elérhető segítség­nyújtó vonalat leginkább az alacsonyabb iskolai vég­zett­ségűek és nehezebb anyagi körülmények között élő emberek veszik igénybe. A segítségkérők nikotinfüggősége erős volt. A program különösen fontos azoknak a dohányzóknak, akik egyébként kevésbé részesülnének szakértői támogatásban. 2015–2020 között a programban résztvevők átlagos absztinencia aránya a pro­aktív hí­vásokat követően 16% volt. A ki­indulási absztinenciaarány 2015-ben 19% volt, ami 2020-ban visszaesett 6%-ra. Ezen időszakban a le­szokók arányának átlaga a féléves követésnél 13%, az egyévesnél 9% volt. Az alacsony leszokási arány egyik lehetséges oka, hogy a telefonos tanácsadási program csak a viselkedés változására tud hangsúlyt fektetni, közvetlen segítséget azonban nem ad a gyógyszeres támogatáshoz. Ezért az egészségügyi dolgozóknak kiemelt szerepük van abban, hogy ösztönözzék a dohányzót a leszokásra, és emellett a nikotinmegvonás kezelésére.

Klinikum

2022. JANUÁR 28.

Átoltottságot növelő stratégiák

Az Egyesült Államok 10 milliárd dollárral támogatta a Covid-19 elleni oltások fejlesztését, az USA állami szervei ezért is fontosnak tartják az átoltottság növelését. Tavaly novemberi adatok szerint az amerikai lakosság 40%-a nem akarta beoltatni magát, és az oltást nem akarók mindössze 46%-a mondta, hogy esetleg megfontolja a vakcinációt, ha majd több információ áll rendelkezésre. Ezek az adatok is alátámasztják, hogy az oltásfelvételt promotáló kommunikációs szakmai csoportoknak hatalmas munkát kell elvégezniük: ahhoz, hogy az élet visszatérhessen a normális kerékvágásba, az átoltottságnak el kell érnie a 80%-ot.

Ember és környezet

2022. JANUÁR 28.

Természetélmények, kognitív funkciók és mentális egészség

Az emberi jóllét szempontjából rendkívül nagy a nem emberi élővilág jelentősége, és ez túlmutat a természet emberi élethez való anyagi (mint például a faanyag, élelmiszerek, gyógyszeralapanyagok) és szabályozó (például a globális biogeokémiai ciklusok működése) hozzájárulásain – a természetélmények önmagukban is meghatározóak. Az Annals of the New York Academy of Sciences folyóiratban megjelent The impacts of nature experience on human cognitive function and mental health publikáció szerzői az ezzel kapcsolatos ismereteket tekintik át, több tudományterületről, például környezetpszichológiai, várostervezési, orvosi/gyógyászati és tájesztétikai kutatási eredmények felhasználásával.

Nővér

2021. ÁPRILIS 30.

Egészségügyi dolgozók kiégettségének összefüggése a COVID-19 pandémia alatt észlelt stresszfaktorokkal

NÉMETH Anikó, IRINYI Tamás

A vizsgálat célja volt felmérni az egészségügyi szakdolgozók kiégettségének mértékét, a COVID-19 pandémia és az új egészségügyi szolgálati jogviszony miatt kialakult munkahelyi és magánéletbeli stresszorokat, feltárni ezek összefüggéseit. A keresztmetszeti vizsgálat egy saját szerkesztésű online kérdőívvel történt 2021. elején. 1965 kitöltő válaszainak értékelése SPSS 23.0 statisztikai programmal, leíró statisztikával, Khi-négyzet és Kruskal Wallis próbával, lineáris regresszió elemzéssel készült (p<0,05). A megkérdezettek 46,7%-a mutatja a súlyos kiégés tüneteit, ők a munkahelyi és az otthoni stresszorokat szignifikánsan (p<0,000) magasabbnak ítélték meg, mint a jobb lelkiállapotban lévő válaszadók. A burnout magas szintjéhez leginkább a COVID-19 fertőzéstől való félelem, a fertőzöttek ellátása, COVID-19 miatt kiesett kollégák helyettesítése miatti plusz munka, a táppénz körüli bizonytalanság, COVID-19 fertőzés munkahelyről való hazacipelése és a megnövekedett otthoni feszültség járulnak hozzá. A koronavírus pandémia jelentős terhet rótt az egészségügyben dolgozókra, mely tovább rontotta a lelkiállapotukat. Ehhez még hozzájárult a pandémia kellős közepén megjelenő új egészségügyi szolgálati jogviszonnyal kapcsolatos kormányrendelet is.