Hírvilág

Cardiorespiratoricus Kiválósági Centrum jön létre a Szegedi Tudományegyetemen

2022. MÁRCIUS 22.

Szöveg nagyítása:

-
+

7 milliárd forintból Cardiorespiratoricus Kiválósági Centrumot létesít az SZTE – a 24 órában működő, szervtámogató centrum létrejöttét az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatja, jelentette be Palkovics László innovációs és technológiai miniszter 2022. március 17-én, Szegeden. A sajtótájékoztatón beszédet mondott Rovó László, az SZTE rektora; Bányai Gábor, Kiskunhalas térségének országgyűlési képviselője; Babik Barna, az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézet intézetvezető egyetemi tanára; Palkovics László innovációs és technológiai miniszter. – A Cardiorespiratoricus Kiválósági Centrumban a lehető legjobb kezekbe kerülnek az életmentő eszközök. A centrum új utakat nyit meg a kutatás, a gyógyítás és az oktatás területén, egyben az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ számára is kiváló lehetőségként szolgál, minek köszönhetően a jövőben még kiemelkedőbb ellátást nyújthatnak az egészségügyi dolgozók a betegek számára – emelte ki Rovó László. Ezt követően Kiskunhalas térségének országgyűlési képviselője osztotta meg gondolatait, akit a tavalyi évben több mint 90 napig kezeltek az SZTE SZAKK Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézetben koronavírus-fertőzéssel. – A szegedi klinika orvosai, nővérei, ápolói és lényegében minden dolgozója bebizonyította, hogy az ECMO géppel csodát lehet tenni. Erre én vagyok a legjobb bizonyíték, akit koronavírus-fertőzöttként elsőként kapcsoltak rá az országban erre a gépre a tavalyi évben, amikor a súlyos tüneteim miatt ide kerültem. A kísérlet sikeresnek bizonyult, amiért én nagyon hálás vagyok, mind annak a 60 dolgozónak, akinek szerepe volt ebben. Nagyon örülök, hogy ezt követően az ITM gondolkodás nélkül vállalta, hogy támogatja az SZTE-t abban, hogy létre jöhessen ez a centrum, ahol a kutatás, a gyógyítás és az oktatás is terepet kap, hiszen a jövőt a következő generáció írja – mondta Bányai Gábor. Az eseményen részt vett az a Békés megyei kismama is családjával együtt, akit ugyanezzel a módszerrel mentettek meg nemrégiben a szegedi klinikán. Babik Barna, az SZTE SZAKK Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézet intézetvezető egyetemi tanára beszédében kiemelte: a gyógyítás mellett a technológiai fejlesztésekre is koncentrálni kell. – Az egészségügy területén is egyre több innováció zajlik, nekünk pedig ehhez időről időre igazodnunk kell. Ennek oka az is, hogy a közelmúltban célul tűztünk ki egy 24 órában működő, szervtámogató centrum kialakítását, amelynek része az extrakorporális membránoxigenizáció, más néven extrakorporális életfenntartás. Ez egy olyan testen kívüli technika, amely azon személyek számára nyújt hosszan tartó szív- és légzéstámogatást, akiknek a szíve és a tüdeje nem képes megfelelő mennyiségű gázcserét vagy perfúziót biztosítani az élet fenntartásához. Mindehhez szeretnénk hozzátársítani majd egy olyan, szintén gépesített technikát is, amely a vese működését helyettesíti. Sőt, nagyon fontos, hogy ezeket együtt is tudjuk alkalmazni, nemcsak lokális és regionális szinten, hanem akár országosan is. Ezenfelül lényeges, hogy bővítsük a perfuzionista, azaz kardiotechnikusi szerepkört a klinikán. Vagyis szeretnénk, hogy idővel a szakemberek, a gépesített technikák alkalmazásához mérten megfelelő BSc vagy MSc képzést kapjanak. Ehhez azonban a tér megteremtése mellett eszközbeszerzésre is szükség lesz. Mindemellett szerepet vállaltunk a poszt-Covid-betegek ellátásban, illetve a Covid-19-járvány áldozatául esett személyek családjainak megsegítésében is – összegezte Babik Barna. – Az a tevékenység, amelyet a magyar egészségügy a koronavírus-járvány következtében az elmúlt két évben nyújtott, erőn felüli volt. Ebből mára mindenki nagyon sokat tanult, a legfontosabb hozadéka mégis az integrált együttműködés, amelynek a gyógyításon felül nagyon fontos eleme lesz majd ez a centrum is, amelyet Szegeden hozunk létre. Ez minden bizonnyal újrapozicionálja majd az SZTE-t és a hozzá tartozó intézményeket is. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium pedig mindent megtesz annak érdekében, hogy a modellváltó Egyetem a közeljövőben, a fejlődés érdekében további anyagi lehetőségekhez jusson – hangsúlyozta Palkovics László. Az innovációs és technológiai miniszter ezt követően Áder János, Magyarország köztársasági elnökének megbízásából, a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából a Magyar Érdemrend tisztikeresztjével tüntette ki Babik Barnát, az SZTE SZAKK Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézet intézetvezető egyetemi tanárát. Zárásként körbevezette a résztvevőket az SZTE SZAKK Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézetben, ahol hamarosan a Cardiorespiraticus Kiválósági Centrum is létrejön majd. Forrás SZTE

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Egészségpolitika

Hadiállapotként kezeli és így is reagál a kormány az egészségügy „rendezésére”

KUN J Viktória

„Ez egy veszélyes irány” – az eLitMednek nyilatkozó szakértőkkel értékeltük a jelenlegi helyzetet, illetve a most elfogadott salátatörvény részleteit.

Egészségpolitika

Már van cég, amelyik inkasszózta a kórházat

KUN J Viktória

Soha nem látott ütemben nőnek a kórházi adósságok. Úgy tűnik, a béremelés felgyorsította a folyamatot: míg 2023-ban átlagosan havonta 3,7 milliárddal nőtt ez az adósság, 2024-ben havi 15-20 milliárddal. Inkasszózik a NAV, de már a beszállítók is.

Egészségpolitika

A betegek élete múlik sok esetben a „kallódáson”

KUN J Viktória

Aki nem sodródik egy ellátásban, hanem önrendelkezési jogának megfelelően tényleges döntéseket képes hozni, ott a kezelés hatékonysága is jobb.

Hírvilág

Karikó Katalin és a végjátékot megváltoztató mRNS-oltás

A Nobel Alapítvány bejelentette, hogy ez évben Karikó Katalinnak és Drew Weissmannek ítéli az idei orvosi és fiziológiai Nobel-díjat, a Covid-oltásokat megalapozó módosított mRNS-technológia kifejlesztéséért.

Hírvilág

„Y” – egy betű, ami emberi sorsokat borított meg pár nap leforgása alatt

KUN J Viktória

Talán az olimpiák történetének legsúlyosabb és legméltatlanabb botrányát eredményezte két bokszoló ügye. A küzdőtéren a sportolók helyett az orvostudomány, a különböző kultúrák, a sportetika és leginkább a politika összecsapása zajlik. Megkérdeztük dr. Melegh Béla genetikus professzort és dr. Sándor Judit bioetikust, mit gondolnak ők a rendkívüli helyzetről, illetve az egész probléma tudományos hátteréről.

1.

Lege Artis Medicinae

2024;34(9)
2024 OKT 04.

2.

Lege Artis Medicinae

2024;34(9)
2024 OKT 04.

3.

Lege Artis Medicinae

2024;34(9)
2024 OKT 04.

4.

Lege Artis Medicinae

2024;34(9)
2024 OKT 04.

5.

Lege Artis Medicinae

2024;34(9)
2024 OKT 04.